A szabadság
2013. április 02. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

A szabadság

A kígyó mindig barátságos. Mosolyog, vicces, kedélyes, incselkedő, játékos, élvezhető a társasága. Csak néha villan ki nyelve mögül valódi énje, de hamar elfedi a következő tréfás mondatával, időd sincs felocsúdni, reagálni. Ha mégis megpróbálod, szavaid kiforgatja, ellened mond, és bájosan nevet hozzá, hirtelen nem is tudod, milyen nyelven beszélgettek. Az egyezményes jelek nem működnek, ami addig nyilvánvaló volt, hirtelen felborul, és valami új alap kezd működni, amin nem lehet megállni. Ellenőrizhetetlenné válik. Mert egy mércéje van: a tetszetősség.

Egyetlen módon védekezhetsz, ha nem engeded be a házadba.

És ha ennek nem tehetsz eleget, neked kell otthagynod azt, amit eddig otthonodnak hittél.

Hol is van otthon az ember? Kornis Mihály remekül leírja, (igaz ehhez el kell olvasni a könyvét végig: Hol voltam, hol nem voltam.) ahol, és amikor azt teszed, amit a szíved diktál. A szívedben az a kicsi hang, amiben Isten szól hozzád. És akkor a pokol kapui sem diadalmaskodhatnak rajtad. Mert nagyobb az, aki benned van, annál, aki a világban van. Őt nevezik Jézusnak.

Ha eltakarta előled valami, vagy valaki, sürgősen áss mélyre, és gyere ki a fényre, ahol szabad lehetsz. Csak vállald fel önmagad. 

Van a János evangéliumában egy gyönyörű igerész:

 "És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: 
   Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél. 
  Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. 
   Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; 
  És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek." János 17:22-26

"Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek." János 14:20

"Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk." János 14:23/b

Tudom, ez olyan, mint amikor az ember rébuszokban beszél. Mégsem írhatok konkrétabban. Amikor az ember szabad, már nem ítélkezik mások fölött. Valóban meg tud állni az emberek előtt, kárhoztató, vádoló, rágalmazó, védekező gondolatok nélkül. Úgy néz felülről, hogy nem sért vele senkit. Nem akar kicsinyes bosszút állni a múlt sérelmeiért. Nem húz rá senkire igét a Bibliából. Nem idézi a példabeszédeket, az újszövetség leveleinek mondatait. Mert van, amikor egyetlen ige sem hat már az emberre. Lesz idő, mikor futkosnak majd Isten beszédeiért az emberek, és nem lelik sehol. Még nem tartunk ott. 

De kicsiben mindenből kapunk ízelítőt az Úrtól... Hogy felismerjük, ha jön, a veszedelem.

Igen, Isten jót akar nekünk, abban gyönyörködik, hogy jó dolgunk van és másokon is tudunk segíteni, nem okoskodunk, hanem cselekszünk. És ha vannak, akik csak néznek, és ujjal mutogatnak a cselekvőkre - hát ezt is elviselhetjük. Mi is kegyelemre szorultunk. És még felőlük is van reménység, talán, hiszen még élnek...

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr715188192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Móklis 2013.04.02. 08:43:41

Tényleg nehéz ezt az állapotot leírni, a szabadság talán a legjobb szó, ha mégis megpróbáljuk megfogalmazni. Szabadulás a látszat szerinti ítélkezés, kicsinyes bosszúk, önigazolás útvesztőiből. Felszabadulás arra, hogy amink van, azzal jót tegyünk. :))

Macóka 2013.04.02. 12:16:21

Szerintem nem beszélsz rébuszokban...:o))) Érthető, amit mondasz és világos, ezért is szeretem olvasni :o)

stephy-alias:Nászta Katalin · http://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu 2013.04.02. 12:57:10

Móklis: :)) Ámen.
Macóka: :)) Köszönöm, hogy írtál.
süti beállítások módosítása