Bányai Irén és Márton Erzsébet az Anna Kareninában

Bányai Irén

(1983)

„Azért játszom, mert el akarom mondani, milyen ez a világ.”   

Fehér liliommal állítottam be Bányai Irénhez. Soha nem jártam még náluk, gondoltam nem illik üres kézzel jönni. Meleg volt, mégis többször tüsszentettem az úton. Mikor Bányai Inci kinyitotta az ajtót és átvette a csokrot, elhúzta az orrát. Zavarba jöttem. Valami nem jól csináltam? Talán mégsem kellett volna virágot vennem, úgy látszik vagányabb annál, hogysem ilyen gesztusokra igényt tartana. Aztán kiderül.

• Szénanáthás vagyok, s ez a virág a legirritálóbb – mondja kínosan mosolyogva.

Nagyot nevetek.

• Akkor jól elsült a kedvességem! Ráadásul én is sokat tüsszentettem az úton egyfolytában, el nem tudtam képzelni, mitől. Ne haragudj. Tegyük ki az erkélyre.

Oda is kerül. Aztán, hogy-hogy nem, mi is oda ülünk, ugyanis a konyhában a mama befőz, a szobában pedig nem lehet cigarettázni, s Inci a kávé mellé el-elszív egyet.

Kire is emlékeztet a stílusa? Ahogy ül, ahogy beszél, ahogy van? Fülöp Kala* ugrik be, a kolleganőm, Sepsiről. És Bokor Ildikó* Szatmárról. Egy kicsit durva, egy kicsit máztalan, egy kicsit nyers. De őszintének tűnik. Keresetlen.

Emeleten vagyunk, alattunk magas fák lombja susogna, de nem rezdül a szellő sem. Dög meleg van.

• Mindig szavalgattam az iskolában - kezdi. – Humán beállítottságú voltam. Luigi bácsi* be-bejött meghallgatni bennünket. Tízedikes voltam, amikor megcsináltuk a Csongor és Tündét. Először angolra felvételiztem, mert a szüleim nem nagyon akartak színire engedni. Oda nem sikerült, mert értelmiségi családból származom s akkor ez rossz pontnak számított. Aztán a színire egyből bekerültem.
• Milyen volt a főiskola?
• Nagyon jó volt, hangulatos, remek évfolyam voltunk. Most már nem is tudnám másként elképzelni az életem.
• Miután végeztél Temesvárra kerültél?
• Ide Váradra. Innen mentünk Sepsire, onnan Temesvárra nyolc évig, azután jöttünk újból ide.
• Miért hagy ott egy társulatot egy színész?
• Itt csodálatosan szép szerepeket játsztam. Az Amerikai Elektrát, A salemi boszorkányokban Mary Warren-t, többek közt. Csináltuk az irodalmi műsorokat is, állandóan tele voltam. Tudod, ez volt az a periódus, hogy ide nekem az oroszlánt is - mondja nevetve. – Aztán Dukász* elcsábított Sepsire. Lakást, szerepeket ígért. Három év Várad után – itt házasodtunk össze Laczóval, megpróbáltuk Szentgyörgyön is. Egy évet bírtunk ki. Mindketten alföldi éghajlatban éltünk, s nem tudtuk megszokni az ottani zord időt. Időm se volt beilleszkedni a társulatba. Átmentünk Temesvárra. Aztán nyolc év után csak visszahúzott ide a szívem, lévén váradi. A szüleim is öregedtek, a lányom is iskolába készült.
• Nagyon sokáig nem láttalak játszani. De sokan dicsértek.
• Igen, Temesvár eléggé kiesik a forgalomból. Pedig nagyon sokat játsztam, az Ingyenélőkben, Németh László darabban, Shakespeare-t, a Vízkeresztet, stb.
• Nem sajnáltad otthagyni Temesvárt?
• Valami mindig ottmarad az emberből, ahol volt… Nyolc év nem kevés. Barátok is maradtak ott. Ezek a helyváltoztatások csak annyiból voltak jók, hogy több rendezővel dolgozhattam, több módszert megismertem: Völgyesi, Cseresznyés, Taub, Gáll Ernő, Farkas, Szabó, Colpacci…*
• Mit tanultál meg a legnehezebben ezen a pályán?
• Most se tudok és soha nem is fogok tudni mindenhez jó képet vágni.

Ezt egészen őszintén mondja. És így is van, lerí egész modorából.

• Milyen típusú színésznek érzed magad? Hogyan dolgozol?
• Drámai alkatnak érzem magam, de van egy kis vígjátéki vénám is, azt is nagyon szeretek játszani. Például, ha megkapok egy szerepet és elolvasom, furcsamód vizuálisan látom magam előtt a figurát. Aztán, tudja a csoda, próba közben ösztönösen megszületnek az érzelmek. Azokat mindig könnyen felújítja az ember. Rendkívül könnyen tanulok szöveget. A memóriám is vizuális, próbák elején még az oldalszámra is emlékszem. A súgót nem bírom, zavar, nem tudok utána dolgozni. Vannak olyan szerepek is, amelyeket nem lehet az ösztönökre bízni, kivárni, hanem meg kell komponálni. Nagyon szeretem az olyan rendezőt, amelyik képes arra, hogy megszabadítson a sablonjaidtól, egy kialakult gesztusrendszertől. Ilyen volt Colpacci. Még ha kontrolláljuk is egymást, akkor is sokat jelent, ha ilyen rendezővel találkozol Évekre meg lehet élni belőle.
• A férjeddel, Laczó Gusztávval megtárgyaltok szerepeket?
• Gyere már nézd meg, mondom, és fordítva.
• S nézeteltérések vannak?
• Hogyne, néha egész komoly vitáink vannak. De mindig közös nevezőre jutunk.
• Mikor segít a rendező és mikor gátol?
• Általában egy idő után magadtól eljutsz egy bizonyos szintig. Ha a rendezőnek van koncepciója, továbbsegíthet erről a szintről.
• És mikor nem segít?
• Akkor baj van, akkor lesznek közepesek az előadások, csupán becsületes színvonalúak, ami kevés. Nem csak nekem kell jónak lennem, hanem az egész előadásnak. Ilyenkor hiányoznak az ötletek. Jó lenne egy fiatalabb rendezőgeneráció, aki meglökné egy kicsit ezt az egészet… Harag annak idején bejött a főiskolára s öt perc alatt „Embriók, térjetek magatokhoz!” hangulatot tudott teremteni. Pedagógus is kell legyen a rendező, kísérletezzen, csak csináljon valamit!
• Hiába vagy jó színész, ha a rendező nem segít?
• Példa rá a Szarkafészek. Van olyan rendező – mondja Inci, - aki nem engedi, hogy jó légy, bár ez ritkább. Viszont legalább irányítana, vagy hagyná, hogy menj egyedül az úton, majd eligazítom később… Ez lenne az alkotó munka. Én az az alkat vagyok, aki elgondolkozik egy-egy jeleneten, mit, miért, hogyan, ahogyan annakidején Harag tanította.
• A rendezők megbeszélik veletek a darabot, szerepet?
• Nem konkrétan, de az ember tud belőle következtetni, inspirálódni, sejtetnek valamit, sugall a rendező valamit… aztán leáll az egész és sehol semmi, csak a nagy…
• Bizonytalanság?
• Igen – mondja megkönnyebbülten. Durvábban akart fogalmazni.
• Milyen a jó partner?
• Mindig visszaadja a labdát, emel, segít, biztos lehetsz abban, hogy elmondja a szöveget. Azt szeretem, aki mindig ugyanazt csinálja, nem talál ki újakat, újabb játékokat. Egyszer-kétszer elmegy, de amikor még csak nem is jó, amit kitalál…
• Fejlődhet egy alakítás előadások folyamán?
• Akkor újat is csinálhatsz, nem?
• Az előadások folyamán a drámánál érzékenyebb, vígjátéknál könnyedébb leszel. Nem csinálok mást, de jöhetnek újabb színek, árnyalatok.
• A színészrendezőről mi a véleményed?
• Jó. Szeretek velük dolgozni, már csak azért is, mert közelebb állnak hozzám, nem beszélnek rendezői „magaslatról”, sokszor jobban megértenek, tudják, mire van szükséged… Gábor Jóska*, ha a fene fenét eszik is megcsinálja, nem álmodozik hónapokig, nincs lazsálás. De jó dolgozni Gusztival, Szentmiklósival*, Varga Vilivel* is. Guszti rendezte Babits Jónás könyvét. Gyönyörű volt. Részt vettünk a rövidszínház fesztiválon is, a Familia díját kaptuk. Két-három előadás után a kutya sem törődött vele… Bábosokkal, bábokkal csináltuk, nagyon szép, érdekes műsor volt.
• Régóta foglalkoztok ilyesmivel?
• Mióta idekerültünk, hatvanhéttől. Az első címe Tavasztól tavaszig volt, a másodikat Dálnoky Andrással* csináltuk Anyám, feleségem, gyermekem címmel. Guszti végezte mindig a válogatást, és ő is rendezte. A Matca-val, amit Édesanyám címmel szintén Guszti rendezett, ketten dolgoztunk rajta vitatkozva, veszekedve otthon a szerepemen, amivel aztán meg is nyertem a Sepsiszentgyörgyi kollokvium legjobb női alakításának díját 1978-ban. A Jövőre veled ugyanitt-et is ketten dolgoztuk ki, a színház készen kapta tőlünk… Hiányzik egy stúdió. Ritka az a produkció, amit annyi ideig lehet játszani, mint egy repertoár-darabot. Eddig mindig olyan műsorokat csináltunk, ami erkölcsi siker volt, díjakat kaptunk érte, de a közönségnek nem kellett. A Jövőre veled közönségsiker. Erre azt mondták, minek kell két ilyen komoly embernek ilyesmivel foglalkozni? Mert szükséged van rá – tör ki belőle hevesen, - mert a színház az életed, önmegvalósításra van szükséged, s a színházban nem mindig azt kapod, amit szeretnél. Ez egy másfajta, aprólékosabb munka. Jobb. Ha nem gyakorlod állandóan a ”mesterséged” megette a fene az egészet. A Jövőre veled más terület, kiruccanás volt, jól esett bebizonyítani, hogy ezt is tudjuk, jól esett a siker. A darab különben is világsiker, ha nem tudnák! – intézi dühösen a jelen nem lévőkhöz.
• Hogyan viszonyul a színész és a kritikus a színházhoz? Ugyanazt a színházat látják, vagy mást? Mi a különbség?
• Ez az, hogy sokszor úgy érzed, kiadod a lelked, a szíved s a kritikus letol a sárga földig. Majd könnyedén megcsinálsz egy szerepet, csak úgy, és óriási sikered van… Nem kell ledorongolnia a színészt. Legalább annyit becsüljenek benne, hogy a lelkét is kiteszi… Játsztam Sepsin a Rekviem egy apácáért- ban egy néger dajkát, amiről azt írta Szőcs*, hogy ilyen és olyan nagy színésznő vagyok, s ha többet semmit nem lát tőlem, akkor is nagy színésznőnek tart. Azóta mindig letolt. Például a Stelláról a következőket írta: „Nem láttam a váradi előadást, de nem is akarom megnézni, mert nem értek egyet a szereposztással, de különben is úgy hallom, hogy gyenge az előadás.” Hogy meg olyasmiről írni, amit nem látott? És mi ő? Rendező? És ez még meg is jelenik az Előre című lapban!
• Melyik más művészet társul a legszívesebben a színházhoz, nálad? Melyik segít?
• A képzőművészet inkább. A zene is. Egy jól megválasztott zenei aláfestés nagyon tud segíteni. Azért játszom, mert el akarom mondani, milyen ez a világ, milyen az az ember, akit játszom. Azt hiszem, nincs is ezen a pályán olyan, akinek ne lenne mondanivalója a világ számára.
• Alkotóművész, vagy csak interpretátor a színész?
• Alkotóművész. Megalkotja a szerepet. mindig új figurát, ahogy a festő lefest egy arcot…
• De hát a szöveg adott… Alkatilag ahhoz kell azonosuljak hangban, testtartásban, mozgásban, játékban, ritmusban, a maszk külön szám megint hozzá… Bele kell bújni a bőrébe, egy más szerep mást kér, hát nem? Csak sajnos ebből semmi sem marad pár rossz kritikán kívül.
• Miért csinálja mégis az ember?
• Mert ezt a kényszert érzem. Talán nem kellene ekkora „bedobással” csinálni. Van, aki könnyebben „átvészeli”….
• Hogyan lehetne definiálni a közönséggel való kapcsolatot előadás közben?
• Az csodálatos. Amikor érzed, érzi az ember, szinte süt, ahogy fogod őket, átsugárzik rád…, a halálos csönd egy-egy jelenet után, vagy elfelejted a hideget, ahogy felharsan az első nevetés vagy taps. A fáradtságról is megfeledkezel. A színész egyetlen öröme a taps. Jól esik, ha megszólítgatnak az utcán. „Jaj, művésznő drága, láttam a múltkor”, vagy a tejsorban reggel hatkor megbök valaki: „Akármilyen álmos a művésznő, már másodszor látom a Jövőre veled ugyanitt-et”.
• Hogyan jellemzi az alkotói módszer a színészt?
• Egyszer a felkészülés… Lehet „zseni”, aki állandóan tud súgó után dolgozni. Azt mondják, ösztönös zsenik vannak. Lehet. De azért zavar, ha az ösztönös zseninél hallom a súgót. Én munkás-színész vagyok. Van, aki bejön és elmondja, olyan alkatilag, mint a szerep. Van, akinek meg kell kínlódnia a szerepért. Fontos a fegyelem. Nem tudom más színházaknál hogy van, de itt volt egy periódus, hogy két órát próbáltunk és kész. Egy próbának négy-öt órát kellene tartania, nem kell az időhúzás legyen, ki kell hozni a darabot, de dolgozzunk is, ne csapjuk össze két órás próbákkal. Jellemző a színészi munkára is, ki mennyire fegyelmezett. Van, aki csak a bemutatón tudja elmondani a szöveget, s még akkor sem biztos benne.
• Mit vársz el a partnertől munka közben?
• Mindig azért volt baj, mert túl őszinte voltam s meg szoktam kérni a partnert, hogy így vagy úgy csináljon valamit. De ha a partnert idegesíti, vagy neki nem jó, megmondhatná, ennyit elvárnék tőle. Valahogy nem figyelünk eléggé egymásra. Ritka az olyan partner, akivel sértődés nélkül meg lehet beszélni a dolgokat.
• A te gondjaidat meg szoktad osztani másokkal a színházban?
• Ritkán.
• Van, aki a két órás próbát szereti. Ha több, már lötyögésnek tartja.
• Colpacci ezt meg tudta szervezni. Ott nem volt lötyögés. Lehet egy órás szünetet is tartani, de a színpadon dolgozzunk. Ott nem szabad lötyögni.
• Mennyire intellektuális ez a pálya?
• Attól függ. Szerintem az. Sok olyan vélemény is van, hogy nem kell olvasni.
• Hogyhogy?
• Hát a zseninek nem kell, mert minek, ő már úgyis zseni. Én rengeteget olvasok, színházi könyveket is, szépirodalmat is. Nem tudom elképzelni az életem olvasás nélkül. Színdarabot is, szakmai vonatkozású dolgokat is.
• Változik a színész színházszemlélete, ha más színházhoz kerül?
• Nem, viszi magával. Fiatalon mindenki úgy indul, hogy meg akarja változtatni a világot, aztán egy bizonyos idő után rájössz, hogy nem lehet, s inkább magadnak formálod át a világot, valahogy beilleszkedsz, de meglehetnek, ha romokban is, világmegváltó eszményeid…
• Mit gondolsz, mindenki másnak képzeli az igazi színházat?
• Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Itt örök széthúzás és véleménykülönbség van. Ilyen a színház.
• Ha magadnak átalakítod a világot, mégis beleavatkozol…
• De már nem az egészbe. Abba a kicsibe, amit kiveszek magamnak belőle. Egy kis részletével megpróbálkozom..
• Egészségesen működik a színházi intézmény?
• Attól kezdve, hogy a díszletmunkást, akit az utcáról hoznak be, a színésznek kell megtanítania a színházi munkára, neki kell kontrollálnia a díszleteket, kellékeket, stb – a többi is hasonlóképpen működik. Mindenkinek tudnia kellene saját feladatát, kötelességét. Az adminisztrációnak is jól beolajozott gépezetnek kell lennie. A művészi munka csak ezután jön. De tele vagyunk örök és állandó akadályokkal, hogy ezt nem lehet, azt nem szabad. Abban sem lehetsz biztos, hogy pont abban a pillanatban ereszti le, hajlandó egyáltalán leereszteni azt a kötelet az a műszak. A repertoár sincs a színház erőihez alakítva, a rendező sem veszi figyelembe szereposztáskor, darabválasztáskor a művészi gárdát…
• Kerültél színházi skatulyába?
• Egy időben én voltam a jó feleség, aki kávét vitt a férjnek. Nem tudom miért, azt mondták rólam, hogy nem vagyok nőies nő. El kellett telnie egy csomó időnek, amíg nőies nőket játszhattam. A Tangó (Mrozek) volt az első. Ettől kezdve megmutathattam nőietlen nőiességemet.
• Divatszerű ez, nem?
• Persze, s aztán alkati kérdés is… Sokszor mondták, hogy én bevásárolok, nem festem magam az utcán, hogy nem vagyok „színésznő”. De ahol család van, gyerek, ott a házimunkát is el kell végezni.
• Színészideálod volt?
• Volt, van is. Lohinszky. Sajnos, nem volt tanárom a főiskolán. Sokat néztem, figyeltem az előadásait, sokat is beszélgettünk.
• Pedig közismerten tartózkodó típus. Nem nagyon elegyedik szóba.
• Egyszer, mint alsóévest, meghívtak a Különös házasságba a felső évfolyamra szerepelni.
• És nő ideál?
• Nő nincs. Szeretem Szemes Marit.
• Másként dolgozik a román színész, mint a magyar?
• Nem hiszem. Colpacci mindenkiből ki tudja hozni a maximumot. Mikor a Tangóban lerendelkezte a harmadik felvonást, akkor jöttem rá, miért kéri azt, amit kért az elsőben. Annyira új volt, megdöbbentő, élményszámba ment. Jó rendezővel jó előadásra is képesek vagyunk. Ez az előadás a legjobb előadás díját nyerte el. Ki kellene használni az erőket, hívni kellene jó rendezőket. Haragot például. Az operett kultusz csak régebb volt jellemző erre a városra. A Macska a forró bádogtető-nek is szép sikere volt. A zenés műfaj elengedhetetlen, de hát a színház egyik feladata a szórakoztatás is. Örök életemben sajnálom, hogy nem tanultam meg énekelni, akkor még „bűn” volt az operett…
• A közönség színvonala milyen?
• Változatos. A Colpacci rendezte Rettenetes Iván csodálatos volt például a román szekción. S csak hétszer ment! – mondja felháborodottan.
• Megtárgyaltátok a színházban?
• Nekem van kivel megbeszélnem itthon.

Végigvezet a lakásban. A falakon rengeteg kép, a másik szobában hatalmas, irigylésre méltó gazdag könyvtár. Kölcsönadni nem szeret. Ragaszkodik a könyveihez.

Lejegyezte: Nászta Katalin

Jegyzetek

*Fülöp Klára – színművész

*Bokor Ildikó – színművész

*Luigi bácsi - Kőműves Nagy Lajos, színész, színészoktató

*Dukász Anna – színművész, színházigazgató

*Völgyesi András, Cseresznyés Gyula, Taub János, Gáll Ernő, Farkas István, Szabó József, Alexandre Colpacci – rendezők

*Gábor József – rendező, színész

*Szentmiklósi József – színész, rendező

*Varga Vilmos – színész, előadóművész, rendező

*Dálnoky András – színész

*Szőcs István – újságíró, kritikus, író

Bányai Irén (Nagyvárad, 1942. március 31. –) erdélyi magyar színművész

„ A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1965-ben, és szülővárosa színházához szerződött. 1968–1969-ben a sepsiszentgyörgyi, 1969-től 1977-ig a temesvári Állami Magyar Színház tagja volt. [1977-1999 között ismét a váradi együttesben játszik nyugdíjazásáig.] Főként a keménységet, határozottságot tanúsító női alakokat elevenítette meg. 1978-ban a sepsiszentgyörgyi első nemzetiségi színházi kollokvium zsűrije a legjobb női alakítás díjával jutalmazta Marin Sorescu Édesanyánk c. drámájában nyújtott teljesítményét”

(In.: Magyar színházművészeti lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994)

Szerepei Nagyváradon

• Rossz boszorka (Fehér József (L.Frank Baum nyomán): Oz, a nagy varázsló)
• Belous kisasszony (Nelu Ionescu: A toronyszoba titka)
• Elisabeth Proctor, John felesége (Arthur Miller: Salemi boszorkányok)
• Mary Warren (Arthur Miller: Salemi boszorkányok)
• Ana (Victor Ion Popa: Micsoda zűrzavar)
• Magdalena (Al.Mirodan: A boldogságfelelős)
• Előadó (Tavasztól tavaszig)
• Lavinia, a leánya (Eugene O’Neill: Amerikai Elektra)
• Előadóművészek (Anyám, feleségem, gyermekem)
• Lida (Alexej Arbuzov: Szegény jó Marat)
• Irina (Marin Sorescu: Édesanyánk)
• Ágnes, a felesége (Székely János: Irgalmas hazugság)
• Barátnő (Ion Bãieu: A játék)
• Cica-Mica (Szekernyés László: Trón alatt a király)
• Paálné (Csurka István: Döglött aknák)
• Alma Winemiller (Tennessee Williams: Nyár és füst)
• Rhédey Eszter (Móricz Zsigmond: Úri muri)
• Eleonora, az anya (Slawomir Mrozek: Tangó)
• Cäcilie, kezdetben mint Madame Sommer (Johann Wolfgang Goethe: Stella)
• Zsuzsánna (Méhes György: Az nem igaz, hogy ez igaz!)
• Jessica Tilehouse (Edward Bond: A tenger)
• Mikkamakka (Lázár Ervin: A hétfejű tündér)
• Géraldine kisasszony, társalkodónő (Jean Anouilh: Meghívás a kastélyba)
• Doris (Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt!)
• Műtörténész (Ardi Liives: Az emlékmű)
• Zöldboszorka (Jevgenyij Svarc: A csodálatos jávorfák)
• Lena (Alexandru Kiriþescu: Szarkafészek)
• Margaret (Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn)
• Kriegsné, Borcay Klára (Zilahy Lajos: Fatornyok)
• A Nő (Fantasztikus történetek)
• Anna (Méhes György: Vagy-vagy)
• Irma (Tauno Yliruusi: Arzén és tea)
• Karola, a felesége (Zilahy Lajos: Tűzmadár)
• Anca (I.L.Caragiale: Egy szerelem balladája (Megtorlás))
• Az új filmcsillag (Gennagyij Mamlin: Ha hívnak a harangok)
• Darja Alekszandrovna Oblonszkij (Dolly) (L. Ny. Tolsztoj: Anna Karenina)
• A felesége (Mihail Sebastian: Játék a boldogsággal)
• Lonka, a felesége (Németh László: Papucshős)
• Paragráfia (Paul Everac: Jaj, a vesém!)
• Shirley Valentine (Willy Russel: Helló, én voltam az anyu!)
• Viola, a sógornője (Szilágyi László – Eisemann Mihály: Tokaji aszú)
• Germaine, a feleség (Louis Verneuil: Végzetes szerelem (Lamberthier úr))
• Macri kisasszony (Lucia Demetrius: Három nemzedék)
• Magda (Iosif Vulcan: István vajda)
• Mary Cavan Tyrone (Eugen O’Neill: Utazás az éjszakába)
• Borbála (Zilahy Lajos: Zenebohócok)
• Kat (Kovách Aladár: Téli zsoltár)
• ÖzvegyVerőczyné (Lengyel Menyhért: Róza néni)
• Pálos Eszter, orvosnő (Márai Sándor: Kaland)
• Cecilia (Wolfgang Kohlhaase – Rita Zimmer: Hal négyesben)
• Kece Maris (Csemer Géza: Eltörött a hegedűm)
• Katina, Helen házvezetőnője (Peter Shaffer: A szörny ajándéka)
• Ratched nővér (Ken Kesey – Dale Wasserman: Kakukkfészek)
• Magdalene, főnökasszony (Kardos G.György: Villon és barátai)
• Vénasszony (Kárpáti Péter: Akárki)
• Timár Karolin (Csiky Gergely: A nagymama)
• Jente, házasságközvetítő (Hegedűs a háztetőn)
• Özvegyasszony (William Shakespeare: A makrancos hölgy)
• Malvin néni (Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok)
• Udvarhölgyek (F. Diósszilágyi Ibolya – Horváth Károly: Tündér Ilona)
• Nő (Aldo Nicolaj: Kétes erények)
• Rucskáné (Tomcsa Sándor: Műtét)
• Mina néni (Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül)
• Bruckner Adelaida (Örkény István: Macskajáték)
• Nagyanya (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő)

Munkái a rendező munkatársaként

• R.Nash: Az esőhozó ember
• Ardi Liives: Az emlékmű
• Johann Wolfgang Goethe: Stella

(Forrás: Wikipédia)