Mikor magunkról írunk, magunkat ajánljuk.(2 Korinthus 10:18 )De ez nem visz feljebb, legfeljebb vízszintesen valahova. Oda fel, ahova mindannyian vágyunk csak egy valaki vihet.

Ő is emberként jött közénk.(Filippi 2:6-8) Őt lehetett emberként is követni. Mégis arról tett bizonyságot, aki küldte. Az Atyáról.

Elveszettségünket ennél ékesebben semmi sem bizonyítja. Futunk fűhöz-fához, de nem lelünk nyugalomra. Mindenhol baj és nyomorúság. Kipottyantunk Isten jelenlétéből. 

Jézus épp azért jött, hogy visszaöleljen bennünket az Atyánk keblére. Ő az egyetlen ember, akit úgy követhetsz, hogy odajutsz, ahova vágysz: haza. Révbe. A biztonságba.

Hogy senkit nem találunk itt a földön, akiben tökéletesen megbízhatunk, csupán Őt, ez is azt igazolja, hogy mindannyian testvérek vagyunk, lehetnénk, egyikünk sem több a másiknál, pillanatnyi szerepünk különböztet meg egymástól csupán, de Ő az aki nem személyválogató, és egyformán számíthatunk a szeretetére. Soha nem leszünk irigyek a másikra, mikor Ő ölel és jutalmaz meg minket. Őnála mindig van, Őbelőle sosem fogy ki, és Őbenne mindenünk megvan. Őelőtte mi is azok lehetünk, akik vagyunk, szégyenkezés nélkül. Az Ő tanítása egyenlőkké tesz bennünket, mindannyiunkhoz egyformán szól, nincs kivételezés, szabályai egyformán érvényesek mindannyiunkra.

Vajha ezt megértenénk!

Írom a "könyvem". És ez jut eszembe, hiába magyarázza az ember a saját bizonyítványát. Az mindenkinek van. Valamilyen. De nekünk egy Emberünk van, aki a saját bizonyítványát úgy állíttatta ki, hogy ránk is érvényes.(Filippi 2:7-8) Ezért hát az út, a mi életünk útja nem vezet sehova, csupán az Övé. Ő az egyetlen, akinek tökéletes a bizonyítványa, aki a teljesítményével bennünket is kivásárolt, megváltott, megszerzett, visszaszerzett annak, akitől jött, aki értünk küldte: Isten, az Atyánk. Jézus testvérünkké lett, hogy kijárhassa az iskolát, amit dicsőségesen elvégzett. Mennyei értékelést kapott, a legnagyobbat, amit kaphat valaki. Ezért is hajol meg előtte minden térd.(Filippi 2:9-10) Úgy alázta meg magát, hogy lemondott eredeti dicsőségéről időlegesen, amíg elvégezte a mi feladatunkat, helyettünk.(Filippi 2:6;8) Anélkül, hogy kárhoztatott volna minket.(Róma 8:1) Igazi, tökéletes ajándékot kaptunk Tőle, Benne, Általa. Teljesen azonosult velünk. Mindent   teljesített. Nincs magasabb pontszám, annál, amit kaphatott. 

Minden kísérlet az életünk megírására, bemutatására halvány utánzata annak, amit Ő tett. Mi is, valami sejtés folytán, ezzel szeretnénk hasznára lenni az utókornak, felismeréseinket megosztva, hogy segítségére legyünk az utánunk jövőknek, de ezek csak vízszintes próbálkozások. Talán a hiányok, a lyukak, amiken keresztül elfolyt az életünk döbbenthetnek rá, hogy segítségre van szükségünk. Onnan fentről, ahonnan származunk. Csak elvesztünk, és valakinek meg kellene találnia minket. 

Az eszmélés folyamata ez. S mikor felébredünk, megtudjuk, hogy már megtaláltattunk, megváltattunk, és egyszerre boldogok leszünk, mint aki végre felébredt a lidérces álomból. Az Úr Jézus megszabadított bennünket.(Lukács 19:10)

Ennél több nincs.