A hitelesség számít
2013. március 08. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

A hitelesség számít

Grecsó Krisztián Mellettem elférsz c. könyve apropóján előadást tartottak Dés Lászlóval és fiával, Dés Andrással tegnap a zalaegerszegi volt zsinagógában. (Ennek az épületnek már ez a neve, bocsánat)

Nem véletlenül kapta az Aegon Művészeti Díjat tavaly ez a szerző. Igazán érzékeny, az élet történései iránti finom ráhangoltságról bizonykodtak felolvasott írásai. No meg arról, hogy előadni is tud. Élvezhetően, érthetően. Humora is, öniróniája is van, ami ízessé teszi mondandóját. És miről szól a könyve? Arról a múltról, amit egymás mellett élünk meg, mégis mindenki másképp emlékezik rá. Az emlékezet másít. A tényekhez képest. De számít-e ez? Mikor az életünk, ami megtörténik velünk, bennünk - egészen egyedi? Az író olyan felvételeket készít az emlékekről, ami a ma emberét rajzolja körül. A ki nem mondottak csak a lélek hangján olvashatóak. 

A hitelesség számít, mondta az író. A teljes szívvel megélt élet hitelessége. Ami mellé leteszi a voksát az ember nap mint nap. 

Dés László virtuóz szaxofon-performansza és Dés András ihletett dobkölteménye tökéletesen egybeforrt Grecsó Krisztián előadásával. Dés László, akinek már nem kell bizonyítania, művészi alázatával kiemelte, kontúrozta Grecsó műveit, míg fia a fiatalság forró élet-érzékenységével kapcsolódott az elhangzottakhoz. Dobbal is lehet világot építeni. 

Az élet szimfóniájának egy darabját hallhattuk tegnap este.

Köszönjük.

(Ezzel a múltba nézéssel kapcsolatban eszembe jut, ha már ennyire nem lehetünk biztosan biztosak semmiben, mi alapján állunk-élünk? Mikor a történelem is szubjektív emlékezeten alapul? Szerintem óhatatlan Istenfelismerésre jutni, akinek van füle meghallani azt, ami némán kiabál életünk sorai közül.)

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr305122492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása