Egy jó ismerősöm, - hadd ne áruljam el mennyire közeli - attól szenved, hogy a fia nem dolgozik, és nem is akar. Pedig tudna. Leszázalékoltatta magát anno, a felülvizsgálatra nem akart elmenni, így megszűnt a rokkant nyugdíja. És nem érdekli. Pedig képes lenne dolgozni, de könnyebb arra hivatkozni, hogy beteg. Na most mire fog hivatkozni? Az anyja próbálta meggyőzni , évek óta próbálja, de nem sikerül. Kinek a nyakán fog élősködni az ilyen? Mert ezt így hívják. Kinek jó ez? Senkinek.
Mikor Isten azt parancsolja nekünk, hogy a saját kezünkkel keressük meg a kenyerünket, vajon nem szeretetből mondja? Ez a parancs nem szeretetből fakad? És ha nehéz, ha sok kudarc ér munka közben, akkor is érvényes, hogy nekünk magunknak kell eltartanunk magunkat, főleg, míg fiatalok vagyunk, és bírunk dolgozni. Kemény? Ki mondta, hogy az élet könnyű? Mégis, még abban is Isten szeretete nyilvánul meg, hogy dolgozhatunk, ha nehezen is.MINDEN munka jár valamilyen elégtétel-érzéssel. A mihaszna emberekkel, akik magukra vethetnek, nem is szabad törődni. Az ilyeneknek való a törvény. A büntetés, a dorgálás. Amitől, ha másképp nem tér észre, majd észhez tér. A tékozló fiú történetében a fiúnak el kellett jutni addig, amíg olyan nem lett, mint a legutolsó ember, aki már a disznókkal volt egyenlő. Csak akkor tudott belátásra jutni.
Akkor segítünk az ilyeneken, ha ha magukra hagyjuk őket. Akkor szeretjük őket, ha nem segítjük ki őket minduntalan azzal, amiért mi keservesen megdolgozunk.
Ez is Isten szeretete.Istenben együtt van a szeretet, igazságosság, türelem, törvény, kegyelem.
De mindennek meg van a maga ideje.És van, amikor az elhagyás ideje van.
És nem azokról beszélek, akik évek óta munkát keresnek, és nem találnak. Hanem, aki nem is keres.
