Szilágyi Enikő

„Akkor lesz igazán tied a szerep, ha uralkodsz rajta”

                                                                                                                                                             (1983)

 Elsőéves volt, amikor megismertem. Hosszú fekete hajával, szürkészöld szemével rendkívüli jelenség volt.

Később mondta egyik versemet a főiskolai beszédtechnika vizsgán. A tanárok nehezteltek rá emiatt, én örültem neki. Imponált, hogy a versemért a tanári kar rosszallását is vállalta.

Majd láttam az Utolsó futamban, mikor az első nemzetiségi kollokviumon szerepeltek a végzős főiskolások. Szép volt, nyúlánk, otthonosan mozgott a színpadon mezítláb is. Kicsit balettezve járt, spiccre lépve, tetszelgett a fiatal lány szerepében. Valami különös varázs áradt belőle. Egyik férfikollegám meg is jegyezte: Végre egy nő, aki szép is, csinos is, tehetséges is. Később hallottuk, hogy sokat filmez, közben játszik Vásárhelyen is.

Aztán nemrég láthattam a Lila Ákácban. Remek figurát állított színpadra s kitűnő játékkedvvel. Ilyen zsánerű színésznő nemigen futkározik hazai magyar színpadjainkon. Leginkább az ragadott meg, ahogy „megfogta” a közönséget. Amikor a második (?) jelenetben kikacsintott, markában tartotta már az egész nézősereget. És nem zökkent ki, nem ereszkedett le a közönséghez, az a kikacsintás szervesen beletartozott a játékba. Az tetszett, milyen cinkosan és ugyanakkor megtisztelőn kínálta fel a közönségnek ezzel a kapcsolatot. Azt hiszem, - sőt, tudom, hiszen a mellettem ülő fiatalember is mélyeket sóhajtott – minden néző örömmel kacsintott vissza magában.

Vásárhelyen találkoztam vele a színházban. Megbeszélt találkozónkig rengetegszer összefutottunk. A Koldusopera Polly szerepét próbálta. És az általa szervezett reggeli torna- és énekórákon vett részt könyörtelen pontossággal minden nap. Láttam egy próbát, amelyen friss, tettre kész és jókedvű volt, alig várta, hogy dolgozzanak, tele volt lelkes akarással, ötlettel. Jó megfigyelőnek is bizonyult. Úgy tűnt, előbb a külső jegyeit keresi meg a szerepének, aztán tölti meg belülről is őket. Rendelkező próba volt, a jeleneten többször is átmentek a rendező, Kincses Elemér vezetésével. Tarr Laci, Ádám Erzsébet voltak a partnerei, majd később Biluska Annamáriát is láthattam egy röpke jelenésig.

Megnéztem az Egy öngyilkos világát is, amiben Enikő egy szűzlányt alakított, aki prostituált akart lenni, hogy megkeresse kenyerét. Emlékezetes marad két verdeső keze, amivel a meztelen lábához nyúlkáló lányok kezét próbálta elhessegetni. Remegett az irtózattól, mégis az irtózattól várta a megmenekülést. Szerettem a kétségbeesett, mély, teli kiáltását is. Megborzongatott.

A lakásán ülünk. Gyalog jöttünk a színháztól, bár van kocsijuk, de nem tanult meg vezetni, fél. Roppant hőség van. Megkérem, engedjen megmosakodnom, hogy el ne olvadjak. Törölközőt hoz, majd keres egy ruhát is, ami rám jön, t. i. kisbabát várok, s nem vagyok a legcsinosabb. Előnytelen, de hát ez van. Nevetek is rajta.

• Ez jó fogás Enikő. Levetkezteted a riportert, hadd feszengjen ő.
• Nagyon jól áll neked – hazudja kedvesen, és Dubonnet-val kínál, amit sajnálkozva utasítok vissza, hisz nem dohányzom. Kellemes garzonban lakik, kicsit zsúfolt a nagyobb lakásba illő szép bútortól.

Ha jellemeznem kellene Szilágyi Enikőt, nem lenne könnyű dolgom. Olyan aktív létezés, egészséges nyüzsgés jellemzi, ami szimpatikussá teszi és nem okvetetlenkedővé. Kollegáitól is hallottam, hogy mindig hoz valami új darabot, tervei, álmai vannak, nem nyugszik bele az állóvízbe. Lelkiismereti kérdést csinál abból, ha a színházban nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene. Úgy éreztem, remekül megértenénk egymást, ha ugyanannál a színháznál lennénk. Erre válaszol akaratlanul is:

• Nem akarsz Vásárhelyre jönni? Mindjárt többen lennénk, akik akarunk is valamit csinálni – mosolyog. – Jó lenne egy rezervátumban élni. Déryné álma szép volt. Oda valók vagyunk mi is, nem gondolod? Állandóan lenne kivel s mit beszélgetni.
• Attól függ – jegyzem meg lakonikusan.
• Akárki nem jöhetne közénk – teszi hozzá sietve. – Ha lehetne egy színházunk, ahol minden úgy történne, ahogy mi szeretnénk… Például a Petőfi házban, Bukarestben csinálhatnánk egy színházat. Bukarestnek is lenne egy magyar színháza. Elkelne. Közönségünk is lenne. Elhiszed?

Hogyne hinném el, készségesen. Meglep, milyen határozott álma vannak.

• Milyen színésznőnek tartod magad? – kérdem, hogy ne bonyolódjunk jobban az álmainkba, mert erre én is hajlamos lennék. Ezúttal azonban nekem is határozott célom van.
• Kezdőnek a fiatalok között – tréfálkozik, majd hirtelen komolyra fordítja a szót. – Mindenki jól tudna dolgozni, ha értelme volna. Lelkes lenne, felkészülten jöhetne próbákra, ha ezt el is várnák tőlük. De ha a színész teljesen magára van utalva, nem tudom, hogyan dolgozhatna jól. Jó irányítás mellett jó vagyok, másképp lebénulok, nincs egy ötletem se.
• Azt láttam, hogy nagyon lelkes vagy, jó értelemben.
• Nem mindig vagyok ilyen. Például a Gugánál nem tudtam felszabadulni, próbákon rossznak éreztem magam. Alexandrescu azt is mondta, kilences színésznőnek tart, de erre csak nyolcast adhat. Nem volt egy irányvonal, egy út, amin el lehetett volna indulni. A figurák pedig lehetőséget adtak arra, hogy a színész óriási változáson menjen keresztül.

Arra utal, hogy a kis szűzből roppant hamar és szinte átmenet nélkül dörzsölt prostituált lesz.

• Farkas Ibi ezt rögtön megérezte. Én pont a fordítottja voltam. Minden előadásra úgy megyek be, hogy még többet adjak, hogy hozzáadjak valamit. Zűrzavar volt a próbákon – mentegetőzik. – Egy bizonyos fázisban szükség van egy nyugodt próbaszakaszra is, amikor át tudod gondolni a dolgokat. Tudatosítani kell az ösztönösen felszínre bukkanó dolgokat, leszögezni. S ez hiányzott. S a statisztéria is… nem tudják, mikor kell, és mikor szabad megmozdulni a színpadon. Például, mikor Ibi egy halk monológot mond a végén, egyfolytában mozognak, köhögnek. Nem lehet utcáról becsődített emberekkel színházat játszatni. Harag például külön próbált a statisztériával. Ezek azért jönnek be, mert unatkoznak, és jól jön nekik az a pár lej. Olyan is van, aki egyszerűen megunja a statisztálást és nem jön be többet az előadásra. Ezt azért nem lehet csinálni. Ez zavaró. Bármennyire koncentrálok, kizökkent, ha ott, ahol három embernek kellene állnia, most épp kettő áll… S abban sem hiszek, hogy a sakktábla mellől is be lehet menni a színpadra. Vagy ha két perccel a jeleneted előtt röhögsz valamin az előtérben. Az előtér arravaló, hogy a színész felkészüljön a jelenetére. Még az öltözőben sem teremtődik meg ez a hangulat, csak ha egyedül vagy. Szinte megsértődik a kollega, ha megkéred hallgasson el, mert öt perc múlva be kell menned a színpadra. Ezt nem tanítják a főiskolán. Erre rájössz, ha rájössz menet közben. Zakariás Klárival lehetett csupán a szerepeinkkel is törődni, őt nem zavarta, ha készült mellette a színész.
• Mit tartasz a legfőbb színészi hibának?
• Ha nincs hited. Senki nem akadályozhat annyira, mint önmagad. A színésznek alkotónak kell lennie. Ha tudod, hogy nem számíthatsz a rendezőre, akkor önmagadban kell hinned, tökéletesen ismerned kell a darabot. Legalább te járd végig az utat, még ha ki s lógsz majd a játékból, hisz ez „nem rendezés” esetén elkerülhetetlen. A színésznek mindig tudnia kell, mit csináljon, legalább körülbelül.

Mert akkor legalább őt jó színésznek könyvelhetik el, teszem hozzá magamban. Ez viszont nagyon nehéz. Sok ambíció, önbizalom, bátorság kell ahhoz, hogy a rendező ellenére is jól sikerüljön az alakításod. Ami végül is csak felemás lehet, ha nem igazolja rendezői koncepció. Megdöbbentő milyen sok színész állítja, érzi ugyanezt. Árnyékharc ez. Nem szembeszállva, hiszen abból leváltás lenne, hanem a rendező, vagy a darab árnyékában megbújva. S az alakításod is árnyékos lesz, sajnos.

• Milyen rendezővel szeretnél dolgozni?
• Aki a színész alkotói készségét is figyelembe veszi. Nem erőszakol a színészre egy bizonyos elképzelést, ha a színész nem ért vele egyet. Akinek pontos célja van az előadással. Aki hajlékony és nem ragaszkodik fanatikusan legelső ötleteihez, hanem képlékeny és többféleképpen kipróbál egy-egy szituációt, mondatot. Ha ragaszkodik egyetlen dologhoz, ez biztos bukás. A próba azért próba, hogy próbáljunk ki mindent, hogy megkapjuk az igazi formát, amire szükségünk van.
• Előadások során fejlődik az alakításod?
• Ezt szeretném megelőzni most a Polly-val, hogy a bemutató után ne kelljen annyit dolgoznom, mint eddig.

Meglep a válasza. Ezt még senkitől sem hallottam ilyen nyíltan és bátran, vállalva azt, hogy a kollegák esetleg megróják, amiért nincs kész a bemutatóra. Megszámolhatnánk egy kézen hány rendező van, aki figyelemmel kíséri előadásait bemutató után is.

• Miért nem sikerül késznek lenned a bemutatóig?
• Mert lazán, lezserül próbálunk. Nagyon kevés az olyan próba, ahol koncentrálunk. Rövidek a próbafolyamatok, két óra az csak bemelegítő, az igazi három-négy órán át tart.
• Harag sem szeret sokat próbálni.
• De koncentrált próbákat tart, nincs szétesés, nincsenek hatalmas szünetek, vagy laza próba. Teljes bedobással dolgoznak. Háromnegyed tízkor már bent ülök beöltözve az öltözőben… Az utcáról nem lehet beszaladni a színpadra. És a főpróbákon szükség volna már nagy színpadra is. Alig kapunk lehetőséget. Olyan is volt, hogy csak egy-két főpróbát tartottunk színpadon vizionálás előtt. Addig mind a kisteremben próbáltunk. És általában mindig reggel, kilenckor kezdődik a próba. Még a vizionálás is. Olyankor a színésznek fel kell kelnie legalább ötkor, hogy igazán felébredjen addig. S arra is rájöttem, hogy az az igazi szövegtudás, ha elejétől végig el tudod mondani a szereped egyedül. Gondolatban. Erre törekszem. Hiszen nőknél, férfiaknál is adódhatnak olyan egészségügyi állapotok, amelyek megzavarhatnak. Olyankor más az idegállapotod is, koncentrálni sem tudsz annyira. Ezért kell tökéletesen tudni a szöveget. Ha hallod a súgót pld. már lazítasz. Kizökkensz a másállapotból.

Nagyon találónak érzem ez a hasonlatot a színpadi létre vonatkozólag. De folytatja.

• Főiskolán az a csodálatos, hogy nincs súgó. Persze, főleg a próbákon nagy segítség lehet, de szerintem az lenne az ideális, hogy már a rendelkező próbán tudd a szöveget.

Elgondolkoztat. Annak idején annyit hangoztattuk, hogy a szöveget nem lehet csak színpadi mozgással együtt tanulni, hiszen akkor bomlik ki igazán a szerep, akkor kell megtalálnod a hangod is, a hangsúlyokat is. Viszont az is igaz, hogy amikor a színész magára van utalva és a rendezőtől csak minimális segítséget kap a szerep kibontásához, csak meggyorsítaná a megoldást, ha a színész tudná a szöveget. T.i. akkor el kellene végeznie legalább részben a rendező dolgát is, hiszen szöveget nem lehet a nélkül megtanulni, hogy ne tisztázná a szerep különféle viszonyait a többi szerephez, a darabbeli helyzetét, fontosságát, stb.

• Talán ez lenne az ideális.
• Kell tudni a szöveget – erősíti meg – enélkül nem lehet dolgozni. Imádok improvizálni, és szeretem behelyettesíteni a saját szavaimmal az eredeti szöveget, de rájöttem, hogy ez nem jó. Csődöt mondott ez a Hamusivatagnál. Valami nem sült el úgy, mint az eredeti szöveggel. S ha a színész teljesen az ösztöneire bízza magát, tíz előadás után leáll. Főiskolán még elsőrendűnek tartottam az ösztönös munkát. Vajda Zsuzsával sokat is vitatkoztunk ezen, de neki volt igaza, megváltozott a véleményem.
• Kik voltak a tanáraid?
• Kovács György, Nagy Imre bácsi, Szabó Csaba. Azért jó érzés most elővenni azokat a beszédtechnika gyakorlatokat, amelyektől úgy idegenkedtünk akkor. Rettentő fontos a légzés például. Egy szerepet úgy kell felépíteni, hogy a légzést is beszámítod. Akkor lesz igazán a tied a szerep, ha uralkodsz rajta. Milyen fontosak a gyorsasági gyakorlatok is, vagy a hanggal való bánásmód! Ezeknek kell aztán társulnia a többivel, a drámai gyakorlattal. Előbb-utóbb kiderül ki mit fogadott el, vagy tanult meg a főiskolán. Ezek olyan szakmai titkok, amiket tudni kell, s amelyekkel úgy manipulálhatsz, ahogy akarsz. Illyés Kinga például értelmezésre tanított, soha technikázásra. Én nem nála kezdtem, Szamossy Kornéliánál, de dugiban már Kingával dolgoztam, ahol értük, Maros parton, utcán, folyóson.
• Szerinted lehet jó színész az, aki nem éli át a szerepét?
• Ha olyan tökéletes technikája van, hogy a nézővel elhiteti, hogy átéli, akkor lehet. De te elhinnéd annak a színésznek, aki nagyon tetszett, és utána bemennél hozzá gratulálni, hogy nem élte át, ha ő is azt mondaná? Nem hinnéd el. A kritikus – egy adott pillanatban a néző is az – sosem lehet objektív. Pedig az kellene legyen.
• Ő is ember.
• Akkor csak ember, nem kritikus, ha már szubjektív. Van kritikus, aki pld. ha Ibsent játszunk, de nem úgy, ahogy Ibsen korában, hanem modernül, azt kérdi, miért pont Ibsent választottuk? Holott attól Ibsen marad, csak éppen másként adjuk elő, mint ahogy azt megszokták, vagy elvárnák.
• A drámaíró-rendező- színész vitához mit szólsz?
• A Csillag a máglyánt negyvenszer el tudom olvasni, de nem tudom kétszer megnézni. És van olyan darab, amit nem tudok elolvasni, de tízszer megnézem. Imádom Sütőt. Most lesz igazán nagy harcom, Sütő estre készülök, az anyagot ő állította össze. Ez lesz az igazi erőpróbám. Itt sokkal többet kell majd dolgoznom, hiszen én leszek az irányítóm.
• Pedig játszol, emiatt nem panaszkodhatsz.
• De én Sütőt akarok mondani! Úgy is vállalnám már, azt hiszem, ha megkötöznének.
• Halász Anna kikiáltott sztárnak. Mit szóltál hozzá? – kérdem kicsit hangosabban, mert kiment már a konyhába, ebédet készíteni.
• Marhaság! – kiáltja vissza. – A sztárok nem színésznők. Sztár lehet egy iskolás lány is tizenöt évesen, ha felfújják. Én színésznő szeretnék lenni, nem sztár. Bántott is egy kicsit a cikk – jön be újból a szobába.
• Melyek azok a szerepek, amelyek fontosak voltak eddig neked? Szakmai szempontból mire vezetett rá egyik vagy másik?
• Az ötödik hattyúban Dufynál jöttem rá, hogy egyedül is kell dolgozni. Anatol ragyogó partner volt, de mint rendező, nem volt az. Fontos volt az Anna is a Hamusivatagban. Vagy Codrescuval az Ítélet az éjszakában női szerepe. Ott nagy küzdelem volt a szöveg is. Ezt írd meg, ezt el akarom mondani – néz rám, - hogy nagyon szeretnék a román szekción is játszani, ha hagynák. De nem engedik. Gyűléseken mindig megköszönik az együttműködést, hogy milyen jó dolog ez, de utána mindent elkövetnek, hogy ne kerüljön sor rá… A Hamusivatagban Elemérrel küzdöttem, - kanyarodik vissza a kérdéshez – sok tisztázatlan szituáció volt, előadásra is így került. Nekem elég kevés instrukciót adott, Csorbával foglalkozott a legtöbbet, rá koncentrált.
• Mint színészt, kit szeretsz?
• Orosz Lujzát, Dóriánt. Gyermekkoromban Dórián volt a kedvencem. Imádtam. Sebők Klári is csodálatos fejlődésen ment keresztül.
• S mint partnert?
• Keresztes Samut a Hamusivatagban. S a Lila ákácban is kellemes az a pár mondat vele. Nem esik ki a szerepéből. Döbbenetesen tud koncentrálni. Én sajnos röhögős vagyok. Ő túlfűtötten játszik, sose lazít. Kis szerepeit is komolyan veszi.
• Rendezőt?
• Haragot a főiskolán nem tudtam felmérni, gyors munka is volt, három hét alatt összecsapta. Nála teljes bedobásra van szükség. Ehhez uralni kell a szakmát. Ide pedig el kell jutni. A főiskolán nem tanítanak ilyesmit. Erre rá kell jönni. Az lenne az ideális, ha úgy lehetne gyúrni a színészt, ahogy a rendező akarja, úgy rendelkezhetne a belsejével, külsejével, ahogy akar.

Kimegy a konyhába s pár perc múlva behozza az ebédet. Nem csinál problémát belőle, egy szelet hús, ropogósra sütött krumpli, cukros saláta.  Evés közben még szétnézek a szobában. Egy medicin-bicikli áll a fal mellett, alatta kis súlyzók, s egy expander.

• Használod?
• Minden reggel mindegyiket. Olyan vékony a karom, muszáj egy kicsit izmosodni.

Csenget a telefon, a férjével beszélget tökéletes románsággal, aki nemsokára haza is érkezik, s a beszélgetés az ő jelenlétében folyik tovább.  Épp úgy ért magyarul, mint Enikő románul. Csak néha ijed meg, mikor Enikő egy-egy hevesebb kijelentést enged meg magának. Meg is nevettet, ahogy figyelmezteti a feleségét: - Ai grija, ce spui.(Vigyázz, mit mondasz) De Enikő tántoríthatatlan. Eltökélt szándéka forradalmasítani a színházat, ahogy lehet. Mondatai túlfűtött hangsúlyairól tévedhetetlen biztonsággal lehetne felismerni több lelkes ember közül is. Különösen a sajnos szót tudja olyan utánozhatatlan hangsúllyal mondani, hogy fülembe cseng a hangja beszélgetésünk olvasásakor.

• Milyen felelősség terheli a színészt a játékáért? Mennyi köze van a színész jellemének egy-egy alakításához?
• Nem elég csak tehetségesnek lenni, ennél több kell. Persze minden embernek vannak hibái, még jellembeli hibái is. Nem hiszem, hogy bárki is tudna kifogástalanul élni. Manapság, azt hiszem, már nem felelősségről van szó. Van egy jól kitapintható tendencia a felelősségérzet eltörlésére, sajnos. Mert felelősségem tudatában nem állnék ki bizonyos előadásokban a színpadra. Ezt, sajnos nem teheted meg. S amikor összecsapnak a műkedvelőkkel, nem is lehet szó felelősségről. Hogyan lehetne ezt „visszacsinálni” – nem tudom.

Előretartott fejjel, izgatottan, elkötelezetten beszél, s ez nem póz nála.

• Milyen kapcsolat alakul ki a közönséggel, előadás közben?
• Ez attól függ, milyen darabot játszunk, milyen műfajról van szó. Például vígjátéknál egyértelmű. ha a közönség vihog. De már drámánál ez érthetetlen. Talán bennünk van a hiba s nem a közönségben. Lehet, mi se csináljuk hitelesen. De azt hiszem, azért fordulhat ez elő, mert elidegenítettük a közönséget a jó színháztól. Például, ha befut egy terhes nő a színpadra, s azt mondja, éhes, a nézőtéren röhögnek. Ez azért nem hiszem, hogy csak a mi hibánk lenne. Meg kell szerettetni velük a görög drámát és Shakespeare-t is. Ezekért valutát sem kell fizetni.
• Változik az előadás minősége a befogadók szerint?
• Részemről nem, de van ilyen, hogy itt aztán dobjuk meg, vagy itt adjunk bele mindent. S rendszerint ilyenkor sül el a legrosszabbul. Egy komoly profi ilyet nem csinálhat. Az a baj, hogy nincs, aki profizmusra nevelné a színészeket, színházakat, egy előadást. Nézd meg a főiskolát. Itt volt Codrescu, aki éjt nappá téve ott ült a diákokkal. Nem ebédelt, nem cigarettázott, volt ideje a színházzal törődni. Olyanok is voltak az előadások. Elvihették volna bárhova őket.
• Mit jelentene az európaiság a mi esetünkben?
• Nem kellene műsorról levenni, vagy eltitkolni a nagy előadásainkat. Turnézni kellene velük Európában. Csak nálunk, nincs aki eldöntse milyen az az előadás. A bukarestieknek is csak Ciulei által sikerült elintézni, hogy meghordozták pár előadásukat a világban. Jó szemű és érzékű menedzser kell ehhez. Márpedig ez nem jellemző a vidéki színházakra. Hogy lehetnél európai, ha nem tudnak rólad? Az nem elég, ha Vásárhely ismer. Például Dem Radulescu évfolyama elment Londonba. A cél nem az volt, hogy az előadásokat fitogtassák, hanem hogy a diákok előadásokat, filmeket láthassanak. Az Ítélet az éjszakában szép klasszikus előadás volt. Tiszta, művészi szinten is érthető mindenki számára. A legprimitívebb embernek is nyújtott valamit szellemi szinten. Ezért kellene próféták legyünk. Csak sajnos műkedvelőkké, dilettánsokká változunk.

Már nem is szólhatok közbe. Azt mondja ki, amit mindannyian panaszolunk öltözőben, folyósokon, s amire orvosság ez idáig nincs.

• Ha például egy gépírónővel fel lehet cserélni egy színésznőt –ahogy ezt Killyén Ilkával tették – ez az értékrend teljes felbomlását jelenti. Ez megengedhetetlen. Sajnos a színészeket ráveszik az adminisztrációs feladatokra s ez nem jó. A színésznek nem azért kell kiszállnia menni, hogy meglegyen a bevételi terv, nem erre kell gondolnia, hanem hogy missziót teljesít, kultúrát terjeszt. Aztán az is borzalmas, mennyire félrevezetjük a közönséget a bérletezéssel. Háromnegyedét mutatjuk be a beígért műsornak. Valósággal gúnyt űzünk belőlük. Mindent elkövetünk, hogy a közönséget elidegenítsük a színháztól. Hazudozunk.

Már régóta felforrósodott a hangja, agitál, szenvedélyesen.

• Ekkor kellene felébredjen a rendezők felelősségtudata. Akkor kell megrendezni a darabot, amikorra beígértem, nem lehet elhalasztani jövőre. Az biztos, hogy dátumra nem lehet alkotni, de kommersz jellegű a színház, kénytelenek vagyunk bizonyos feltételeknek behódolni. Ilyen közönség mellett a magánszínház is csődöt mondana anyagilag. S egy másik vetülete a dolognak, hogy a vidéki színész rendkívül kényelmes. Összehasonlítási alapom ban a bukaresti színházak színészeivel. Nekik ott van a rádió, a film, a főiskola, a színházi előadás, próba – hogy képesek mindezt végigcsinálni? És mi kifáradunk, ha két előadásunk van egymás után. Nem bírjuk, mert iszunk, nem őrizzük meg a kondíciónkat, elhízunk. Az életmódunkkal van baj. Nem bírunk a szakmai követelményeknek eleget tenni. Pedig a színésznek mindig készenlétben kell állnia. Nem szabad, nem lehet leállni. Ezért következhet be az, hogy mikor végre kapsz egy feladatot, mivel nem képezted magad autodidakta módon, elájulsz és képtelen vagy megoldani a szereped. És még valami. Itt nálunk, nincs akivel versenyezni. Nincs ellenfelünk. Nem félünk senkitől. A fizetést felvesszük, legfeljebb egy kis büntetéssel megússzuk. Itt volt Scarlat például, aki a román szekción meg akarta csinálni a Hamletet. Meg is csinálta, de úgy távozott, mint akinek kimosták az agyát. Értelmes, értékes ember és olyan óriási ellenállást tapasztalt a színészek részéről, hogy nem tudta úgy megcsinálni az előadást, ahogyan szerette volna. Elkényelmesedett vidéki társulat ez. Hát ha megengedheti magának a színész, hogy három napig nem jön be próbára, mert megsértődött! A vezetőség beleszól a szereposztásba is. Scarlat, Tompa Gábor esetében is. A vezetőség nem cenzúrázhatja magát, várja meg, amíg ezt megteszik mások, ha megteszik! Minket nem szabadna érdekeljen ez. Nekünk úgy kellene játszani, azt kellene csinálni, amit elképzeltünk. Fájlalom, hogy nem sikerült az akcióm, mozgás-, művészeti-, ének- és hangképzésre nem jönnek a színészek. Vagy ötön vagyunk, vagy csak egyedül én. A román szekció meg se mozdult. S ezeket az embereket saját zsebünkből fizetjük, aki korrepetál, aki mozgásra nevel, mert a szakszervezetnek erre nincs pénze. Mire van? Mindig gyűjtünk valamire, nem lehetne a testünkre és a hangunkra áldozni? Hiszen azzal dolgozunk, ezek a legfőbb eszközeink!

A férje aggódik érte, én nagyon hálás vagyok neki. Ennyire bátor, ami legapróbb és legnagyobb bajaink kimondását illeti, senki sem volt. Szomorúan és teljes egyetértéssel hallgatom, mert ezek nem csak a vásárhelyi színház gondjai, hanem merem állítani, mindegyiké. Most már valóban sajnálom, hogy nem vagyunk ugyanannál a társulatnál. Ha össze lehetne szedni a hat magyar társulatból azokat, akik nem akarják hagyni magukat, egész remek kis társulatot lehetne összehozni. Esetleg színházat alapítani.

• Kit tisztelsz a legjobban ezen a pályán?
• Lohinszkyt. És fájlalom, hogy Kingát nem játszatják. Hogy kiiktatták a szereposztásokból. Aki jó volt Penciulescunak, Haragnak, miért kellett pódiumra szorítani? Ragyogó tanár a főiskolán. Sajnos a színész teljes mértékben kiszolgáltatott. A színháznak csak elvárásai vannak velünk szemben, nekünk kéréseink nem lehetnek. Húsz éves pályafutás után sem választhatsz szerepet, csak véletlenül találkoznak a vágyak. Nálunk nincs kísérleti előadás, kísérleti színház, ami segítene azokon a színészeken is, akik be vannak rozsdásodva. Azokat kellene „megdolgozni” egy kicsit.
• A Zoo-story nem volt kísérlet?
• Olyan volt, ami sikerült, ami azt mutatta, hogy így kellene játszani.
• Mi lenne ma a színház feladata? mennyire tölti ezt be?
• Ma politikai színházat kell játszani. Ez lenne a feladat, nem a szórakoztatás. Az a kabarészínház dolga. Mivel nálunk ez nem valósulhat meg, sajnos ilyen darabjaink is kell legyenek. Ha három társulat működne Vásárhelyen, talán meg lehetne valósítani. Egy vidéki színháznak sokfélének kell lennie. A ma politikai eseményeit, társadalmi viszonyait feldolgozó darabokat kellene játszani, és ide tartozik Shakespeare és a görögök is. Ők igazán mai szerzők. Meg kellene mutatni a kiutat is ebből a helyzetből. Válasz is legyen az előadás, ne csak kérdőjel. De legalább felkiáltójel. Figyelmeztető. Ebben a konstellációban ragyogó Brechtet játszani.
• És a film mit jelent számodra? Többet közölhet ott a színész?
• Gyakorlatilag nagyon sokat segít. A mi filmezési stílusunk fejleszti a spontaneitásomat. Ott rögtönözni kell mindent, mert mindig mindent átírnak. Hiába tanulsz otthon, ott helyben módosul minden. Erősíti a színész improvizációs készségét. A „sikereink” azt mutatják, hogy nem így kellene dolgozni ott sem. Viszont rendkívül sok profival találkoztam. Gina Patrichi a Névtelen csillagban Cucu kisasszonyt játszta s már az olvasópróbákon megteremtette a relációt a partnerrel, nekem mondta a szöveget. Így sokkal könnyebb. Itt a színháznál ilyennel nem találkoztam. Te igen? Sokat segített nekem Caramitru, vagy Ovidiu Iuliu Moldovan. A legtöbb színész csak magával törődik. Ők kijavítanak, interpretálásban is sokat segítettek. Amza Pelea és Mircea Albulescu is.

Még sokat beszélgettünk. Azt hiszem kiderült milyen színésznő Szilágyi Enikő, mennyire komoly, lelkiismeretes, elkötelezett ezért a színjátszásét, ezért az országért. Benne él a fővárosi filmvilágban, benne él a hazai magyar színjátszásban, művelni szeretné a színjátszást, terjeszteni a kultúrát mindkét nyelven, ami megadatott neki. Ebben a szándékában csak követésre méltó. Az európaisághoz azt hiszem innen és így kellene elindulni.

Együtt indulunk el, látogatóba készülnek valahova, ahol, le merném fogadni, ugyanilyen intenzitással vitatkozik, agitál a művészet érdekében. Ne hagyjuk magunkat – gondolom, s nem kevés erőt merítek abból a lelkesedésből, ami őt, a nálam fiatalabb színésznőt fűti. Csak így tovább! – kívánom neki búcsúzóul.

                                                                                              Lejegyezte: Nászta Katalin

Szilágyi Enikő; Borbély

(Kolozsvár, 1952. dec. 19.– ): színésznő. 1978-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és a város színházába szerződött. A vonzó külsejű, csupaideg fiatal nők hiteles megelevenítésével már pályája elején várakozásokat keltett. Az élvonalba került, rendszeresen filmezett, majd 1989-ben férjével együtt Hollandiában telepedett le. F.Sz. Dufy (Everac: Az ötödik hattyú); Hilde (Ibsen: A tenger asszonya); Gittel (Gibson: Libikóka); Színésznő, Patikusné (Lovinescu: Mi lesz velünk reggelig?); Viola (Sh.: Vízkereszt, vagy amit akartok); Mirandolina (Goldoni: A fogadósné).(Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon)

Pályakép

A magyar származású Szilágyi Enikő elhagyja szülőföldjét: Romániát, Erdélyt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, ahol a „Szentgyörgyi István” Színművészeti Akadémiát végezte és diplomázott. Már jóval az Akadémia elvégzése előtt a rádió, a televízió és a filmgyár stúdióinak sikeres munkatársa, majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja és a Kolozsvári Magyar Színház többszörösen meghívott vendége, ahol a drámairodalom legszebb szerepeit játssza nagy sikerrel. Belgiumban él négy évet, majd tizennégy esztendőn át Magyarországon játszik a Budapesti Kamara Színházban, a Thália Színházban, a Bárka Színházban, a Merlin Színházban, Debrecenben a Csokonai Színházban és Kecskeméten a Katona József Színházban. Az év legjobb színésznőjeként négyszer lett nívódíjas, magkapta a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díjat, és kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével. (…)

„New York, Brüsszel, London, Berlin, Párizs megnyitja előtte színházkapuit. Amikor Szilágyi Enikő a színpadra lép, és megszólaltatja gyönyörű mezzoszoprán hangját, elvarázsolja hallgatóit, és a közönség lelkének mélyén rejlő legértékesebb szavakat veszi célba. Érzelemgazdag előadásmódja megérint és felemel, meghatározó erővel hívja elő mélyebb emberi létünket, humanitásunkat. (...)   

Tehetsége és erős egyénisége méltó helyet biztosít számára a nagy tradíciójú előadóművészek sorában Florelle, Lys Gauty, Caura Vaucaire, Juliette Gréco és Barbara mellett. (...)   

Itthon 2000-ben mutatta be nagy sikerrel a Fekete Sas – l’Aigle Noir című műsorát.

Szilágyi Enikő 2005-től Párizsban él és koncertezik. A francia sanzonnak, Edith Piafnak, Jacques Brelnek, Barbarának, Boris Viannak, Kurt Weill songjainak és párizsi korszakának szenteli életét, valamint a saját verseinek és a számára írt költeményeknek megzenésített változatát  adja elő nagy sikerrel. Világhírű zeneszerzőkkel, írókkal dolgozik, mint Jean Musy, Vivien Villani, Jean Rouaud, René de Ceccatty. Párizs kultikus színpadain lép fel: Palais de la Paiva, Palais de Behague, Théâtre Dejazet, Théâtre des Nouveautés, Théâtre Lucernaire, Salle Gaveau...

Revue Musicologie,
Jean-Marc Warszawski
muzikológus, Párizs