Mazsolák Szabados Ádám cikkéből Kierkegaardról

"az igazság nem csak azzal kapcsolatos, amit hiszünk, hanem azzal is, ahogyan hiszünk.

Nem az objektív igazság véd meg bennünket az őrültségtől, hanem az, ha bensőleg is az igazságban vagyunk.

Az objektív igazság esetében azt hangsúlyozzuk, amit mondunk, a szubjektív igazság esetében az is fontos, ahogy mondjuk Az objektivitás definíciókban érdekelt, a szubjektivitást a bensőségesség érdekli. A valódi igazság mindig kapcsolatban van a bensőségesség szenvedélyével. Amikor az örök igazságot bensőleg ragadjuk meg, és a szubjektív „én” szenvedélyesen részt vesz a folyamatban, igazságról beszélünk, még akkor is, ha az örök igazságot nem teljesen értettük meg. Amikor egy bálványimádó a megfelelő szenvedéllyel imádkozik istenéhez, Kierkegaard szerint jobban az igazságban van, mint az a keresztény, akinek szíve távol van igazhitűségének Istenétől. Ettől még a keresztény hite az objektív igazság, de az igazság elsősorban nem intellektuális, sokkal inkább kardinális kérdés.

hogy az igazság általunk létezik ugyan, de eredendően nem bennünk van. A görögök elképzelésével szemben szükségünk van külső kinyilatkoztatásra ahhoz, hogy az igazságban lehessünk. Plátón is és Arisztotelész is azt tanította, hogy az igazság bennünk van, csak valamilyen módon elő kell hívnunk azt. Kierkegaard elutasította mind az ideák világára való visszaemlékezésből fakadó, mind a magként bennünk rejlő igazság koncepcióját. A szubjektivitás nem-igazság – mondta –, mert az igazságnak kívülről kell belénk hatolnia.

Kierkegaard Jézus Krisztusban látta a kívülről hozzánk érkező igazság legfőbb formáját, mert benne találkozik a végtelen Isten a véges emberrel. Krisztus botránykő, kifürkészhetetlen, érthetetlen paradoxon az objektív gondolkodó számára, de igazság a hívőnek. Krisztus kívülről érkezve oly módon „termékenyíti meg” a szubjektumot, hogy a hívő szubjektivitása ne maradjon többé nem-igazság, hanem éppen fordítva, a kívülről jövő igazság bensővé válva, szenvedéllyé formálódva szubjektivitás lehessen.

Kierkegaard szerint a megismerés végső formája a hit.

A hit Kierkegaard szerint mindig a botrány ellenére való hívés. A hit ugrás az ismeretlenbe, a botránkozás legyőzése, személyes bizalom. A hit nem a megértéssel kezdődik, hanem a befogadással.

Magyarra fordítva, az igazság vagy örökkévaló távolságra van tőlünk, melyet semmi (filozófia, hermeneutika, kulturális antropológia, pszichológia, szociológia) nem képes áthidalni, vagy olyan közel van hozzánk, hogy egyetlen ugrással a karjaiban vagyunk. Kierkegaard szerint az utóbbi a helyzet. „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk.” (Róma 10,8) Az objektív távolságtartással a gyermeki hit bensőségessége áll szemben.

AZ IGAZSÁG KOMMUNIKÁLÁSA. Az igazság szubjektivitásából következik, hogy az igazság kommunikálása csak a szubjektum figyelembevételével történhet. Az igazság hirdetésekor nem az objektív gondolkodó szenvedélymentes intellektusát, hanem az igazság befogadására készülő személy belső világát célozzuk meg. A keresztény misszionárius feladata nem csak az, hogy a másik értelmét meggyőzze, hanem az, hogy teljes lényével Isten felé fordítsa. Ehhez azonban a szívét kell megnyernie, mely magában foglalja ugyan az intellektust is, de jóval több annál: az illető egész egzisztenciája.

Kierkegaard-nak határozott elképzelése volt a szív megnyeréséről, melyet egész szerzői tevékenysége tükröz. Kierkegaard meggyőződése volt, hogy vallási igazságokat csak közvetett módon lehet kommunikálni. Ha valódi krisztushitre akarunk vezetni másokat, a szenvedélyeiket kell felébresztenünk. Erre pedig csak az indirekt kommunikáció képes. Természetesen szükség van közvetlen kommunikációra is, de csak közvetett kommunikációval együtt. Aki Krisztust nem egzisztenciálisan – szenvedélyesen, belülről, szívből – ismeri, az még nem ismeri őt. A misszionárius feladata a szív megszólaltatása és állásfoglalásra késztetése. Kierkegaard szerint a kereszténnyé válás folyamatában legfeljebb bábaasszonyok lehetünk, akik segítenek a megértésben, de az ismeretet közvetlenül nem képesek átadni. Meglehet, sikerrel járna az ilyen közvetlen ismeretátadás, de nem válna belőle valódi krisztushit. Az ugyanis csak szenvedélyként valódi. Az igazságot mindenkinek belülről kell megértenie – még ha kívülről jön is –, hogy szenvedéllyé váljon. Mi csak elősegíteni tudjuk ezt a folyamatot, de felebarátainknak kell „megszülniük” a válaszokat. Kierkegaard hitte, hogy a vallási ismeretek legfőbb (és bizonyos tekintetben egyetlen) kommunikátora Isten maga. Mi csak bábaasszonyokként állunk a megtermékenyítő Isten és a megtermékenyített ember között.

Isten előtt a hit ugyanis nem uralmat, hanem megalázkodást és engedelmességet jelent.

az ember valóban akkor van a legnagyobb bajban, ha önmagát – személyiséggé vált önmagát! – nem képes Isten előtt bűnösnek látni, és elfogadni a Krisztusban felé nyújtott szeretetet.

A szeretet szenvedélye olyankor ég teljes lánggal, ha az esztétikai szféra erotikája a választás révén kiegyensúlyozódik, személyiséget hoz létre, majd a hit engedelmessége által az örökkévalóság perspektívájába kerül. Ebben a perspektívában az emberek inkább választják a mártírhalált is, mint hogy megtagadják azt, aki a Szeretet."