Mikor az ember jókról olvas, nincs mit hozzáfűznie. Ül és emészt. Örül. Elfogad. Nem kíván kommentálni. Nincs kekec.

Csak amikor valami nem teljesen jó, akkor kezd "fegyverekhez" nyúlni.

Ha valaki jól van, örül, semmi gondja, nincs is mit tenni vele. Ha bajban van, akkor már tehetünk érte. Vagy ellene. Addig nincs "ingerenciánk".

Úgy általában. 

Elképzelem, hogy mindenki jól van. Elvan magában. Semmi gond. Örül. Akik mellette vannak is mind örülnek. Külön-külön magukban. Bár egymás mellett ülnek. Ez milyen? Vagy mondjuk közösen örülnek valaminek, valakinek, de örömük nem fonódik egybe, nem osztják meg egymással. 

Csonka öröm.

Ez utópia persze, itt a földön, de egyszer, mikor visszajön az Úr, s itt lesz ezer évig a földön, uralkodni fog, mindenki jól lesz, megvalósul. Vajon akkor milyen örömei lesznek az embernek? Lehet-e öröme bárkinek, akinek bánata nincs? Mihez viszonyítja az örömét? 

Elképzelni sem tudom, milyen lehet majd az, amikor nem lesz sem fájdalom, sem sóhaj.

Ezért sántít kicsit minden "mennyei" kiruccanás....

Nem lehet rá szó. Akkor viszont ecsetelni sem szabad...

Talán.