Céges év végi vacsora.

Egy érdekes vallomásszerű írással jutalmaztak minket, elsőre. Egyik, a cégünk által díjazott ifjú költőt kérték fel arra, írjon nekünk valamit, amit a mi munkánkkal kapcsolatban gondol.

Megírta. Csodák nincsenek úgy, ahogy mi elképzeljük azokat, bár mégis vannak, mert mi, emberek csodákra vagyunk képesek. Nagyjából ez volt a történet lényege. Istenhez imádkozó nagyi, és embert szerető-segítő szándékok-tettek - ezek azok, amik fémjelzik életünket.

Új hang volt ez ebben a körben picit, bár illett a karácsonyváró hangulathoz. Később odajött a vezetőnk, és megkérdezte, hogy tetszik. Észrevette fanyalgásomat, és ahhoz fordult, akinek tetszett.

Aztán itthon elgondolkoztam.

Évekig azért imádkoztam, hogy a munkatársaim is megtérjenek. És mikor kezd lágyulni a szívük, kezdenek Isten felé fordulni, akkor keveslem. 

Ma délelőtt Isten a következő igét juttatta eszembe:

"János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, a ki a te neveddel ördögöket űz, a ki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket. Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, a ki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.  Mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van." Márk 9:38-40

Ahelyett, hogy örülnék annak, ami van, mint Jónás, bosszankodom, hogy nem az én elképzelésem szerint történnek a dolgok. Pedig tudhatnám: minden dicsőség az Úré. Ha valaki megtér, ha valaki hitre jut, minden mindenkor. 

Sokáig úgy csengett a fülembe az az ige: "Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki?"( Márk 9:50), hogy ha nem szólok állandóan a hitetleneknek, azaz nem "kalapálom" szüntelen a fejüket a vonatkozó igékkel, nem marad bennem meg a só. Az íz, amivel Istenhez vonzhatom őket. És elfeledkeztem arról, hogy akármit és akárhogyan is teszek, Istenhez fognak megtérni, nem hozzám. Ő a főszereplő, nem én. Tőle fognak érdeklődni, Őt fogják imádni, kutatni, hallgatni, nem engem. Még egy kicsit sem engem. És ha csak egy porszem lehetek a nagy gépezetben, ami Isten felé irányítja őket, már megtettem, amit rám bízott az Úr.

Még egy. Egyik kollégám egy videót ajánlott a figyelmembe a youtube-ról, amelyikben lerántják a leplet az 1. és 2. világháborúban a zsidók szerepéről. Hogy miért is kezdték pont őket üldözni. Egy darabig hallgattam, aztán sikerült elmondanom az én véleményemet is. És mivel nem a saját fejtegetésem, hanem a Biblia alapján megbizonyosodott igazságokról beszéltem, hát hatott. Elnémult, bár csupán egy időre. De tudom, hogy nem hullt a földre, amit mondtam."Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait." (Zsidó 4:12)