Elmerengtem...
– Eugenia S. Lee legújabb írására a káfé-főnixen.
http://kafe.hhrf.org/?p=64504#more-64504
Elgondolkoztatott Eugenia S. Lee legújabb írása a káfé-főnix-en. Olyan, mint a gyermek, aki beleszületik egy világba és azt felfedezi, figyeléssel, gondolkodással, tapintással, érzékeléssel, mindennel, amivel rendelkezik. Sokkal több mindennel rendelkezik még, mint amit később, felnőttebb korában használni fog. Most még mindent kézbe vesz bátran, félelem nélkül, eljátszik minden gondolattal, keze ügyébe került ismerettel – tüneményes szabadsága ez az embernek. Ezt veszíti el apránként a halál felé közeledve. Ezért is szeretjük az írókat, költőket, mert emlékeztetnek gyermekkori önmagunkra, amilyenek voltunk, vagy aki már rég elaludt bennünk. Ez az állapot, amiben minden lehetséges. Én is gyermek leszek újra, olvasva ezt. Amikor még játszhattam minden gondolattal, félelem nélkül, a hályogkovács bátorságával, a mit sem tudók szabadságával. Az ilyenek tudnak járni a vízen is. Fel sem merül bennük, hogy el is merülhetnek. Fenntartja őket a gondolat. Jó ez a lebegés. Rá lehet látni a dolgokra, felemel valahova, ahonnan az „istenek-égiek” nézhetnek...
Én is elmerengtem. Már nem gyermekként. Isten beszél egy olyan világról, ahonnan visszajön, angyalok, szentek kíséretében a földre – bemutatni győzelmét, győztes mivoltát. Ez feltételezi a harcot, a küzdelmet – amiben győzött. Ez arról is beszél, hogy még sok „isten” lehet, akikről nem tudhat az ember. Akik fölé lett helyezve, akiken uralkodik majd. Veheti az ember ezt mesének, igazságnak, szabad neki gondolkoznia ezen. Én mégis úgy találtam, hogy ha valamit-valakit le kell győzni, az a halál. Az Isten Fiú, aki ezt megtette bemutatkozott az embernek. Ezért is szeretem Őt a legjobban.
