Testvérség. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyformák vagyunk. Ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel. Ezért egyikünknek sem kell fel- vagy lenéznie a másikat.

Jogaink: ugyanaz illet meg mindnyájunkat.

Kötelességeink: nem különböznek.

Feladataink: hasonlóak és nincs kivételezés.

Elvárások: mindnyájunknak tisztességesen meg kell felelni azoknak.

Mérce: amivel megmérik mindazt, amit tettünk – azonos. 

A feladataink hasonlóak, de különbözhetnek. Személyre szabottak.

Személyiségünk eltér egymástól, de ez nem rangsorol bennünket. 

Ami alapján élnünk kell, a minta adott.

Ő az, az elsőszülött a halottak közül: Jézus Krisztus.

Aki bár Úr, mégis a testvéreinek nevezett minket.

És a barátainak hívta azokat, akik követték őt és bíztak Benne. 

Azok a tisztségek, amiket az élet ránk aggat, nem fosztanak meg eredendő minőségünktől: testvérségi mivoltunktól.

Társak vagyunk, azonos jogokkal és kötelességekkel.

Tiszteletünk egymás felé nem emelheti imádat tárgyává a másikat. És tiszteletlenségünkkel nem süllyeszthetjük eltiporandó személlyé sem. Egyenrangúak vagyunk, akiknek más tisztségei vannak ugyan, de elbírálásunk, megítélésünk azonos. Ugyanannak a mércének kell megfeleljen.

Pár példa:

-          megtenni a tőlünk telhető legtöbbet

-          erőnkön felül is adakozni, ha úgy hozza a sors

-          megkeresni az elkallódókat

-          törődni az elesettekkel

-          engedelmeskedni az igazságnak

-          keresni Isten akaratát

-          engedni egymásnak Isten félelmében

-          egymást „különbnek” tartani ( egyszerre, ugyanakkor, mert ez a felemelkedés kulcsa)

 Elszenvedni egymást. Ebben sincs kivétel. És bizony a szenvedés oka lehet az is, hogy némelyek nem hisznek Isten Igéjének:

-          vagy mert nem ismerik

-          vagy mert nem engedelmeskednek

Állandóan igazításra, kiigazításra van szükségünk. Mikor testi mivoltunk erőtlensége bűnbe ejt, szükségünk van a megszentelődésre, a bűn bűnnek nevezésére, beismerésére. Ez tart megfelelő lelkiállapotban Isten és egymás előtt is. A bűn elleni harcnak nem szabad megszűnnie, úgy, hogy megtűrjük. Küzdeni kell ellene, amíg le nem győzzük, hit által. Ha megszűnik a bűn elleni tusakodás, már nem beszélhetünk kereszténységről. A kereszt épp azt jelenti, hogy „keresztet vetettünk” a bűnre. (Ha valaki nem értené: meghaltunk a bűnnek, nem KELL bűnben élnünk, NEM SZABAD, mert minket épp a bűntől szabadított meg az Úr Jézus Krisztus)

Ez nem kárhoztatást jelent, hanem tisztálkodást. Istentiszteletkor meg kell tudnunk „fürödni” Isten jelenlétében. Senkit nem szidnak meg azért, mert mosakszik. Isten megszidna? Vagy bárki megtehetné a testvérek közül? De ha nem akarsz „megfürödni” büdös maradsz, és tisztátalan, akit elkerül az egészséges ember, mert facsarja az orrát a bűzöd, amit a bűn ruhája rád izzadt.

Mi hát igazán a teendőnk Istentiszteletekkor? Megmosakodni, ha bepiszkolódtunk, márpedig egész nap az „utcán” járunk, ahol a „por”, ha más nem, belepett. És úgy járulunk az Úr vacsorájához, megtisztulva. Emlékezzünk a példára, amit hagyott nekünk. Maga mosta meg a tanítványai lábát. És aki nem akarta engedni, arról azt állította, annak nincs köze hozzá! Ez hát a feltétele a Vele való együttlétnek. És ezután jön az erő, amit Tőle nyerünk.

Nem lehet Őt imádni, csak szellemben és igazságban. És magyarázhat bárki bármit, ez a „kemény” eledel adatott már a fiaknak is. Azért véreznek el sokan a harcmezőn, mert ettől az „anyatejtől” fosztják meg őket a hamis tanítók. Mert a „fegyverzetnek”, amit fel kell vennünk, ez is része, mégpedig olyan, ami nélkül nem bírjuk el az Efézus 6:11-18-ban felsoroltakat.