A művészet, a színház egyik - ha nem a legfontosabb - feladata, tükröt tartani a társadalom elé. Ezért olyan izgalmas. Ezt már Shakespeare óta tudjuk, és gyakorolja minden igazi alkotó.

Alföldi is ezt tette. Az idő múlása alól egyikünk sem bújhat ki, és bizony nyomot hagynak rajtunk a mi "időnk" eseményei. Alakítják a nézőpontunkat. 

Szerintem Alföldivel ez is történt. Még ennyire történelemhűen és világosan nem ábrázolta tudtommal senki István szerepét az alakuló magyar nemzet életében. Meghódította, leigázta, betörte a törzseket és a római katolikus egyház alá kényszerítette őket, fegyverrel. Választania kellett Bizánc és Róma közt, és ő Rómát választotta. Anyai befolyásra, egyházi nyomásra, feleséget engedett varrni a nyakába, stb. Szentsége csak a katolikus egyház részéről kapott kitüntetés, viszont "dalaival", amikhez kétségtelenül odaragad a szívünk, megmutatja magából a vívódó embert is. Ez mindenképpen a Szörényi-Bródy érdeme.

Azon már nem lehet változtatni, amit tett, de az tőlünk függ, miként viszonyulunk hozzá. Rajta már nem segít semmi, de mi ma élünk, és még változtathatunk a dolgokon.

Alföldinek sikerült felráznia az országot, azokat, akik megnézték. Volt egy kósza gondolat bennem, hogy ezután nem lehet ugyanúgy lelkesedni a múltunkért, mint eddig. Vagy ha igen, akkor magunkra vessünk a következményekért. A józanságunk - ha van - épp a múltban elkövetett hibáktól kellene megóvjon minket. 

Viszont talán nem is hatott volna ennyire, ha nem talál rajtunk fogást a színrevitel, az üzenet. Bizony egy ránkkényszerített korona, annak minden vallási felhangjával köt gúzsba. Már akit tud.

Mert ha lerántja a leplet az előadás valamiről, akkor egyik épp az, hogy a külső kényszer hatására lett keresztény ország nem keresztény. Az erőszakkal összekovácsolt népek nem egység. És a múltba visszanéző, ezt látó és ennek a történetnek az üzenetével hatalmat gyakorolni akaró mindenkori hatalom ugyanolyan, mint amit látunk. Felháborító, szellemi kivérzésre alapító, megalkuvó vezetés, ami nem mer szembenézni a múltbeli hibákkal, hanem felmagasztalja azokat. 

 Koppány lánya, aki a darab szerint igazán megértette, mit jelent kereszténynek lenni. Üdítő színfolt, reménységre okot adó szereplő, aki miatt még van kegyelme Istennek e nép iránt, aki ilyen kegyetlen vérengzőnek állítja be Őt.

Ábrahám alkudozott Vele, hogy ha talál legalább tíz igazat Sodomában, ne pusztítsa el a földet, és Isten megígéri, ha talál tízet, nem pusztítja el. De nem volt tíz sem!

Most sokkal többen vannak, akiknek a szívében él az egy igaz, de a többiekre nézve az érvényes, amit a nyakunkba varrt a történelmünk: egy legenda, egy megszépített történet, amiből épp a címke fémjelezte erény hiányzik, a szentség.

Szeretem a művészetet, szeretem a színházat, mert úgy tud beszélni az ember szívéhez, ha értő művelőjére akad, hogy nincs is szükség magyarázóra, kritikusra. Elég ha a szíveddel hallgatod és látod. És ha még van benned a tökéletes szeretet utáni vágyból egy csöpp, akkor örülni fogsz a világosságnak, amit kaptál és szemügyrevehetsz...