Kéregetett. Ismertem régebbről, valamikor a gyülibe is járt, de nem tért meg szívből. Már nem ismert meg. Hölgyem - mondta, és hosszan ecsetelte a maga szerinti választékos szavakkal, miért is kell adnom neki. Meg sem várta, hogy kipakoljunk a bevásárló kocsiból. Ráripakodtam, mert feldühített. - Megvárná, amíg kipakolunk? - mire elnémult. Utána kétszer annyit kapott tőlem, mint szokott. De bosszankodtam, magamra, rá, a helyzetre. 

Még volt egy ilyen szégyenteljes cselekedetem, amikor elutasítottam valakit, aki adományért jött, valami cetlivel a kezében. Középkorú asszony, rendesen öltözött. De általában nem utasítok el senkit. Persze, tudom, hogy ez nem jelent semmit. Nem ez vezet az üdvösségre.

Haragszom a koldulásra, a helyzetre, a megalázottságra, a kunyerálásra, a pökhendiségre, amivel emlékeztet a kötelességedre, amivel utazik a lelkiismeretedre, hadd furdaljon, ha nem adsz. De nem érdekli sem Isten, sem ember. Nem tudsz rajta segíteni. Hajléktalan. Nem tudod sem befogadni, sem megváltoztatni, nem képes akarni változtatni a sorsán, talán nem is lehet. Ijesztő. Hogy nem tudsz segíteni, hogy nem is akarsz már, hogy elfutnál a legszívesebben, hogy ne találkozz velük. De mind többen lesznek. És addig, amíg adsz nekik valamit, még figyelnek rád, esetleg még eljön a gyülekezetbe is, azután elmarad, mert nem az Úr érdekli, hanem saját sorsa, amin nem lehet változtatni. 

És eddig még csak a saját koldusaival kellett szemlesütve szembesülnie az országnak. Most már tömegesen jönnek. Özönlenek. Délről, mindenhonnan, mert itt van ennivaló, van víz, itt van gyümölcs, itt nem muszáj éhen halni, itt nem ölnek meg csak úgy, mint egy kutyát. Nincs vesztenivalójuk. Mindenre elszántak. És az életükért jönnek ide. NAGY KIHÍVÁS. 

Nem tehetsz ellene semmit. Meg vannak számlálva a nyugati civilizált életforma napjai. A misszionáriusok elvitték a jó hírt már keletre. Lassan betelik a száma a pogányok közül megtért hívőknek is. Egyre jobban látszanak az utolsó idők utolsó napjai. Mind hidegebb a szeretet, mind értéktelenebb ami érték, a becsület, a tisztaság, a szentség, az Ige feltétlen tisztelete, követése. Egyre többen csavarják ki Isten szavait. Nem ellenkezik. Az Úr Jézus sem tette, csak kiigazította a Sátánt: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik. Isten szájából. Mert az Igét hangoztathatja az ördög is. De csak Isten szájából hiteles. A Szent Lélek által küldött Ige, szólt Szó, amit megerősít a jelenlétével, bizonyságot ad felőle, amiről bizonyságot tesznek, akik hallják. 

Beugrottam egy testvérnőmhöz, ügyintézés dolgában, és ott találtam egy másik, rég nem látott testvéremet. Kicsit beszélgettünk, és elmesélte, milyen nehéz a szolgálat a cigányok közt, akik megtértek, aztán mégsem igazán. Egyik pásztort a másik után "fogyasztják". Nem sokáig bírják közöttük. Nincs eredmény. Mintha róka fogta csuka helyzetbe kerülnének. Tisztességesen kéne élni, de nem lehet, mert ehhez pénz kell, ami nincs, csak ha lopnak, ám ekkor szembekerülnek az Igével, és minden dugába dől. Eszembe jutott a keleti országrészben működő pár roma gyülekezet, akiknek jó hírük van. Egész falu változott meg. Istenre számíthattak csupán, meg magukra. A vezetőjük is közülük került ki. Ilyen vezetőre van szükségük: aki ismeri őket, és ismeri és féli az Urat is annyira, hogy felnézzenek rá, tekintélye legyen, és ezt a tekintélyt maga az Úr adja neki. Akkor megváltozik minden. - Ezt elmondtam a testvéreim előtt, amire azonnal bizonyságot tett egyikük, hogy a Szent Szellem megerősítette ezt, és végig simított a karján. Én is éreztem az Úr jelenlétét. -  Akkor a kapott támogatást, a havi 50 ezer Ft-ot, plusz a családi támogatást be tudják osztani, és nem isszák el, nem költik dohányra, hanem gazdálkodni kezdenek belőle. Nem hiszem, hogy ne lenne képességük másra is, mint zenélni, énekelni. Jó lenne, ha már eljönne az az idő itt is, amikor nem amiatt csúfolnak valakit, mert nem tud olvasni, vagy nem ért semmihez, hanem mert szereti az Igazságot, és elszenvedi azt is, ha a tisztességes magatartásáért lesz nevetség tárgya. Ha azért gúnyolják ki, mert az Úrért szenved. Micsoda dicsőség ez, ha végre felfognánk!

A dolgok megoldása legtöbbször a legegyszerűbb, a legkézenfekvőbb. Csak nem vesszük észre, nem hajolunk le érte.

Milyen kitűnő reklám lenne az egész magyar lakosságnak, még a bevándorlóknak is, hogy itt nálunk Istennel lehet találkozni! És nem a nyomorral, nem a hozzájuk hasonló szerencsétlenekkel, akik maguk sem tudnak kezdeni az életükkel semmit.