Két napja töltötte hetvenhetedik évét CSEKE GÁBOR, költő, író, újságíró, az online Káfé-főnix és még számtalan irodalmi kulturális net-oldal aktív szerkesztője, (egyik legfrissebb: https://sites.google.com/view/peri-mikro-szkp/f%C5%91oldal) akit már többször bemutattunk a Gondola oldalán nektek.
Ritka fiatalos lendülettel, fáradhatatlanul dolgozik. Vérbeli irodalmár. Azt hiszem reggelire, ebédre vacsorára is olvasmányokkal táplálkozik. Felkutatja az elmúlt idők történelmét, kibányássza az eltemetett információkincseket, elénk tárja az elfeledett múltat. Köteteket szerkeszt, recenziókat, verseket ír, fotósokat, zenészeket, színházi produkciókat, fesztiválokat mutat be nekünk úgy, hogy amin lehet személyesen részt is vesz, első kézből kapjuk az információkat tőle. A Kolozsváron született, majd hosszú ideig Bukarestben tevékenykedő író Székelyföldre költözve, az itt élők kulturális hagyományainak minden szegmensét bemutatja a nagyvilágnak. Kitartása, lankadatlan munka- és emberszeretete példaértékű.

Most születésnapja alkalmából saját verseivel köszöntjük. És nem csak azért mert olyan jó szolgálatot tesz a – nem csak erdélyi – magyar irodalomnak, hanem mert a népek testvériségét is életben tartva, rendíthetetlenül fordít románból magyarra, közvetíti a megélhető együttlétezés értékeit virtuális - kulturális világunkban. Felemeli az elesetteket, utána megy az elveszetteknek, fénybe emeli az árnyékos oldalon lévőket, legyen az magyar, román, cigány, székely, szász, sváb vagy más nemzetiségű.

Isten éltesse még nekünk nagyon sokáig Őt!

*

CSEKE GÁBOR

DÉLI HARANG

A nyár szolgája kongat,
s a nap
remegve hajt fejet
a kókadt
virágoknak.

Szobádban épp
zümmögő légy cikázik,
s az árnyékok lapulnak,
szelíden futnak
a házig.

Vizet hozol.
Ringó cseppek borzasztják
karcsú térded,
s a talpad alatt
rezgő füveket
megérted.

Rám gondolsz.
Fényképem bárgyú, régi,
s vállad remeg –
pedig a fény simogatón
eléri.

Szuszogó csönd.
Nem zörren egy szekér se.
Karón villog a zöld
üveg, s felette
gyanakvón ing
a vércse.

*

VIGYÁZÓ

A víz fölött,
a sík fölött,
a kalimpáló szív fölött
nehéz kő ül, mozdíthatatlan

ó, nézz körül,
magam maradtam
védeni, várni, sírni, topogni,
hunyó parázstól fellobogni

bukó madár
mereszti rám szemét
– sárgán világol

vigyázva száll,
óvja magát
a félrebillenő világtól.

*

NYÁR

szikkadó széna szagát leheli a
falu lomha torka,
füst kígyózik az ég felé, mintha
a lelkem volna,
tikkadva élünk, szívünkre haragló,
erős füvek dőlnek,
lengő súlya a szónak veszélyes
játék, erőim nőnek,
pásztor vagyok az esztenán, s te furulya,
melyet ajkam becézget,
sohasem hallott hangokat próbálgat
rajtam is a végzet,
száll, száll az öröm, kutyamódra
ballag az éjfél,
s meghal a nap, mosolya ömlőbb
a rögösödő, sűrű vérnél

*

(Nászta Katalin)

https://www.facebook.com/gondolamagazin/posts/621702038216221