Valahányszor ebédelünk, mindig megy a rádió. Rendszerint 12-kor "csengetnek", ilyenkor a híradó szól. Napi politika. Nincs egyetértés a családban, ezért nem is kommentálom a dolgokat. T.i. összeszorul a gyomrom, a nyelőcsövem, és nem megy le a falat a torkomon. Ez lenne a legjobb fogyókúra: ilyenkor felvenni a kesztyűt és ellentmondani.

Most a rezsicsökkentés a téma. Meg egyáltalán a Fidesz. Nem vagyok egyik párti sem, szeretném megőrizni a józan ítélőképességem. Jól emlékszem, annak idején milyen rafinált módon kényszerítették ki azt a szavazást, amiben elbukott az ország az erdélyi magyarokkal szemben. Hogy azzal riogatták az itteni magyarokat, hogy áttelepül majd minden magyar, s itt sincs elég munkahely... Kényszeredetten mentem szavazni. Természetesen nem szavazhattam másként, mint ahogy a jóérzésem diktálta: igennel, hiszen magam is erdélyi vagyok. Ugyanakkor éreztem a helyzet fonákságát, milyen alapon, mit jelenthet a magyar állampolgárság annak, aki a határon túl él. Hiszen az állam mindig egy bizonyos határon belül létezik. És ahogy akkor a Fidesz az erdélyi magyarok szavazataira hajtott ezzel, úgy most is visszataszító az erdélyi magyarok szavazataira hajtani, hiszen mibe szólhatnak bele és milyen jogon, alapon ? Vagy tényleg vissza nekünk Erdélyt? Kétlem, hogy a kormány ezt akarná. Sőt. Van neki elég gondja az erdélyiek nélkül is. És a haza a magasban a földről indul. Összeérhet a lelkünk, azonos nyelven beszélünk, de mást értünk sokszor azonos fogalmakon. Egy nyelvet beszélünk, de nem egyforma alakot gyúrt nekünk az élet itt és ott. Másként nőttünk, másfajta terhek alatt nevelődtünk, ami egészen élesen láttatja a különbségeket, de eltüntetni az emberi lélek fonákságait nem tudja. Mert a kihasználás, a valaminek a meglovagolása a saját érdekünkben, legyen az itt, vagy történjen ott - mindig visszataszító. Embernek maradni minden körülmények közt - ez a feladat. És a hazugság akkor is hazugság, ha az követi el, aki épp most van fent, és most próbál mindent rákenni a másik oldalra. De az ember - ha józan - nem felejt.

Az elnyomott, kisebbségi létből az anyaországiakra úgy tekint az erdélyi, mint a gyermek a szülőre. Azt hiszi tökéletes. Mindent tud, mindent megtehet, segíthet, segíteni is akar. De ez a viszony nem ilyen - sajnos. Ha egy nagy család lennénk, akkor bizony a rendetlenkedő, dolgozni nem akaró családtagot meg kellene büntetnünk, a nagyképűt le kellene szállítani a magas lóról, az érzéketlent móresre tanítani, a bátortalant biztatni, a tehetségest támogatni, és minden családtagot arra nevelni, hogy becsülje meg magát, a családot. Kivételezés nincs. De nem erről van szó. És megint azt kell mondanom, hogy sajnos. Mert nem büntetjük meg az arra rászolgálókat, mert futni hagyjuk a gazembereket, és nem vonjuk felelősségre a visszaélést elkövetőket. Csak szónokolunk. Miközben félretoljuk az igazságot, mint valami kelletlen tényezőt.

Tegnap a Pax TV-n belebotlottam Bitó László könyvének díszbemutatójába, ahol Heller Ágnes volt a kérdező partner. A könyv címe: Áldott vagy Káin. Ment már a műsor, mikor odakapcsoltam, ezért lemaradtam az elejéről. De nagyon dicséretesnek - ugyanakkor sziszifuszi erőlködésnek is - éreztem Heller Ágnes kísérletét, hogy a Bibliában leírt-megírt dolgoktól ne térjünk el. A szerző egészen merészen parafrazál, kibővít, elképzel, beleképzel a bibliai tudósításokba, kijelentésekbe, ami a kígyót kígyótlanítja, az eredeti gonoszt gonosztalanítaná, és így tovább. Heller Ágnes küzdött. Derekasan, becsületére legyen mondva. De látni lehetett Bitó László arcán azt a kultúrfölényt, amivel magasról lenézi azt a ragaszkodást az Íráshoz, ami Hellert jellemezte. Bitó annak az Isten által beígért aposztáziának a hullámain arat kétes babérokat, ami az utolsó időket jellemzi; azaz, hogy Isten nincs, mindenki nevetséges, aki komolyan veszi a Bibliát, mint Isten szavát.Azzal a finom iróniával, lekezelő fölényeskedéssel, ami a Heller által jogosan felvetett kérdéseket alábecsülte, félretolta, úgyszólván föléjük kerekedve próbált "nagyobb" lenni, ha már nem tudtak közös nevezőre jutni.

Zajlik a Biblia "istentelenítése", lekicsinylése, egy könyvvé degradálása a sok közül szindróma; miközben Isten népe, Izrael lányai-fiai felébrednek "Csipke-Rózsika-álmukból" és  harcolni kezdenek. Csak gratulálni szeretnék innen is Heller Ágnesnek, aki ilyen kitartóan és egyre bölcsebben képviseli az igazság iránti elkötelezettséget.

De jó!