"Tudom, hogy van különbség a törvény betűje és a Lélek szabadsága között. Abban azonban nem látok lényegi különbséget, hogy ha Isten parancsolt valamit, akkor az ember engedelmességgel tartozik az isteni parancsnak. A szeretet és a Szentlélek szabadsága soha, semmilyen körülmények között nem kisebbíti Isten tekintélyét. Mózes példája azt a kérdést teszi fel nekünk, hogy komolyan vesszük-e Isten igéjét, van-e súlya az életünkben a ténynek, hogy Isten szólt hozzánk. Megmenekülésünk útja csak azon a szűk ösvényen keresztül vezet, amelyet az ÚR jelölt ki számunkra." Szabados Ádám: Pontos engedelmesség, 2011.április 3. blogbejegyzéséből idéztem.
Érdemes olvasni a blogját. Bárki, aki szereti az Urat, szereti az ő igéjét is, keresi, kutatja, és óhatatlanul barátokra, testvérekre lel mindeközben.
Én azt látom, hogy az Istennek való engedelmesség mindenkor a világgal való szembenállást hozza létre, mert Istennek minden parancsa mennyei, mi pedig itt élünk a földön. Örömmel olvastam a bloghoz írt kommenteket is. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon, akik ugyanúgy hiszünk Isten parancsai megtartásának fontosságában.
Summája mindennek tulajdonképpen ez: Isten parancsainak megtartása = engedelmesség = Istent szeretésünk kifejezése.
"Jó meglátás. Épp erről prédikáltam vasárnap a Jn 14-ből. A 15. versben Jézus azt mondja, hogy a szeretetünket az által fejezhetjük ki, ha megtartjuk a parancsolatait. A hasonló megjegyzések alapján arra a következtetésre jutottam, hogy Isten szeretetnyelve az ember engedelmessége. Nem a dicsőítő énekekből, a keserű szájízzel, kényszerből végzett szolgálatunkból, vagy a komolyan nem gondolt imádságokból tudja, hogy szeretjük, hanem abból, ha pontosan megtartjuk, amit mondott.
Sokszor bele sem gondolunk, hogy amikor nem engedelmeskedünk, vagy nem pontosan azt tesszük, amit Isten parancsolt, akkor tkp. ezt mondjuk neki: “Nem szeretlek!” (vö. Jn 14:24)." Infaustus kommentje
