Otthon voltam jó egy hétig.

Újra elkezdtem olvasni Pilinszky-t. Már legalább 30 éve a polcomon van a Szög és olaj c. kötete, amit eddig száraznak tartottam, most pedig kinyílt, mint egy virág. Milyen igaz, hogy meg kell érni bizonyos igazságokra. Most már nem merném azt állítani valakiről, hogy csak azért, mert katolikus, nincs köze Istenhez. Ahogy Pilinszky megéli Isten valóságát, ahogyan megérti, ezt csak az tudja, aki "találkozott" Vele.

Engem Isten felé az ő versei indítottak először. 

Valóban igaz, hogy Istennek minden Igéje igaz. Mikor azt mondja: ne ítélkezzünk, mert amiben mást megítélünk, abban mi is ludasok vagyunk, igaza van. Mert ahogy telik az idő, és átesel bizonyos dolgokon, és továbbra is keresed az igazságot, vagy éppen szenvedsz tőle, egyre inkább fogékony leszel olyan dolgokra, amire addig nem volt füled.

Így van ez. Amíg fiatal vagy, türelmetlen vagy. Később feladod ezt a türelmetlenséget, és rájössz, hogy felesleges törtetni bármiért, mert úgyis az a tiéd, amit Isten adott neked. És azt nem veheti el senki. Persze, könnyebb volna időben rájönni, és fájdalmak nélkül átélni Krisztusba vetett hitünket, de ez az út ilyen. Ez az a keskeny út, amin járnunk kell. Mert elemezhetem az igét, de ha nem élem meg azokat amik miatt megérthetem az Igét, na akkor hiábavaló.

Az Istent szeretőknek minden a javára van.

Napok óta nem olvastam a Bibliát. Imádkozni sem imádkoztam úgy mint régen. Vezetni sem úgy vezet engem az Úr, mint mást. De ettől még velem van, még szeret, és még mindig az Övé vagyok.

Anyukám állapota nem javult. Csak elesettebb a drága, akit nagyon szeretek, és sokkal éhesebb a szeretetre. Kevés, amit én adhatok neki, mégis ez a legtöbb, amit kaphat. És a testvéremtől. Amikor visszajött a húgom, amikor megérkeztek az unokái, dédunokái, sírva fakadt. Az a fajta sírás, amikor elhagy az erőd, és nem tudsz semmit tenni, csak sírsz, sírsz. Pedig milyen erős asszony volt! Egyedül nevelt fel bennünket, tisztességre, igazságra. Öltöztetett, megvarrta a ruháinkat, a miénk volt a legszebb a környéken. Megvonta szájától a húst, hogy nekünk jusson. Évekig azt hittem, nem szereti a csirkének csak a hátát és a csontos részét! Ámulva láttam már felnőttként, hogy megeszi a combot is! Soha nem panaszkodott, nem sajnáltatta magát, megkereste a munkát, nem szorult másnak a segítségére, pedig nem volt könnyű abban az időben sem. 

Most lesz 85 éves.

És a húgom hasonlít rá. Önfeláldozó. A gyermekei, unokái voltak mindig az első helyen az életében. Most pedig anyukámat ápolja. Nincs annyi tisztelet és elismerés, amivel illetni lehetne azért, amit tesz. És mivel jutalmazta Isten? Gyermekekkel, akikre számíthat, unokákkal, akik nagyon szeretik. Nincs ennél fontosabb itt a földön. És Isten felé fordult ő is. Mi kell ennél több? Hogy mennyire vonz egyikünket-másikunkat az Úr, az kinek a dolga?

Nyugdíjas vagyok, pár napja tudom biztosan, és nyugodtabb is. Kezdem azt érezni, hogy sok a mulasztásom. Annyit dolgoztam, miközben alig tudtam azokkal lenni, akiknek rám volt-van szükségük.

És akkor "belémbotlik" valaki a neten, és a depresszió c. írásomra kommentet ír, amitől megint szabadabb vagyok kicsit. És újra kommentel valaki, aki már rég nem tette. Ez is örömet okozott. Végül is, ha figyelnek ránk, azt jelenti, szeretnek is, törődnek is velünk.

Otthon megvettem Sylvia Plath Az üvegbura c. könyvét és el is olvastam. Arra voltam kiváncsi, mi hatott Pilinszkyre belőle. És kicsit kapisgálom. Viszont arra is gondolok már, hogy nem határoznak meg minket az élmények. Csupán befolyásolnak. Pilinszky attól még nem lett öngyilkos, hogy a S.P. az lett. Erről is írok majd még.