Érdekes dolog keltette fel a figyelmem. A teremtéskor olyan az Úr hozzáállása a saját teremtéséhez, mint azé az alkotóé, aki akkor győződik meg arról, hogy műve jó, mikor kész van és szemügyre veszi. Mintha az alkotás, teremtés folyamatában erre nem volt ideje, sem helye nem volt ennek a szemrevételezésnek - csakis a végén, mikor megpihen munkájától és gyönyörködik benne. Jól eső érzéssel tölti el, amit lát. Annyira megragadó. Olyan ismerős érzés. Mintha lenne benne egy kis bizonytalanság, vagy nem is, inkább kíváncsiság és az egész újra és más szemszögből való felfedezése, meglátása. Talán az öröm hasonlít ehhez a leginkább. Az az öröm, ami mindig az újdonság erejével képes betölteni a szívet. "És látá Isten, hogy jó". 

Ide kívánkozik még a Példabeszédek 8:22-31.