Tele vannak az emberek. Azért nem hallanak, mert tele vannak mindennel. Amit tudnak, amit megéltek. És süketek lettek. Nincs képességük meghallani a másikat. Türelmetlenek. Sietnek. Belül. Rohannak valami felé, de már minden kíváncsiság nélkül.

Aki nem kíváncsi, az nem is hallja meg azt, ami  fontos.

Megnéztem A szeretet szimfóniája c. filmet és igen tetszett. A kisfiú hallotta a világot. Ahogy énekel. Zenél minden. És hallották a szülei is. A zenét hallgatva-követve találták meg újból egymást. Igazából az a fülük működött, amelyik hall. A belső. Ez igazán hall.

Nemrég felhívott egy régi ismerősöm, tanácsot kért tőlem valamiben. Legalább húsz éve nem találkoztunk, és csak beszélt-beszélt, de egyáltalán nem érdekelte mi van velem, el volt telve a maga problémáival, nem panaszkodott, nem dicsekedett, csak egyszerűen folyt belőle, gyorsan, a sok szó, ideje sem volt meghallgatni, meghallani a másikat, annyira kényszeresen beszélt.

Vannak, akiknek nincs fülük a hallásra.

"Akinek van füle, hallja mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." - mondja az Úr.

Igazából erről a belső hallásról odafigyelésről, szívről, lélekről beszélt Kubinyi Karesz is.

Ahhoz, hogy halljak, először kíváncsinak kellett lennem. És ezt egy vonzás ébresztette fel bennem, még nagyon régen, gyermekkoromban. És mikor aztán Szóltak, azonnal meghallottam az üzenetet. Nem kételkedtem. De meg kellett tanulnom megérteni azt, amit meghallottam. Ezt nem veheti el tőlem senki.

Az, amivel a világ tele van: csörömpölés. A zene az Úrtól jön. A harmónia tőle van. És ebbe a harmóniába bele lehet születni.

Mikor tanítanak Istenről, mikor "hasogatják" az igét, még mind a csörömpöléshez tartozik. Ki kell hámozni belőle, meg kell hallani az Úr hangját a sok zaj közepette. Az út a rengetegben zajjal jár. Mindenféle akadályba botlik az ember , és ezeken túljutni azzal a belső hallással lehet, ami Isten közelségét, megnyugtató jelenlétét jelzi, mert ekkor el tudsz csendesedni, és tudsz dönteni. Mert tudod, hogy nem vagy egyedül, veled van Ő. Neki nincsenek akadályai.

Az út nem mindenhol nyílegyenes. De az ösvény ugyanaz. És ha egyszer ráléptél nem tudsz letérni róla, mert az Út Maga Jézus Krisztus. Élő Út. Élő Ösvény. A szíveddel jársz rajta, a belső füleddel hallod az iránymutatót.

Nem lehet ezeket a dolgokat megbeszélni senkivel. Ezért is írom ki őket magamból, mint Karinthy: "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"... Mert az emberek tele vannak, már nincs hely bennük befogadni, amit közölni szeretnék. Nem kíváncsiak. Leállítanak, közbeszólnak, elterelik a beszédemet más irányba, mielőtt meghallanák, felfognák, amit mondani szeretnék. Mert tele vannak. Félnek nyitni a "más" előtt, mert akkor talán változtatni kellene azon, ami van, s ez kényelmetlenségekkel járhat. Megakadályozza őket a "mi van, ha" feltételezés, és nem nem nyitnak. Foglyaik saját elképzeléseiknek, félelmeiknek. Nem tudnak leülni és csendben maradni. Már nem gyermekek. Már nincs meg a belső hallásuk. Teletömték az idő során mindenfélével. Tudással, információval, tapasztalattal és befulladt a szívük. A lelkük.

..."Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek"...