Botka László

       (1927-2008)

„sokkal szerényebb fiú vagyok én annál…”                           

                                                                                                                                                             (1983)

A kedvet lenne érdemes eltanulni tőle. Azt, ahogyan bejön a színpadra és a közönségből kitör a nevetés. Azt a jó étvágyú belefeledkezést a komédiázásba, a játékba. Sugárzik az arca az örömtől, hogy színpadra léphet. Megtelik körülötte a levegő nevetéssel, és nem marad egy néző sem komolyan a székén. Árasztja magából azt a színházi „ájert”, ami nélkül egy színész sem az, ami, hanem csak egy szürke civil. Botka Laci mindent felhasznál az életből, eseményeket, történéseket, legfőként pedig saját kiolthatatlan humorát, játékkedvét, hogy az életet ne éljük olyan savanyúan… Láttam már tőle blőd, humortalan szöveget is előadni olyan fergeteges sikerrel, hogy csak néztük. Külön műfaj, amit művel. Kabaré. De olyan mesterségbeli tudással, ízléssel tudja csinálni, ahogyan csak nagy magyar elődjei tehették. Kiváló komikus. A maga nemében egyedülálló.

Bródy A tanítónő próbájának szünetében beszélgetünk az öltözőjében Sepsiszentgyörgyön.

• Hogy kezdődött számodra ez a pálya? Mikor, hol, ha lehet a legrészletesebben, jó Lacika?
• Igen – mondja, és látom rajta a mikrofonlázat, sokáig készülődik, amíg rászánja magát az első mondatra. A többi már könnyebben jön.
• Negyvenháromban gyakornokként dolgoztam Szatmáron a gépgyárban. Akkor még gépészmérnök akartam volna lenni. Aztán a Vasas szakszervezet keretén belül alakult a gyárban egy kultúrcsoport. Engem tettek meg kultúrfelelősnek. Elkezdtem játszogatni. Aztán később a Cecil klubban is felléptem. Negyvenötben csókolt homlokon a múzsa, akkor határoztam el, hogy márpedig én színész leszek. Negyvenhatban Imrédy Géza sugallatára és segítségével szerződést kaptam egy kis vidéki magántársulattól, akinek Király László volt az igazgatója. Három és fél hónap múlva leszerződtetett Gáthy Magda az akkor induló Erdélyi Magyar Színházhoz, ami ugyancsak maszekszínház volt. Turnézó társulatok voltak ezek. Vajdahunyadról indultunk el. Szeptemberben Bukarestben letettünk egy segédszínészi vizsgát, arról adtak igazolást, a mai napig megvan. Gáthy Magda táncos natur bursch- nak szerződtetett, ez előrehaladást jelentett akkor számomra.
• Natur-bursch?*
• Akkoriban így nevezték a fiatal fiú szerepkörét. Volt a naiva, a komika, a tragika, a prózai hős és hősnő, szubrett, bonviván, primadonna, táncos komikus, és voltak az epizodisták, a buffó-k, az apa, stb. a különböző jellemszerepek. Balla Miki édesanyja, Somogyi Lili is ennél a társulatnál volt, meg Székely Rózsi, a Darvas házaspár. Negyvenhat őszén a Zsil völgyében játszottunk. Az ottani bányászszakszervezet ötlete volt, hogy alapítsunk ott egy állandó társulatot. A karácsonyi és újévi műsorainkat még lejátsztam Nagypécskán és Nagylakon, ahol aztán felbontottam a szerződésem Gáthy Magdánál és átmentem Zsilvölgyébe Székely Rózsival együtt, az ott alakult színházhoz, akinek akkor Szűcs Emil volt az igazgatója. Jó erők gyűltek össze Petrozsényben, Kovács Apollónia, Berkó Gyuri, Szirmai Gabriella, Faragó Sándor, Darvasék, Nagy János. Negyvenhét decemberéig dolgoztunk itt a Zsilvölgyi Munkásszínházban. Végigjártuk a környéket, Lónya, Aninoasa, Vulkán, Lupény. Petrozsényben a bányászkaszinóban volt a székhelyünk, nagyon kellemes kis terem volt, nagyon jól éreztem ott magam, sajnáltam, amikor végül is feloszlott a társulat. Abban az időben a turnézó társulatok közül a Jódi Károlyé volt a legrangosabb. Nála játsztam ezután egészen addig, amíg a színházakat államosították… Akkor a társulat szétoszlott, én Nagybányán maradtam a Főnix gyárnál, egy irodában könyvelőként dolgoztam, de tulajdonképpen a tánccsoport volt az én „reszortom”. Negyvenkilenc júniusában versenyvizsgát hirdetett a váradi és sepsiszentgyörgyi színház, nekem a váradi volt a közelebbi, oda mentem el. Sok jelentkező volt, hatunkat vették föl. Dálnoky Bandi, Kovács Apollónia s én is köztük voltam. Három darabban játsztam Gróf László vezetése mellett, akit nagyon tiszteltem és becsültem. Többet tanultam tőle három hónap alatt, mintha három évig főiskolára jártam volna. Novemberben aztán behívtak katonának. Két évig katonáskodtam Dorohoi-ban. Én foglalkoztam a tánccsoporttal, és a reggeli kivonulás előtt én olvastam be a magyar nyelvű hazafias verseket. Románul egy aradi színészkollegám tette ugyanezt. Leszerelés előtt, júniusban kértem a váradiakat, írjanak, ha szükségük van rám. Semleges választ kaptam tőlük, a mai napig sem tudom, miért. Akkor írtam a sepsiszentgyörgyi színháznak, akinek akkor Bokor Andor volt az igazgatója, hogy amennyiben szükségük van rám, értesítsenek. Akkor már ott voltak Berkóék, Darvasék is, akiktől véleményt kérhetett rólam. Tíz nap leforgása alatt megkaptam a választ, hogy mihelyt leszerelek, azonnal jelentkezzem náluk. Így is tettem. Még haza se mentem, először ide indultam. A brassói állomáson Holló Ernő bácsival találkoztam, akit persze nem ismertem, csak találomra kérdeztem meg tőle, melyik vonat visz Szentgyörgyre. – Én is oda megyek, édes öcsém – felelte. Nagyon tetszett nekem a kis pipájával. Együtt utaztunk azután a vonaton. Elmondtam, ki vagyok, honnan jöttem, hová megyek. Az első féldecimet ebben a városban ő fizette… Kedves emlék, ma is szívesen emlékszem vissza erre, s ő is így emlegette, míg élt. Mikor beérkeztem a színházhoz, Bokor Andor épp rendezett, s addig hátrált a színpadon, amíg beesett a súgólyukba. Így aztán csak másnap találkozhattam vele a lakásán. Összetört bordákkal feküdt. Két évre szerződtetett akkor. Egy zenés vígjátéki szerepben léptem fel először. Házasság hozománnyal című darabban én voltam a harmonikás, egy kis fiatal fiú. A közönség megszeretett. Aztán jöttek a jobbnál jobb kicsi szerepek s már nemsokára a harmincharmadik évemet töltöm Sepsiszentgyörgyön.
• Ez alatt hívtak más színházhoz?
• Váradra hívtak vissza, de poszt nem volt. Mikor édesapám meghalt, Szatmárra szerettem volna visszakerülni, de az sem sikerült… Temesváron öt hónapot dolgoztam, ott szerettek volna marasztani, de én úgy megszerettem ezt a várost, hogy nem tudtam elhagyni. Talán már a szülővárosomnál is jobban szeretem.

Ahányszor kiszállásra megyünk, Botka Laci az autóbuszban mindig vigyázzban áll, mikor elhagyjuk Kovászna megyét és Hargita megyébe megyünk át. Hazafele jövet is. Tiszteleg a megyék előtt.

• Hogy dolgozott akkor a színész?
• Abban az időben nem volt annyi próbalehetőségünk, mint most. Ha elhúzódott a próbaszakasz, kevesebb előadás volt, s akkor nem volt fizetés. Minket konzorcium alapon fizettek, a bevétel osztalékra ment, kinek-kinek érdeme szerint… Sokkal hamarabb kellett szöveget tanulni, nem foglalkozhattál annyit és úgy a szerepeddel, mint most. Hirtelen, spontán kellett a szerepeket megcsinálni. Operettben nem volt olyan nagy probléma. A prózára már a magánigazgató is többet adott. Persze, egy klasszikus, komoly operettnél sem lehetett lazsálni. Cigányszerelem, Csárdáskirálynő, Víg özvegy, János vitéz, ezekre több időt szántak. Akkor úgy kezdődött a szezon, hogy mindenkinek volt a tarsolyában négy-öt szerep, Sok darabot kevés próbával is ki lehetett hozni. Szezon elején kihoztunk négy darabot, s amíg az ment, még kettőt, majd még kettőt kihoztál, s ez alatt megint új darabokat tanulhattál be. Így ment ez addig, amíg vagy harminc darab nem volt a műsorunkon. Ez tartott egészen márciusig, akkor már nem voltak próbáink, csak előadásokat tartottunk. Új szerepeket osztottak ki… Akkor egészen más volt, nehezebb volt. Sok mindennel kellett foglalkozz, hogy megélhess…
• És nem lehettél biztos abban, hogy jövőre is megújítják a szerződésed.
• Ebben senki sem lehetett biztos. Sőt, az is megtörtént Jódi Károlynál, hogy a fegyelmezetlen, nem megfelelő színésznek felbontották a szerződését.
• A fegyelem nagyobb volt?
• Nem mintha nálunk nem lenne, csak mi egy kissé páholyban érezzük magunkat… Abban az időben, ha nem volt legalább három rend ruhád, nem is szerződtettek. A zoknitól a kalapig, mindent magad kellett beszerezz, kivéve a kosztümös darabhoz való ruhákat, mondjuk a frakkot, palástot, vagy huszár ruhát.
• S ezt a fizetésedből vetted?
• Hát miből másból? És arra is köteleztek, hogy reprezentálj, rendesen felöltözve, tehát nem akárhogyan kellett járni az utcán. A kocsmában is ott kellett ülni, nem éppen leinni magad, de ott kellett ülni, ez abban az időben így volt.
• Egyfajta reklám?
• Reklámot kellett csinálni a színháznak. Nagyon kellemes visszagondolni azokra az időkre…
• Milyen szerepkörre szerződtettek téged itt, Szentgyörgyön?
• Mint színészt, egyszerűen. Nem dívott már akkor az a fajta kategorizálás. 1948-ban indult meg Kolozsváron a színművészeti főiskola, addig nem volt magyar nyelvű színészképzés… Szentimrei Jenő, mikor megtudta, hogy el akarom végezni, azt tanácsolta: „Tudom, hogy te már negyedik éve színészkedsz, s hallom, jól megy neked. Ez az egész dolog még olyan bizonytalan, ne hagyd el a biztosat érte, ha van hol dolgozni, menj.” Így aztán nem végeztem el, maradtam akkor Váradon. Most már nem bánom.
• Szereted ezt a színházat?
• Nemcsak azért, mert állandóan itt élek, s helyet kaptam magamnak, hanem azért, mert csak itt tanultam meg igazán ezt a szakmát, itt szereztem egy kis nevet magamnak, s itt játsztam annyi szerepet, hogy felfigyelt rám a sajtó, a többi színház s a film is. Úgy érzem, jobb egy kisvárosban nagy színésznek lenni, mint egy nagyvárosban eltunyulni vagy eltűnni, mert nem játszatnak…
• Négy igazgatód volt, mióta itt vagy Szentgyörgyön, Bokor Andor, Kováts Dezső, Dukász Anna és Sylvester Lajos. Az igazgatók megszabják a társulat belső rendjét, arcélét? Van egy olyan, hogy a színház olyan, amilyen az igazgatója?
• Általában nem… Bokor Andor nem volt „szakember”, munkásember volt, de szívvel lélekkel csinálta s igazán mindent elkövetett, hogy a színész jól érezze magát a színházában. Kováts Dezső már szakember volt, ő a vásárhelyi stílust akarta kialakítani, nagy belső fegyelemmel, ami jó is volt. Sajnos kissé befolyásolható ember volt, mert aki nem prüszkölt és nem járt a szája, azt kevesebbet foglalkoztatta, vagy ha foglalkoztatta is, nem emelte a fizetését. Most is állítom, hogy miatta vagyok még mindig másodosztályú színész. Dukász észrevette ezeket a dolgokat s ő emelte is, akinek csak lehetett a fizetését. Utánanézett azoknak a „grádoknak”, amik jártak nekünk s megtörtént, hogy egyszerre hét-nyolcszáz lejjel is emelkedett így a fizetésem. Az ő vezetése alatt lettem másodosztályú színész, de ha Kováts Dezső jobban odafigyel ezekre a dolgokra, első osztályú is lehettem volna. Hetvenegyben letiltották ezeket az emeléseket, a főiskolát nem végzettek nem kaphattak első osztályú megjelölést. Így aztán maradtam ezzel… Már kibírom valahogy…
• Karakterszínésznek vallod magad?
• Sokkal nehezebb egy karakter szerepben öt perc alatt megcsinálni azt, amit egy főszerepben két és fél óra alatt. Izgalmasabb.
• Milyen szerep ment el melletted, hogy érzed?
• Annakidején a Tiborcot nagyon szerettem volna, de rájöttem, hogy nekem itt Szentgyörgyön nehéz lett volna. Annyira vígjátéki színésznek ismernek, minthogy az is vagyok, hogy nem tudták volna elfogadni tőlem. De nagyon szeretnék Csehovot, Gorkijt játszani, annyi remek kis szerep van bennük. Például az Éjjeli menedékhelyben. És szereposztás is van rá, szerintem. Lehet, a rendezőink szerint nincs. Ezt nem szeretem, mikor azt mondják, tudod, hogy ezt és ezt a szerepet ez és ez a nagy színész eljátszta már, Sophia Loren, vagy Bessenyei. Hát akkor ne tartsuk ezt a színházat, mert nálunk nincs se Sophia Loren, se Bessenyei, viszont van egy csomó jó színész!
• Próbák folyamán mi bosszant a leginkább?
• A fegyelmezetlenség. És nem szeretem, amikor a rendezők ordibálnak. Velem szépen kell beszélni. Én egy ilyen típusú ember vagyok. ha szépen beszél velem, többet ér el vele, mintha ordibálna. Kollegáimra nem panaszkodhatom. Tisztelem őket s úgy érzem ők is tisztelik az én munkámat. Még eddig senkivel nem volt afférom…
• Emlékszem a tavalyi szilveszteri műsorra. Én bent vagyok a színpadon, te kint állsz az oldalzsebben, és bosszankodsz, ha nem sikerült úgy elsütni azt a poént, ahogy kell, mintha neked fájna egy kihagyott poén-lehetőség…
• Emlékszem. Hát tényleg bosszantó, amikor az ember el is mondja, hogy hogyan kell, s mégis mellé lő. Hiszen azt olyan könnyű megoldani!
• Neked.
• Egy jó poént könnyű elsütni. Csak időzíteni kell tudni.
• Milyen az a kapcsolat, ami kialakul közted és a közönség közt egy poén kapcsán?
• Ez a kapcsolat a civil életben is kialakult. Bárhova megyek, mindig nagy szeretettel fogadnak, üzletben, kávézóban. Jó kedélyű embernek ismernek. Van egy jó szokásom. Ha megbántanak, rögtön kikiabálom magam, de három perc múlva már semmi bajom. De ha én sértek meg valakit és tudom, hogy én vagyok a hibás, utána sietek és bocsánatot kérek tőle. Csak ne bosszantsanak. Például ruha, maszk, bajuszproblémáim szoktak lenni. Szépen kéri az ember és mégsem hozzák be… Mostanában azonban már ezek se bosszantanak fel. Úgy látszik, ahogy öregszem, türelmesebb leszek…
• Mitől szeretsz meg egy szerepet?
• Ha közelebb érzem magamhoz, jobban érzem magam benne…
• Tehát mikor hasonlít hozzád?
• A tanítónőben is szeretem ezt a kis postás szerepet. Vagy Tamási Hullámzó vőlegényében az adószedőt, drága kis szerep, sikerem is volt benne. Vagy Az elveszett levélbeli szerepem, az Agamita Dandanache. Ezt annyi nagy román színész eljátszta már, hogy féltem is egy kicsit tőle. Nem akartam utánozni őket, másképp szerettem volna megcsinálni. Te tudod nagyon jól, hiszen együtt játsztuk. Végül nem egy kis hülye bácsit játsztam, hanem egy ravasz romlott öreget. S látod a nézőtéren nem röhögtek, sőt, meg voltak dermedve…
• Hol szoktál még fellépni?
• A Vadrózsánál. S néha elmegyek egy-egy divatbemutatóra.
• S ott mit szoktál csinálni?
• Miután bemutatnak vagy húsz ruhát s kell egy kis kikapcsolódás a közönségnek, előadok egy-egy humoros  jelenetet, monológot. Általában a divattal kapcsolatos szöveget keresek.
• Nem riadsz vissza attól, hogy a közönséggel más körülmények közt is találkozz, mint nagyszínpadról, színházi keretek közt?
• Egyáltalán. Sőt. Sportcsarnokban is felléptem már, vagy vendéglőben, szilveszteri műsorokban. Szerepeltem a marosvásárhelyi rádióban már kétszer is, nemrég Baróton voltam egy ilyen műsorral. Sinkó Szerelemből lettem sportoló című monológját mondtam, és Csifó Beszélek magammal című írását. A tévének is dolgoztam, igaz, az utóbbi időben ritkán.
• Különböző közönség előtt kellett tehát elsütni a „poénjaidat”.
• Megérzed azt, hogyan kell. Ez ösztönszerű nálam, Minél könnyedébben, érthetőbben kell. A csíki közönség közismerten ridegebb, de ott is sikerült. Egy időben ott is fölléptem könnyűzene együttesekkel. Ezeknek a „szabálytalan” fellépéseknek is köszönhetem, hogy olyan népszerű vagyok. Többször találkozom velük, intimebb körülmények közt, mint egy távolságtartó nagyszínházi előadásban. Közelebb kerülök hozzájuk. Mindenféle emberrel meg tudom értetni magam. Lacika, Laci bácsi vagyok nekik.
• Mikor először megjelensz a színpadon, egy előadásban, mit érzel, mire gondolsz? Arra, hogy te vagy Botka László, akit ismer és szeret a közönség, és…

Hevesen tiltakozik.

• Általában lámpalázas vagyok egy kicsit. Ez kell is. Sosem úgy megyek be, hogy én én vagyok, s akkor most kijár nekem a taps. Ilyet soha nem éreztem. Sokkal szerényebb fiú vagyok én annál, hogy így állítsak be a színpadra. Azt akarom, hogy a közönség fedezze fel, nem én akarom mutogatni magam. A szerepet igen! Természetesen kabarénál más.
• Nincs egy olyan, hogy nem ronthatod el ezt a szerepet, mikor már van mögötted, mondjuk húsz jól megcsinált szerep? Tehát magadhoz mérten nem lehetsz rossz? Hogy muszáj neked ezt megcsinálni?
• Ez igen. De nem lehet nagyképűsködni. Ki kell izzadni, meg kell dolgozni érte. Aztán van, ami sikerül, van, ami nem. Istenem, nincs két egyforma alakítás.
• Az Öngyilkos-béli szerepedre gondoltam most. Mikor megjelentél, a közönség ujjongva fogadott. Mikor kijöttél, nagy taps mindig… Úgy éreztem, a közönség neked örül, személy szerint.
• Hát igen. De a komolyabb részeknél nem nevettek.

Botka Laci az a színész, akinek vissza kell tartania magát, hogy a közönség el ne nyúljon a nevetéstől a nézőtéren.                

        - Minősíti az alakítást a munka milyensége? Az, ahogyan dolgozik a színész?

        - Természetesen. Látszik, ki veszi félvállról, ki dolgozik meg érte. Még akkor is, ha nem sikerül.

        - Ezt nem csak színész veheti észre?

        -  Nem. A néző is észreveszi. Nem létezik, hogy ne tűnjék ki. Mondjuk valakinek nem rászabott szerepe      van, de megdolgozott, megkínlódott érte. Ez látszik. A kritikánkról nem akarok beszélni, mert kritikusainkat    valamiféleképpen megbántott embereknek tartom, akik itt akarják rekompenzálni magukat. Sokszor túllőnek a  célon… Nagyon bántott sokáig, hogy falujáró színháznak nézték le Sepsiszentgyörgyöt…

         - Ennek a lekezelésnek nem volt valami alapja?

         - Nem. Persze, hogy elcsigázta a színészeket a sok faluzás, s egy idő után monotonná vált egy-egy előadás. de a jó előadásainkat nem akarták észrevenni. Csak, amikor a Reménnyel díjat nyertünk, akkor kezdtek észrevenni… Az a második díj tulajdonképpen első volt, mert a magyar színházak közül mi voltunk a kitüntetettek, s utánunk az akkor szintén lenézett Temesvári színház a Monserrat-tal. … Mostanában javult ez a kapcsolat a színházunk és a kritika között. Ez nagymértékben Sylvester Lajosnak, direktorunknak tulajdonítom, akit ugyan nem tartok színházi szakembernek, de kitűnő szervező, s jól tudja adminisztrálni a színházunkat. Most már. De a legnagyobb baj nem ez, hanem a műsorpolitika. Minden társulatnak vannak ügyes, tehetséges színészei, de ilyen repertoár mellett mindenki elfásul. de ez nem a mi hatáskörünk már…

Lejegyezte: Nászta Katalin

                Jegyzetek

       *naturbursch (német): vígjátéki és népszínműbeli szerepkör naiv-tapasztalatlan, szeles sihederfigurák alakítására. Többnyire jóképű, ügyes mozgású fiatal színészek játszották. A m. Színpadi irodalomból pl. Kósza Gyurka (Csepreghy F. Piros bugyelláris).

Búcsú Botka Lászlótól

2008. július 9. szerda,Közélet

Július 6-án, vasárnap este kilenc óra körül az égi társulatba lépett át Erdély utolsó vándorszínésze, a sepsiszentgyörgyi színház nagy öregje, nézőgenerációk kedvenc komikus színésze, Botka László.

Élt nyolcvanegy évet, ebből hatvankettőt színpadon. Játszott vándortársulatnál, mint kórista, éhbérért, majd, mint táncos-komikus kiemelt gázsiért, később pedig, konszolidáltabb színházi világban a nagyváradi, majd a sepsiszentgyörgyi színház közönségének lett mindig megújulni képes kedvence.

Pályáját Szatmárnémetiben, a Vasas Munkásszínpad Műkedvelő Színjátszó Csoportjában kezdte, innen került vitéz Jakabffy Dezső színtársulatához, hogy alig pár hét múlva (otthonról elszökve) Király László Kollektív Vándortársulatánál kapja meg első hivatásos szerződését. A negyvenes évek végén Király László, Vajda András, Gáthy Magda, Jódi Károly csapatával járja Erdély nyugati részeit, Enyed, Vajdahunyad, Hátszeg, Déva vidékét. A Zsil völgyében játszik bányászok előtt, majd amikor a vándorszínészet csillaga Erdélyben végleg leáldozik, a Nagyváradi Állami Magyar Színház társulatához szerződik, innen kerül 1951-ben az alig hároméves Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz.

Játszta Bóni grófot a Csárdáskirálynőben, majd ötven év múltán Lippert-Weilersheim herceget, Mixi grófot a Mágnás Miskában, Bódi grófot a Nótás kapitányban, Aljoskát Gorkij Éjjeli menedékhelyében, az öreg halászt Heijermans A remény című darabjában, mely 1953-ban a fiatal társulat első visszhangos sikere volt, Spiridont Caragiale Zűrzavaros éjszakájában, Agamemnon Dandanachét az Elveszett levélben, Iordachét a Farsangban, Ferapontot Csehov Három nővérében, Harpagont Moliére Fösvényében, Argante-ot a Scapin furfangjaiban, s a Schönthan fivérek bolyongó színidirektorát, Rettegi Fridolint A szabin nők elrablása című vígjátékban.

Nevéhez ― mostantól emlékéhez ― több mint százötven alakítás kötődik. Ötvenhét éven át szolgálta hűséggel Székelyföld közönségét ― szinte halála napjáig. 2008. június 28-án, két nappal nyolcvanegyedik születésnapja után lépett fel utoljára, Gombrowicz darabjának diszkréten tébláboló lakájaként. Valentin el ― mondjuk veled, magunkban ―, Valentin el.

Utolsó útjára Botka Lászlót 2008. július 9-én, szerdán 17 órakor kísérjük a Tamási Áron Színház előcsarnokában felállított ravataltól a Vártemplom melletti református temetőbe.

Emléked őrizzük, nyugodj békében!

A Tamási Áron Színház társulata

Botka László színművész alakításai mindig mosolyt varázsoltak a háromszékiek arcára, tehetségével kivívta mind a közönség, mind a szakma elismerését. Színészi képességei mellett példaértékű emberi tartásával, optimizmusával és határtalan életerejével írta be magát az emberek szívébe. Halálának híre mindannyiunkat lesújtott. Élete során nyújtott értékeit megőrizzük. Nyugodjék békében!