A rendezésről

Szabó Ágnes

1983

Kis törékeny alkatú, göndör hajú lány. Senki nem gondolná róla, hogy már rendező. A szatmári társulat újdonsült tagja. Eddig Peter Hacks Amphytrionját és Moliere Tudós nőkjét rendezte. Készül Shakespeare Troilus és Cressidájára. Halk szavú, kedves teremtés.

• Hogy szeretted meg a színházat?
• Nem vettem észre, csak megszerettem. Itt nőttem fel – válaszolja Török Kati, a kolozsvári színésznő és Szabó József, a váradi rendező lánya.
• Mindig rendező akartál lenni?
• Színésznő szerettem volna lenni. Rendezőire nem is mertem gondolni. Két hónappal felvételi előtt határoztam el ezt. Azzal érveltem a szüleimnek, hogy jobb rendező lehetek, mint színész. Szerencsém volt. Egyből bejutottam. Hirdettek akkor két helyet olyanok számára, akik magyarul tudnak. Azt viszont senki nem ellenőrizte. 157 jelentkező volt, akik közül tíz magyar. Felvételi előtt egy héttel hirdették meg a helyeket… Vári Attilával egyszerre felvételiztünk, s arra nagyon büszke vagyok, hogy elsőként én, másodikként Attila jutottunk be  a meghirdetett összesen hét hely közül.
• Milyen volt a főiskola?
• Nagyon gazdag, szép évek voltak. A fővárosi előadások felérnek egy főiskolával. Sok filmet láttam, óriási könyvtárban olvashattam. Ez rengeteget számít.
• Voltak elképzeléseid, hogyan rendeznél, mielőtt felvételiztél volna?
• Most sincsenek. Nincs kialakult stílusom. A darab szabja meg a stílust is, a díszletet, kosztümöt, mozgást, beszédstílust.
• Milyennek tartod ma az erdélyi magyar színjátszást a román színjátszás fényében, vagy árnyékában?
• Sokkal halványabbnak, egy-két kivételtől eltekintve. Sajnos, elég gyenge a rendezőgárda. Ezelőtt húsz-harminc évvel, úgy hírlik, magas színvonalon állt, de megrekedt ott. Az állandó megújulás létfontosságú. Ami jó ma, holnap biztos nem az. Mejerhold is azt mondta: Én a színházban öt évenként forradalmat indítok önmagam ellen. Itt tíz évenként sem indítanak. Tisztelet a kivételnek. Persze, Bukarestben is van rossz előadás, nem erről van szó.
• Miért jobbak általában?
• Talán hajlékonyabbak. Mert volt egy nagyszerű rendezőgárda, rendezőiskola náluk. Világjelenség volt, hogy egy országban, egy városban olyanok legyenek, mint Pintilie*, Penciulescu*, Manea*, Esrig*, Ciulei*. Tanárok is voltak, és mindegyik külön világot képviselt.
• Mire tanítanak a bukaresti főiskolán egy rendezőt?
• Arra, hogy egy színházban minden lehetséges. Cátálina Buzoianu* volt a tanárnőm s ennek nagyon örülök, mert azt hiszem, ő a legjobb. Mikor elmeséltük, hogy nézne ki egy előadás képekben, soha nem mondta, hogy rossz vagy jó. Lássam, ezt mondta mindenkinek. Valósítsd meg. S akkor derült ki, mi az, aminek létjogosultsága van. Nem elég elképzelni. Rosszabb a remek ötlet félig megoldva, mint egy kevésbé jó, ami kiválóan sikerül.
• A hazai magyar rendezőgárda közül kiket láttál munka közben?
• Természetesen az édesapám rendezései voltak rám a legnagyobb hatással. Keveset láttam mások rendezései közül. Harag kevés próbáját láttam. Tompa Gabi próbáit sem láthattam, de az előadásaik gyönyörűek. A módszerüket nem ismerem, de az eredmény csodálatos. Akiknek láthattam az előadásaikat is, próbáikat is, tisztes, becsületes előadások lesznek azok, csak mindig ugyanazok. Talán, mert a munkamódszer is mindig ugyanaz. A színészek se tudtak egyből átállni arra, amit én kértem, mert beléjük rögződött, amit eddig kértek tőlük. Sőt, volt, akit zavart, hogy több szabadsággal közelíthet a szerephez. De sokan egyből átálltak, gyermekes lelkesedéssel vetették bele magukat a játékba. Volt azonban olyan nagyon tehetséges színész is, akit szinte lebénított az „új”. Valamennyire sikerült feloldódnia, de még mindig nincs meggyőződve arról, hogy ez a jó. Nincs meg benne az a teljes beleadás, a hit. Én annak is örültem, amit elért, ha meg is maradt a saját stílusa közelében.
• Fontos a világnézet egy művésznél?
• Az kialakul. Nem is lehet még megfogalmazni. Mindig más és más dolog foglalkoztat. Nincs egy témám, ami állandóan marna. Mindig mást keresek.
• Te választod ki a darabot?
• Én. Van, amikor felajánlanak valamit. Ha tetszik, elfogadom. A választás borzasztó nehéz. Amíg megtalálom azt, ami épp érdekelne, több tucat színdarabot végigolvasok. De amíg abból a sok jóból megtalálom azt, ami engem érdekel, elég lassan megy. Sokszor nem is tudnám konkrétan megmondani, mi érdekel.
• Figyelembe veszed, milyen színészgárda áll rendelkezésedre?
• Természetesen. Ha megkaptam azt, ami engem érdekel, akkor elképzelem, s az után nézem meg, hogy ki tudná megvalósítani az elképzeléseim. Csak akkor tudok szereposztást csinálni, ha már tudom, mit akarok körülbelül, mit jelent az a szerep…
• Hogy választ ki egy rendező egy színészt?
• Nagyon nehéz ez számomra. Persze, az ember mindig a legjobbat akarja. Sok bennem az intuíció is. Az alap: ki az, aki a legjobban meg tudná oldani azt a szerepet.
• Honnan tudod?
• Itt lép közbe az intuíció. Az alkat is közbeszól. Ismeri is őket az ember egy kicsit. Az is számít, milyen a partner. Ha nincs hozzá megfelelő párja, inkább a kevésbé megfelelőt választom, mert így egységes, így segíti a másikat is, az egész előadást. A rendezők általában sablonszereposztásokat csinálnak. Én ezt nem szeretem. Én úgy gondolom, hogy a jó színész nagyon sok szerepet meg tud csinálni. Ha megszeretek egy színészt, igyekszem többféle szerepben kiosztani. A főiskolán párhuzamos osztályokkal dolgoztunk. Ott is több kedvenc alakult ki, de ott tanultam meg, mi mindenre képes egy színész. Úgyhogy a kedvenc ügynek is vannak határai. Még azt is tudom, hogy a jó színész is lehet egy szerepben rossz. Ki kell próbálni a színészt. A próbákon dől el. Volt olyan, hogy nem nagyon mertem kiosztani valakit, mert nem nagyon tetszett más produkciókban, s végül nem bántam meg. Nem mérvadó, ha két szerepben látod a színészt. Legalábbis nem mindig az.
• Milyen színházat képzelsz magadnak?
• Először is hemzsegjenek benne a jó színészek, a lelkesek… Nem elég tehetségesnek lenni. Ha csak becsületesen dolgozik, valahol mindig nagyon rideg marad.

Érdekes megállapítás. Bizonyára azonban nem egy rendező gondolkozik így, hiszen mindig is jobban érvényesültek a „lelkes” színészek, mint a lelkesedésüket nem feltétlenül kinyilvánítóak. Pedig ez is hozzájárul a színházi, a jó produkció, a kitűnő légkör megteremtéséhez. Viszont az is tény, hogy egyes színészek állelkesedése riaszt el másokat saját lelkesedésük kinyilvánításától. Így sok rendező esik a lelkendezők csapdájába… Úgy tűnik azonban, ez őket nem zavarja. Természetesen nem Szabó Ágiról van szó, aki, mint frissen végzett diák természetes közegének érezheti a lelkes légkört.

• Hogy dolgozol?
• Ezt is csak alig tudom. Még csak háromszor rendeztem. Nincs megadott módszerem sem. Egész másképp rendeztem az Amphytrionnál a román tagozaton és másként a Tudós nőknél a magyar szekción. Meg is ijedtem magamtól, hogy a Tudós nőket nem csináltam olyan komolyan. Megpróbáltam alkalmazni az Amphytrionnál alkalmazott módszert itt is, de nem ment. Más volt a darab szerkezete, az egész előadás. Másképp kellett dolgozni is. Az Amph. esetében valahogy egyszerűbb, realistább színjátszást alkalmaztunk, mozgásban, játékban is a megszokottabb, realistább stílus érvényesült. A Tudós nőknél a commedia dell’arte felé próbáltam közeledni. Minden egy kicsit felnagyított, stilizált volt.
• Az olvasópróbák hogy zajlottak?
• Nem szeretek sokáig az asztalnál ülni. Felolvassuk, megtárgyaljuk a szerepek helyét, a darab szerkezetét, az egymással való kapcsolatokat, a szerep ívét próbáljuk megkeresni. Túl sokat nem beszélünk. Van olyasmi is, ami magától értetődik. Az Amph.nál többet beszélgettünk. A Tudós nőknél több játék született meg színpadon. A színpadra kerülve megadom a szituációt, kb. mi mit jelent, ki hova jut mozgásban, ebben a jelenetben. S azt szeretem, ha a színész szabadon alkot, ő találja meg a maga helyét. Nem hárítom rá a felelősséget, a munkát, de így szeretek dolgozni.
• A színészek örömmel dogoztak veled?
• Ez sokszor a végeredménytől is függ. A román tagozaton nem volt probléma, ők csak így tudnak dolgozni, ilyen szabadon. Meg kell adni a támpontokat az előadáson belül, ők pedig felépítik az előadást. Sokféle variációt kipróbálnak. Én ezt szeretem. A magyarok sokkal merevebb munkamódszerhez szoktak. A rendelkező próbán adott utasításokat vakon kell kövessék, lépésről lépésre. Ezen belül van helye az egyéni alakításnak, de mozgásban nagyon visszafogott a játék. A szövegmondás, a hangsúly a fontos, ami nem rossz, de nem mindig elég… Az idősebb színészek, a magyarok közül, amikor már belementek ebbe a játékba, belevetették magukat a szabad improvizációba, sokkal szebben mondták a szöveget. Megtartották azt a stílust. Ezt a fiatalok, akik első pillanattól nagyon játékosak voltak, nem tudták megvalósítani.
• Nem tudnak beszélni a fiatalok?
• Lehet a főiskola nem elég alapos ezen a téren. Az idősebbek nagyon szépen, színesen, szinte rádiójátékszerűen mondják fel a szöveget. Persze, köztük is van kivétel ilyen és olyan szempontból is. A rendezők általában fix pontokat kérnek tőlük, ami a mozgásra is érvényes.
• A románok önállóbbak a játékban.
• Ez a módszer nehezebb, mert a hagyományosabb előadásnál behunyt szemmel is végigcsinálhatod a szerepedet, ha mindenki mindig az előírásoknak megfelelően, pontosan csinálja a szerepét. Viszont itt résen kell lenni, éberebb a figyelmed. Ez a Tudós nők stílusára vonatkozik. Lehet a nagyon precízen megkomponált előadás is nagyon jó, de biztos, hogy nem az első próbán jutottak el addig, hanem sok variáción keresztül.
• Mit szeretnél közölni a te színházaddal?
• Jókedvet, merészséget, hogy mindenkinek legyen ereje, kedve játszani, s mindent, ami ebből következik, tehát gondolkozást, hitet. És minél színesebben. A sablon, a megszokott, a szürke mindennek a halála.
• Szereted a színészeket?
• Milyen funkciót tulajdonítasz a színésznek a színházban?
• A legfontosabbat. Színész nélkül nincs színház. A tehetségest nagyon szeretem. Csak így tudok velük dolgozni. Hiába találok ki én akármilyen előadást, ha a színész nem játszik teljes odaadással, kedvvel, hittel, olyan lapos lesz, mint a semmi…
• Milyen embernek tartod a rendezőt? Milyennek kell lennie?
• Legyen nagyon határozott. Ezt én még nem mindig tudom. És tudja, mit akar. Ha a színész érzi ezt a biztonságot, amire, úgy vettem észre nagyon nagy szüksége van, akkor szabadon meri hagyni magát, és engedi, hogy vezessék. Ha nem, úgy érzi, magától kell megállnia a lábán, és saját erejéből felépítenie az előadást, mentenie a menthetőt.
• Mondhatja a rendező azt, hogy nem tudom?
• Ha őszinte, mondhatja, viszont mindent meg kell tennie, hogy csak olyat ne tudjon, amit már tényleg nem lehet.
• Kérdezősködhet a színész?
• Sőt. Azt jelenti, hogy érdekli őket. Így sokkal hamarabb fény derülhet a szerepre, gazdagabbá válhat. A rendező minden szerepet végiggondol alapjaiban, de a színésznek ismernie kell minden rezdülését, s ha új ötletei felfedezései vannak, sokat segíthet a rendezőnek. Szeretem, ha kérdezősködnek.
• Mennyi ideig foglalkozol a darabbal az olvasópróbák megkezdéséig?
• Attól függ, mennyi időm van. Eddig mind a két előadást nagyon hamar kellett elképzeljem. Ez olyan, mint a vizsga. tanulhatsz két hétig is, de ha csak az utolsó két nap fogsz neki, felfokozottabban tanulsz, és akkor is bevágod. Ez nem szempont. Persze, kell vele foglalkozni. Nem szeretem, ha az első olvasópróbán még homályos az elképzelésem a térről, kell látnom a teret, a kosztümöt, az könnyebben helyre teszi a dolgokat. Van, amiből kiindulni, tudják melyik világban fognak élni, milyen világot fognak megteremteni.
• A szereposztást mikor teszed ki?
• Eddig egy nappal azelőtt tettem ki, nem volt időm hamarabb. De jobb is így, nem kerül sor szóbeszédre, legalább is kevesebb idő jut erre. Rögtön tudunk egymással foglalkozni. Esetleg, ha jóval hamarabb megtudják, és nagy lelkesen foglalkoznak vele, ami jó lehet, de talán más világot képzelnek el, nem azt, amit én, s akkor már nehezebb az átállás.
• Nem fontos hozzáolvasni a szerephez?
• Hozzáolvashat az olvasópróbák ideje alatt. S ha tudják, milyen darabokat fog venni a színház, hozzáolvashatnak a nélkül is, hogy játszanának a darabban. Ez senkinek se árt. Csak a színész kényelmes, nehogy plusz munkát fejtsen ki, nem olvassa el, se hozzá sem olvas, ha tudja, hogy nem játszik benne. Gondolom, nem minden színész ilyen. Talán attól félnek, nehogy belelovalják magukat valamibe és kiábránduljanak, ha nem kerülnek bele.
• Mennyit tartasz titoknak, illetve át nem adható szakmai tudásnak a mi pályánkból a közönség számára? Vannak ki nem mondható titkai? Arra gondolok, sok színész, ha elárulná, hogy dolgozik, többé nem tudna úgy dolgozni.
• Nem hiszem, hogy titok van ebben. Csak nem lehet mindig mindent megmagyarázni, mert sok mindent a pillanat szül. A pszichológiai érzék is fontos képessége a rendezőnek, hogy bánni tudjon az emberekkel. Munka közben, amíg nincs meg a bemutató, nem szeretek beszélni róla, csak a közvetlen munkatársaimnak. Nem azért mert titok. Mert nem jön. Talán mások nem is értenék meg.
• Hol kezdődik az objektivitás ebben a szakmában?
• Attól függ, milyen szögből közelítjük meg. Amikor a rendező kiválaszt egy darabot, ez már szubjektív választás. Ebből építi fel az egész játékrendszert, ebből a szögből talán nincs is objektivitás. Ha már megvan egy jelrendszer, amit te ahhoz az előadáshoz megszerkesztettél, akkor többé-kevésbé meg tudod objektíven állapítani, hogy a stíluson belül ez még beleesik vagy sem… Tiszta objektivitás nincs. Még abban sem, hogy megítéld bizonyos fokig, hogy a színész jól játszik, vagy sem. Esetleg a stílus szempontjából. Vagy, ha kirívóan tehetségtelen valaki. De ha mondjuk, elképzelsz egy beszéd- és mozgásstílust egy szerephez, ez nem tetszhet valakinek, és azt mondhatja rá, hogy rossz, pedig te pont ezt képzelted el. Szerintem egy előadás azért lehet – végül is objektív, mert túl sok szubjektív tényezőből áll össze. Ezek a szubjektív hozzáállások, meglátások, értékelések semlegesítik egymást és felolvadnak a mindenki részéről elfogadott általános objektivizmusban. Így lehet egy színjáték objektivizmusáról beszélni, nem zárva ki azt, sőt feltételezve, hogy létrejöttéhez rengeteg és igazán szubjektív tényezőnek kell hozzájárulnia.
• A minőség fontosabb, mint a tartalom?
• Nem fontosabb, de fontos. Ha nincs jó dramaturgiai szerkezete a darabnak, akkor át kell gyúrni, különben elolvasom inkább versben.
• A modern színházat formalizmussal vádolják.
• Ezzel nem értek egyet. Mert a gondolat szüli a formát, hogy azt a gondolatot hogyan tudom a leghatásosabban közvetíteni, hogy tudom újra megteremteni azt a világot, hogy többet mondjon, mint önmaga. A gondolat az elsődleges. A formát addig ki se tudom találni.
• Mit tartasz elérhetetlennek ezen a pályán?
• Az abszolút elérhetetlen. De az erre való törekvés szükséges.
• A színház belső szerkezetét nem tartod nehézkesnek?
• Az adminisztráció roppant nehézkes és külön megnehezíti a munkatársak nehézkessége. Nem tudom, hogy lehetne egyszerűbben kezelni a dolgokat, de hogy minden ember szívvel, lélekkel hozzájáruljon az előadás megszületéséhez termelési főnöktől a főkönyvelőig, díszletmunkásoktól az asztalosokig, ezen talán lehetne segíteni.
• Mennyire felelős a rendező?
• Nagyon felelős. A közönségnek van egy kialakult ízlése, de mi befolyásolhatjuk, finomíthatjuk vagy elvadíthatjuk. Nevelhetjük még akkor is, ha nem tetszik neki ez a nevelés. A közönség azt kellene megtanulja, hogy tisztán, ítéletmentesen lépjen a színházba. A diákközönség például sokkal receptívebb.
• Az igazgató is felelős?
• Nem tudom, mit tehetne többet. Esetleg, ha nem felel meg a színvonalnak, betiltja, ezt viszont nem teheti meg az anyagi körülmények miatt. Rendezőt hívhat. Inkább a rendezőké a felelősség.
• Szép tőled ez a beismerés. A stúdió-munkáról mi a véleményed?
• A szatmári színészek nagyon lelkesek, szívvel-lélekkel együtt élnek a színházzal, hisznek benne, hogy szükség van rá. Lehet színész is jó rendező, esetleg még jobb is, mint amilyen színész. Vagy fordítva. Minden színésznek merem ajánlani, hogy próbálja meg a rendezést.
• Hogy megértse a rendezőt?
• Nem, hogy megismerje önmagát… Volt olyan darab, amit úgy készítettem el, hogy pont itt Kolozsváron akarnám megrendezni, ezeknek az embereknek lenne mondanivalóm. Katarzisra ma is szükség van.
• Van katarzis nélkül színház?
• Van, mert annak nevezik. De egy igazi előadás nem lehet meg nélküle.
• Mi a katarzis?
• Az a lelki kielégülés - nem a szabályt mondom, hanem amit hiszek, - az a lelki gyönyör minden mondanivaló mellett, amit akkor érez az ember, amikor valami nagyon szépet lát, legyen az szomorú, komoly vagy vidám előadás. Az ember egész lényét elönti a boldogság, öröm attól, hogy milyen szépet látott. Mindezt az egész előadás maga szüli, a benne foglalt gondolatok…

Lejegyezte: Nászta Katalin

U.i.

Az Egri színháznál dolgozott ’84-’87 között. ’87-ben települt ált Magyarországra. ’95-ben Szatmáron vendégrendezett.

Jelenleg a Duna TV-nek dolgozik külsős műsorszerkesztőként.

Jegyzetek

*Pintilie (Lucian) – világhírű román rendező

*Penciulescu (Radu)- a román színházi rendezés atyjának is nevezik, filmrendező is

*Manea (Aureliu) – román színházi rendező

*Esrig (David) – a ’60-’70-es évek kiemelkedő román színházi rendezője

*Ciulei (Liviu) – román színész, rendező egyetemi tanár

*Catalina Buzoianu – híres román színházi rendező