Jézus Krisztus tegnap ma és mindörökké ugyanaz. Nem változik. A változásnak árnyéka sem férhet hozzá.

Gyógyít tegnap, ma és mindörökké. (Jelenések 22:2)

Szeret mindig.

Gondvisel mindig.

Tud mindent.

Nem süketek a fülei. Nem rövidek a karjai. 

Mikor megtörténnek a dolgok, akkor fedezzük fel újra azt, ami már réges régen az orrunk előtt volt. 

Az igaznak minden a javára van. Igaz az, akit megigazított Ő. 

Az emberek körülöttünk csiszolnak minket. Mint a szobrász, aki a kőtömbből kifaragja az alakot, ami benne van, Isten bennünket használ arra, hogy lesmirglizze rólunk azokat a dolgokat, amik eltakarják szívünket tőle és egymástól is.

Ha beteg valaki melletted, és nem törődsz vele, azt láttatja meg veled, hogy még sok benned az érzéketlenség. Azaz abból a kőszívből van még valami, amit kicserélt benned. 

Ha türelmetlen vagy, mert nem történt meg még valami, amiért már évek óta imádkozol, akkor arra fog rávezetni, hogy nem teljesedett ki Benne a bizalmad. 

Soha nem úgy van, ahogy gondolod, de valamit már felfogsz abból, amit Isten akar. A gondolataink csupán súrolhatják Isten akaratának tárházát. 

Igazán akkor tudunk belőle felfogni valamit is, amikor a szívünk csendes.

"Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. A milyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem." Zsolt. 131:2

"Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön." Zsolt 46:11

Minden, amit írhatok, mondhatok Róla, morzsa asztaláról. 

És nagyon hálás vagyok Neki érte.

Azt  tudja minden kicsit is tapasztaltabb keresztény, hogy akkor fog fel Istenből valamit is, amikor meghal a maga számára. Amikor feladja az akarásait, törekvéseit. Amikor elcsendesedik Isten előtt, az Ő akarata előtt, és éber lesz Hangjának meghallására. Ezt csak ott bent, a szívünk legmélyén hallani.

Gyatra minden emberi próbálkozás, de mégsem hiábavaló(!), mikor arra buzdítjuk egymást: tarts ki, bízz az Úrban, ne add fel. Mert az ember, a test, a lélek nem tudja feladni. Küzd, ösztönösen az életben maradásért, az "érvényesülésért".

Látok öregeket magam körül, akiknek a teste már nem engedelmeskedik nekik, és ki vannak szolgáltatva a körülöttük lévők kényének, kedvének, vagy a rokonnak, vagy az orvosoknak, ápolóknak. Nem tudsz azt tenni, amit akarsz. A legelemibbet sem. Iszonyatosan megalázó, mert a test gőgös, hiú, és rettenetesen kiszolgáltatott. Nem lehetsz már a magad ura. Nem vagy kisegítve, mert épp azzal, hogy segítenek rajtad, aláznak meg újra azzal, hogy tudatosul benned: segítségre szorulsz. Mindig az a kisebb, aki másokkal tudja csak megoldani a helyzetét.

Amíg emberekkel szemben ez ennyire rossz, Istennel szemben viszont a legfelemelőbb. Mert éppen akkor, amikor tehetetlen vagy, és már semmit sem tudsz tenni magadért, ha elbírsz csendesedni belül, és nem hagyod zakatolni a szíved - meghallhatod Istent, amint vigasztal, erősít. Belül. 

Mindig azért imádkozott, mondta, hogy Isten "egybe vegye el", azaz hirtelen haljon meg, ha kell, ne szenvedjen sokáig. Ezzel szemben pont fordítva történik. Ez is Isten kegyelme. Az idő, amit ad nekünk, hogy elcsendesedjünk a színe előtt, a kegyelem ideje. Titok, ki miért hal meg ekkor vagy akkor. Egy biztos, Istennek személyre szabott türelme és kegyelme van. Pont olyan, ami illik ránk. Nem ismerjük pontosan azt sem, mikor milyen ruhát kellene felvennünk, de Isten "ruhája" amit ránk ölt, amiben lát minket pont olyan, amilyennek Ő tervezte. Majd ott fenn a mennyben meglátjuk milyen cselekedetekből szőtték a ruhánkat. 

"És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei." Jelenések 19:8