Nem azért írok, mert már tudok valamit, hanem, mert meg akarok tudni valamit.

(Ez a lényege minden alkotó munkának.)

Ami jó, épp attól az, hogy bevonja az olvasót is abba a munkába, amit az író végez írás közben. Amíg ír, ő sem tudja, amíg olvasod, te is az íróval együtt fedezed fel azt, amiért ő ír, és te olvasol.

Van aki nem kíváncsi, csak megállapít, tényeket közöl, adatokat halmoz. Van aki kíváncsibb. Aki kutat az írásain keresztül. Ez utóbbit könnyebb olvasni, mert aki maga is tudni akar, az nem fölényes, nem fölényeskedik, abban ott az alázat üde fuvallata. Mert mindenkor érvényes az ige: "aki mást felüdít, maga is üdül..."

Milyen üdítő annak társaságában lenni, aki nem oktat ki, hanem magával hív egy lelki-szellemi felfedező útra, bevon téged a maga látószögébe, hogy kísérd el felfedező útján, ahol együtt gondolkodhattok. Gondolkodni tanít, nem kész dogmákat töm a fejedbe. Felébreszti benned alvó képességeid. Élvezni fogod a társaságában eltöltött időt, mert  te is megtöltheted tartalommal. A jó olvasó szeret gondolkozni, szereti kísérni a másik gondolatmenetét. Nem érzi azt, hogy ő ehhez méltatalan, vagy kicsi, vagy tehetségtelen, mert ilyen nincs is.

Abban a hatalmas szeretetben, amit Isten adott nekünk, mikor Fiát elküldte értünk, aki önként jött, mert ismerte az Atya szívét, szívének gondolatát - benne van ez a teljes elfogadó gondolatiság, szellemiek közlése, amitől szárnyra kap az ember és boldogan fedezi fel azt, a mit épp így kap, pont most: a gondolkodás örömét; most, amikor Isten, a Másik gondolataival terveivel ismerkedik. Mikor olvasod az Igét, tanulmányozod - Isten vezet téged úgy, hogy beemel abba a teremtői-megváltó munkába, amit elvégzett, és végez azóta is, mert még nincs teljesen kész. Akkor lesz, amikor minden beteljesedik, aminek be kell teljesednie. Ebben a munkában veszel részt, amiben soha nem vagy magadra hagyva. Már nem a magadé vagy. Ahogy eddig sem voltál a magadé. Mikor a hívó szóra, amit Isten intézett hozzád, elindultál, onnantól tudhatod, hogy keresésedben, tépelődéseidben végig ott van veled. Mert azon az úton jársz, amelyikre Ő hívott el, legyen ez fizikai, lelki, szellemi. Legyen ez bármilyen - emberi szemszögből.

"Mindeneket magamhoz vonzok...", "akiket nekem adtál...", Akiket az Atya vonz...",

A hit Istentől való. Nem az ilyen-olyan, nem az ennyi-annyi, hanem maga a hit.

Most ülj le és hallgasd meg, mit beszél bensődben az Úr. "Csendesedjetek el..." - mondja. A többit tudni fogod.

Mikor megtaláltam Őt, rögtön tudtam, mikor beszélt nekem Róla az első bizonyságtevő - egy percig sem kételkedtem, hogy Ő az, aki hív, akiért vagyok. Aztán lassan ébredezni kezdett az elmém, és láttam azokat a szigetecskéket az életemben, amikor nyilvánvalóvá tette, Ő szólt, Ő vigyázott, Ő vonzott, Tőle menekültem... Vonzása már akkor érezhető volt az életemben, amikor még nem is tudtam Róla. Ezért is volt olyan "ismerős", mikor végre "bemutatkozott". Bár minden elképzelésem felülmúlta. Nem rajongani akarok, hogy milyen csodálatos, fantasztikus, mert tényleg az, de nem úgy, ahogy általában gondolja az ember a csodálatosat, fantasztikusat. Mert az Ő nagysága onnan indul, számomra, mikor a kereszten a felismerhetetlenségig eltorzul. (Ésaiás 53:2-11)

És még előbbről - de ez már csak a kereszt után - amit otthagyott értem, fölvállalva a kereszthalált.

Mikor elindultam arra a szellemi utazásra, amit a megismerése, a munkája és terve megismerése jelentett, a kiindulópont ez volt: bűnös vagyok, és Ő helyettem elszenvedte a bűneim büntetését. Úgy szeretett, hogy meghalt értem. És úgy szerette az Atyát, hogy meghalt értünk. 

Felfoghatatlan. 

Ez az Alfa és az Omega.

2013, április 22