Titok, miért rejtette el az értelmesek elől Isten az Igazságot. A gondolatokban valóban lehet gyönyörködni, vég nélkül. Még a szenvedést is lehet nagyon szeretni, amit a rejtélyek megoldhatatlansága jelent. Többnek, nagyobbnak jelentősebbnek érzi magát ettől az ember. Hogy mivel foglalkozik. A feladat nagysága és eleve kudarcra ítéltsége miatt is. Jobb a konok, ellenszegülő magatartás, mint a könnyű felismerés, ami fel is ment a további gyötrődések, de gyönyörűségek alól is. Mennyivel bambább, bután naiv, a magát értelmesnek tartó szemszögéből, a dolgok egyszerű elfogadása. Nem tetszik. Sokkal vonzóbb a titokzatos, ami határtalan fantáziára, izgalmas kalandozásokra indít a képzelet világában.
És a gondolkodó ember büszkén lenézheti a magaslatokkal ilyen szinten nem foglalkozókat. Akik egy unalmas Istenben hisznek, aki ráadásul meghalt, s ha fel is támadt, és örökéletet, mennyet is ígér, nagyon kedvetlenné teszi az életet itt a földön. Hiszen itt semminek sem szabadna örülni, véli az értelmes ember, a keresztények Istene szerint. És ezért aztán kitilt, kizár minden olyan gondolkodó embert a köreiből, aki elfogadja a keresztények Istenét annak, akinek mondja magát, és erről nyilatkozik is. Evidencia, hogy az ilyet le kell nézni. Főleg, ha valaki komolyabban veszi az átlagnál. Az több mint gyanús. Fertőző az ilyen. És kitoloncolják szellemi szférájukból. Mert oda csak azokat fogadják be, aki kérdez, és nem hagyja abba, mindent megkérdőjelez, istene a kérdezni, megvitatni, kutatni, de soha nem megtalálni ebben az eszmerendszerben a bizonyosat. Ez íratlan szabály. Nevezhetnek akár kereszténynek is, csak fogadd alternatív keresésnek, válasznak a buddhizmus, hinduizmus, más vallások, azaz vallások válaszait is, mint lehetségeseket. És mivel ez nem megy, hát marad a kirekesztés. Az igazság tagadása együtt jár ezzel. Szektás leszel azonnal, amint kizárólagosságot hirdetsz hitedet illetően. Még ha nem is kényszeríted a másikat, hogy adja meg magát a te hitvallásodnak. Mivel te nem érthetsz egyet más istenek létjogosultságával, nem tartozol közéjük.
Ezen már túl vagyok, és nem is fáj. Ami igen, az a saját hittestvéreim közönye és érdektelensége a világ iránt, a másik testvér iránt, az igazság mélyebb megismerése iránt. Vagy tulajdonképpen velem van baj?
Tóth Imre verseiben nagyon feszesen, férfiasan, szikáran ír arról, hogy nem hisz úgy Istenben, ahogyan egy keresztény, de nem is zárja ki, hogy lenne. Vannak angyalok, démonok, különféle vallási elemek, de semmivel nincs kibékülve, egyedül a nirvánával. Tagad mindent, magát is. És mindezt olyan intelligens tartással teszi, hogy vonzóvá válik ez a nihilizmus. Valahogyan így jöhet a sátán is, elvarázsolni a széplelkeket. Feszegeti a határokat, és nem enged megnyugvásra jutni semmiben. Szereti azt, amiben nem érzi magát sehol. Semmiről beszél igen tetszetősen. Ürességét feltárja, és ezzel el is fogadtatja. Hosszan lehet elmélkedni egymásmellé írt mondatain, amik egymást is cáfolják. Az a hibája, hogy nem akar célba jutni, mert szerinte nincs. Míg a pusztulás témája más költőket konkrétabb istenhitre, vagy afelé vezeti, ő a semmit, és annak is a tagadását választja. Az egymásnak ellentmondást, ami színtiszta őrület és mégsem hat bolondságnak.
Hasonló kérdéseim voltak, amik engem Isten felismerésére vezettek végül. Hogy őt miért nem? Titok.
De miért adattam ki a verseim? Most, amikor már inkább a vége közeledik? Mert fontos volt számomra, hogy akik ismertek, és tudtak rólam, lássák meg azt, aki voltam, és akivé lettem, annak fényében, akinek mindezt köszönhetem. Istennek. A vers attól lesz az, hogy megszólít. Ekkor verssé válik, téged mond. Nem csak engem. És akkor már együtt vagyunk. Verseim keresések, kérdések, érzések, meglátások az életünkről. Az élet megérteni próbálásai. És helyem, szerepem megismerése. Ebben nem vagyok egyedül, mindenki hasonlóképpen érez, hiszen ember. Csak nem mind tudják megfogalmazni. A lázadókat mindig szerettem. Akik nem nyugodtak bele a dolgokba. Az ilyeneknek van jövőjük. Mert aki keres, az talál. Én is megtaláltam, akit kerestem. Ő az Isten, akit mindenki keres valamilyen formában. Az igazság érdekelt mindig. És Benne megtaláltam. Ez nem egy alternatíva a sok közül. Ő Az Igazság. Aki többre kíváncsi, kezdje forgatni az Írást. Neki köszönhetek mindent, szépet és kevésbé kellemeseket is. Pld. azt, hogy aki Őt szereti azonnal magányosabbá válik ezen a földön. A világ lefoszlik róla. Valahogyan elhagyja, mint kinőtt ruha a kamaszt. De erről minden nagyon banálisnak, és érzelgősnek tűnik, ezekről csak azokkal lehet jól beszélgetni, akik ugyancsak keresők. Vannak ilyenek azért. S bár nem egyformák az életek, kicsit mégis. Csak fáziseltolódások vannak, ezért a sok félreértés, súrlódás, de végül minden olajozottá válik. A helyükre kerülnek a dolgok, fogalmak, mikor eljön az ideje. Ezt is a Biblia jelenti ki: hogy mindennek rendelt ideje van. A Prédikátor könyvében írja Bölcs Salamon, aki bölcsességét Istentől kapja. Ő írta a Példabeszédeket, az Énekek énekét is. Nem született nála bölcsebb ember a földön, írja az Ószövetség. Sába királynője, aki a világ másik részéről jött, és annak volt hatalmas értelmessége, neki is el kellett ismernie. Kimeríthetetlen könyv a könyvek könyve. Rabul ejtett.
Ha megjelenik valakinek egy angyal, vagy egy démon, ehhez fogható élmény a világon semmi sincs, gondolom. Az ilyennek sokkal nehezebb hinni, azt hiszem. Talán Tóth Imrével is ez történt. És az erős élmény hatására kezdett keresni, kutatni. És az, amit újjászületett keresztények körében talán megismerhetett, kevésnek bizonyulhatott. Kevesebb tudás birtokában vannak, mint az, akinek személyes „élménye” lehetett a másik oldallal. A keresztények nagy többségében a remény él leginkább, és a hit, meggyőződés, hogy a dolgok úgy vannak, ahogyan a Biblia leírja. Csak hiányzik belőlük az a személyes megismerés, érintés, amivel egy olyan rendelkezik, mint talán T.I., aki így sekélyesnek érezheti, meg felszínesnek, ezért hanyagolhatónak is azt a módot, ahogy Istent imádják keresztény berkekben. Az ő élménye erősebb, intenzívebb, kitörölhetetlen. Talán ezért van az is, hogy akik visszajönnek a halálból, nem tudnak hinni Jézus krisztusságában, épp emiatt. És ezért mondja az Úr azt, hogy boldogok, akik nem látnak és hisznek. Az ilyenek, mint T.I. a maguk meggyőződéséből nehezen esnének ki. A látványkereszténység, de még a meggyőződéses sem bír erősebb alternatívát mutatni számukra. Bárgyúbbnak látszik az ő maga átélte intenzív tapasztalat mellett. És ha az embernek nincs ezen kívül semmije, nem szívesen adja fel saját meg/nem/győződését holmi újra divatossá vált irányzat miatt. Keresése, de ízlése sem engedi lejjebb ereszkedni annál, amit megismert. Jobb a kereső állapotában élni, mint a megtalált bizonyosságban szomjazni – vélheti.
2016.04.07.
És csak ezután olvastam el A kert c. novelláskötetét, ami megerősített feltételezésemben. Veszélyesen izgalmas írás. Még afelől is bizonytalanságban hagy, amit megérteni vélsz.
Utánanéztem, újból, a Biblia kijelentéseiről az angyalokat illetően. Megnyugtató a következő:
„Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.” Zsidó 2:9
"Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe." Máté 25:31
"Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szentangyalokkal." Márk 8:38
