Ho(l)gy vagytok pályatársak?
2019. március 09. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Ho(l)gy vagytok pályatársak?

mezei_maria_1.jpg

 

Ho(l)gy vagytok pályatársak?

 

ROMHÁNYI MEZEI ANNAMÁRIA – színművész 

(Székelyudvarhely, 1951. jún. 21.– ): színésznő. 1975-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1975–1977 között a szatmári Északi Színház, 1977–1978 között a debreceni Csokonai Színház, 1978–1980 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt. … F.Sz. Elektra (Euripidész); Mása (Csehov: Három nővér); Elektra (Gyurkó L.: Szerelmem, Elektra); Bethlen Kata (Kocsis I.: Árva Bethlen Kata). Forrás: Magyar Színművészeti Lexikon.

 

Beszélgetésünk színházi dolgokról, találkozásunk 45 év után… (részlet)

 

Szatmáron történt, a színház 65 éves évfordulóján. Majdnem egyidőben jártunk főiskolára, csak ő ’75-ben végzett, én két évvel korábban. Más körökben forogtunk, mindenki ismeri ezt a jelenséget, aki alattad jár, azzal keveset törődsz. A főiskola végeztével nem is igen hallottam felőle… Most egy vidám nőt látok, akivel remekül lehet nevetni. Vagány, belevaló, talpraesett ember. Megegyeztünk, hogy az ünnepség befejeztével, keressük egymást. Megtörtént. Felhívtam, tárt karokkal fogadott, etetett, altatott – príma dolgom volt. És közben beszélgettünk. Neki sem volt hagyományos a pályája. Már nyugdíjas, akárcsak én, és nem a színpadról került ebbe a státuszba. Miközben dolgozik, ezer dologgal foglalkozik.

Találkozásunkkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy rokonlelkek vagyunk. Úgy beszélgettünk, mintha tegnap szakítottuk volna félbe. Kacagások, kuncogások, nevetgélések közepette idézte fel a múltat. Későn kapcsoltam be a laptopom, így in media res kezdünk…:

 

-… Anyám sírt… – emlékezett a sikeres felvételi utáni időszakról Mezei Annamária, akit ezen a néven ismertek meg Magyarországon. - S a szomszédok kérdezték: Erzsike, mi történt? Semmi, csak a lányom színire ment!... - Az se baj! - mondták. Édesapám azt mondta: Kislányom, ha nem úgy alakul az életed, ahogy azt te szeretnéd ezen a pályán, találd meg magadnak azt az utat, ahol boldog és elégedett vagy. Nem lényeges, hogy színpadon vagy máshol … És engem végig kísért ez a gondolat.

-Milyen meghatározó tud lenni…

-egy mondat! – veszi át a szót azonnal. - Apámnak egy mondata! És mindig megkerestem az életemben azt a pontot, ahol boldog tudtam lenni. Úgy nevelt, hogy minden érdekelt, a színház, a tudomány, minden. Ettől az élet tulajdonképpen kitárult előttem. Ha ebben nem találom meg a boldogságom, akkor megvalósítom másban. Soha nem voltam az a „jajdeszerencsétlenvagyok” típus. Azt mondták, Mari, olyan jó rád nézni, te mindig nevetsz, jókedvű vagy. Bármilyen gondom volt, azt megtartottam magamnak, annak ellenére, hogy mindenki nagyon nyitottnak tart vagy tartott, de igazán senki nem tudta, hogy mi van velem. Nálunk apám volt az ész osztó. Anyámtól az érzelmeket, a versek iránti nagy szeretetét kaptam. Apám, ő írta a verseket. Anyámmal jókat kacagtunk rajta… Írt nagyon szép novellákat is. 

-Ki volt ő?

-Egyszerű mérnök, de nagyon különleges ember, széleskörű érdeklődéssel. Feltaláló is, sok újítása volt… Gyógynövényeket gyűjtött és gyógyított velük. A legnagyobb eredménye az volt: a szomszéd – urazták egymást – mondta: Mezei úr, le fogják vágni a lábamat! mire Mezei úr: Pál úr, én majd magát meggyógyítom. Átment a szomszédba, (az unokája sírva mutatta, melyik fülke volt, ahova át lett vezetve a gőz, apám találmánya) beült a másik fülkébe, adagolta a gyógynövényeket, és nem kellett a Pál úrnak levágni a lábát.

-Tényleg?

-Bizony. Apám a gyógynövényt kipárologtatta, a másik kabinba átvezette, és a Pál úrnak meggyógyult a lába. Úgyhogy Mezei úr megmentette Pál úr lábát – büszkén, nevetve meséli.

-Akkor innen van benned ez a gyógyászat iránti érdeklődés.

-Persze! Rengeteg oktatáson vettem részt, amik az egészségmegőrzéssel foglalkoznak, ezeket végig jártam itt Budapesten. Senki nem értette, hogy miért érdekel a gyógyászat. Amit csinálok mai napig is. Mindig újító voltam, addig kutattam, amíg megtaláltam azt a legújabbat, ami úgy éreztem, hogy előbbre visz. Ez apámtól van. Jóanyámat nem érdekelte a gyógyászat.

-Őt mi érdekelte?

-A versek. Állandóan verset mondott. Ő szavalt nekem Reményiktől, meg Adyt, mindent. Anyámtól kaptam a költészetet. Az volt a legnagyobb jutalom, amikor ő szavalt nekem, az a menyország volt számomra Gyönyörűen mondta a verseket.

- Anyám meséket olvasott nekünk.

-Nekem apám volt, aki mesét mondott. Azt nagyon szerettem. Belealudt, én felköltöttem, s ő folytatta. Hét éves koromban, mikorra megtanultam olvasni, faltam a könyveket, imádtam az újonnan érkezett könyveken a friss nyomdaillatot. Ennél nagyobb boldogság, hétéves gyerek létemre, számomra nem volt. Már a középiskolában többszáz oldalt olvastam egy nap alatt. Elvittem az iskolába egy nagy könyvet, hogy hat-hét órára kiteljen. Hagyták, mert addig legalább csendben maradtam, nem röhögtettem az osztályt, és nem súgtam.

-Ilyen túltengéses gyerek voltál?

-Eléggé. A főiskolán is folytattam az olvasást.  Azt mondta Tóth István, idefigyeljen Mezei, elegem van, hogy olvas az óráimon, hogy ezt a pofátlanságot megengedi magának. Vegye tudomásul, beülök az Elektrára, az első sorba, egy kinyitott nagy újsággal. Megtette. Ott ült és olvasott.

-Hogy lásd milyen érzés.

Nevet.

– Nem esett jól, de szavahihető embernek bizonyult…

-Jó figura vagy, hallod!

-Én? hát nem egy egyszerű eset, mondanák többen…. Öt éves koromban Csipkerózsika voltam, hét éves koromban Hamupipőke, s a városban mondták anyámnak, ez a gyerek úgy mozog a színpadon, mintha ott nőtt volna fel… mire anyám: mi az, hogy ott nőtt fel? hát gyerek, milyen legyen? ez természetes! … és én úgy játszottam, úgy átéltem, és ez olyan jó volt… nem volt semmiféle gátlás, teljes természetességgel nyilvánultam meg és imádtam. Mikor Csíktaplocán nyaraltam voltak ilyen nagy üres hombárok, ahol régen a gabonát tartották és a hatalmas baromfiudvar, én pedig játszottam nekik. A cseléd meglesett és elújságolta a nagynénémnek, hogy Marika a tyúkoknak szerepel! Lelepleztek. Rettenetesen bánkódtam, hogy a nagy titkomat felfedezték. Mert a baromfiudvar nem árult el. Nagyon szerettem ott produkálni magam.

Végig nevetgélve emlékezik.

- Tulajdonképpen, ha kérték mondjak el egy verset, én azonnal pattantam, én voltam a BezzegMarika. Mert bezzeg Marika rögtön produkálja magát, míg a barátnőt kérlelni kell, hogy zongorázzon, bezzeg Marika azonnal ugrik. Hét éves voltam, amikor Petőfi versével (Respublika) nyitottam az évet... Még most is kemény versnek tartanám, nemhogy hétévesen. Mindig kiválasztottak a tanárok, és mivel volt múltam ezen a téren: Marika majd szépen felolvassa, Marika mindig… Aztán belekerültünk Udvarhelyen Kacsó András tánc- és megzenésített balladaműsorába, mi négyen mondtuk a szöveget, és ezzel jártuk az országot. Országos első díjat nyertünk, tulajdonképpen így lettünk mind a négyen színészek, Balázs Éva, Győrffy Bandi, Szász Enikő meg én.

- Kik voltak a tanáraid?

- Csorba András, Ferenczi Csongor, Gergely Géza, Kovács Levente, Illyés Kinga, s a fiatal rendezők, Tömöry Péter, Kincses Elemér és Vajda Pista. A Tömöry rendezte Petőfi műsorral bejártuk az országot, erre emlékszem…

-Mikor elvégezted a főiskolát, mi történt?

-Szatmár hívott, mondtam ki akarok települni Magyarországra, de így is fogadtak…

-Te már akkor ki akartál települni?

-Már harmadévesen beadtam a kitelepülési kérésem, ez köztudott volt.

-És elvégezhetted.

-… köszönhető Szabó Lajos rektornak, a tanároknak, akik mellém álltak és nem engedték, hogy kirúgjanak. Szatmáron Ács Alajos is mellém állt, mert őt is felszólították, de ő azt mondta, hogy adjátok írásba és akkor kirúgom. Kolozsvárra is hívtak burkoltan, hogy nem hirdetik meg, de szeretettel várnak, a Petőfi műsor kapcsán, Kovács György javaslatára, de ők kikötötték, hogy vagy Magyarország, vagy Kolozsvár. Így Szatmárra kerültem, két boldog évet töltöttem ott, s mikor megkaptam az engedélyt, hogy kitelepülhetek 3 év várakozás után, már megvolt a helyem Debrecenben. Ott két éve vártak rám. Az egy fiatal gárda volt, a 3 ememes mi voltunk: Mátray Márta, Máriáss Melinda és Mezei Mária. Rögtön egy Szakonyi darabban játszottam, a Honkongi parókában egy közepes szerepet, a nagy szerep viszont Csehov Három nővérje volt, Mása, beugrással. Már három hete próbálták, én két hét próbával ugrottam be, ami nem igazán sikerült, nem lett annyira az enyém, nem volt idő … Jó volt, jó volt, de nem az igazi. Azért szerettem a szerepet, volt benne belőlem…

-Jó volt Debrecenben?

-Nagyon jó volt. Nem szabadott volna beállnom a hőbörgők közé, húszan hagytuk el a színházat. Akkor nem kellett volna onnan eljönnöm, viszont rögtön lecsapott rám Békéscsaba, hogy menjek, mert mindent megkapok. Be is tartották a szavukat, le nem estem a színpadról. Debrecenben is három szerepem volt az egy év alatt. Utána Békécsabán pedig évente 5. Két év alatt 10 szerepet játszottam. Köztük a Gyurkó László: Szerelmem Elektráját és az Árva Bethlen Kata monodrámát. Én ezekkel a szerepekkel együtt lélegeztem. Imádtam Molnár Ferenc Olimpiáját is, abban a Linát játszottam, a nagynénit a szarkasztikus bemondásaival. Jó kis testhezálló szerep volt. Ott is volt egy beugrásom, félnap alatt egy főszerepbe Till Attila partnereként. Rám mindig lehetett számítani. Egyszer kérdezték, hogy a Mandragórában elvállalnék egy kis szerepet? Mondtam, miért ne? Merthogy te állandóan csak főszerepeket játszol… Addig azt sem tudtam mi az hogy „börleszk”. Eörsi István Sírkő és kakaó c. darabjában egy rendőrnőt alakítottam. Te, hogy én azt mennyire élveztem, hogy lubickoltam benne! Csak ilyen nagy tragikának tartottak és kevés ilyen jó kis szerepet kaptam, amiket imádtam. Hát egyszer úgy megröhögtettem a zenekart... elmondtam az eredeti szöveget s ezt nem várták tőlem… Majdnem le kellett engedni a függönyt. És azt írták, hogy ez volt a legjobb alakításom, emlékszem nagyon megdicsért a Színház folyóirat, ami elég nagy dolog volt.

Ennyi volt. Aztán utána megadatott, hogy a Bujtor rendezte A vágy villamosában Székesfehérváron részt vehettem, ami azért volt nagy élmény, mert Bujtorral, Tordai Terivel egy társaságban lenni, az egy külön ajándék volt. Két évig játszottuk, és nemcsak színpadon voltunk baráti kapcsolatban.

-És mikor hagytad abba? Ezután mi történt?

mm.jpg

-Istenigazából színpadon, produkcióban nem voltam, de nálam az élet nem fejeződött be, mert amikor 80-ban otthagytam a színházat, hogy dilettánsokkal nem dolgozom, ami igen nagy port kavart a művészkörökben, akkor feljöttem Budapestre és elkezdtem önmagamat szervezni. Volt három önálló műsorom, egy gyerekműsorom, egy vidám műsorom és az Árva Bethlen Kata. Elkezdtem a Kossuth és Érdemes díjas művészeket is felléptetni, majd leszerződtettek a magyar média műsorirodához szervező-szerkesztőnek és fellépő művésznek. Ezután elhívott egy másik műsoriroda és az angliai férjhezmenetelemig ezt csináltam, nagyon nagy sikerrel. Akkor azok u.n. hakniműsorok voltak, különböző emlékünnepeken, november hetedike, március nyolc, gyerekműsor, télapó… volt olyan, hogy napi tíz előadás. Mekkora szervezést igényelt! És megcsináltam. Percre beosztva, húsz embert mozgattam, hogy ki hány percet játszik, mikor hagyja el a színpadot, mikor indul, érkezik… Az nagyon nagy munka volt. Ki is szedte belőlem az erőt rendesen. Tulajdonképpen menekülés volt, hogy elmehetek a nyugodt, gyönyörűséges Oxfordba. És abbahagyhatom ezt a nulla órától nulla óráig tartó munkát. Magánéletem semmi nem volt. Nagyon élveztem, de teljesen kifárasztott.

-És hogy kerültél Oxfordba? Ott volt a leendő férj?

-Persze, hát ő 56-os magyar volt, itt ismertem meg Budapesten, egy év udvarlás után hozzámentem feleségül, és kimentem hozzá Oxfordba. Feleségként sem hagytam abba, mert ő a Nyolc Magyar Egyesület elnöke volt, én pedig a követségeken, különböző egyházi rendezvényeken állandóan felléptem, nem estem ki a gyakorlatból. A BBC-ben többször szerepeltem, nem volt az unalmas élet. Aztán céget alapítottunk, kettőt is, és azt fejlesztettük. Mindig dolgoztunk, mindig csináltunk valamit… A biztosítós szakmát is kipróbáltam, hogy bebizonyítsam magamnak, egy teljesen ismeretlen területen is megállom a helyem… azt se tudtam ki a biztosított és ki a biztosító. De megtanultam, és nagyon élveztem, sikeres voltam. De annak is vége lett. Most a mágneses rezonanciával foglalkozom. Mindig az volt bennem, tanulni, tanulni. Amellett, ha hívtak bárhova fellépni, mindig elmentem. Egy nagyon szép élményem volt. Meghívtak az Arisztokrata klubba, itt Budapesten. Egy fél órát kértek, nem többet. Romhányival, a férjemmel mértük az időt, hogy ne legyen hosszabb. Nagyon szerettem a verset face to face, szemtől szembe, belemondani a néző szemébe. Ez a legnehezebb. Hat rám a közönség és én is hatok rá. Ennél nagyobb élmény, siker az életben nincsen. Mert a színpadon szemedbe világít a lámpa és nem látsz, de itt a néző minden rezdülését észreveszed, ha elkapja a tekintetét, ha lehajtja a fejét…  akkor egy másikat kell keresni, aki tovább visz, … ez a versmondás sokkal inkább az enyém volt, minekutána magamat kidobattam a színházból, ez volt a mentsváram…  Visszatérve az arisztokrata klubba, befejezem a félórás műsoromat, és a hosszú ovális asztal végén feláll egy negyven körüli úriember, aki könnyes szemmel azt mondja: Nagyon köszönöm. Ilyesmit akkor éreztem, mikor 89-ben a faluromboláskor fellázadtunk a Hősök terén. És sírt. Amikor elmondtam Vass Albert Adjátok vissza a hegyeimet és jó pár ilyen verset megszólaltattam az erdélyi költőktől és megrázta őket. Ugyanazt a nehéz sorsot élték meg, mint mi. Másként, de épp oly kiszolgáltatottan, meggyötörten... Körbe rajongtak, mint a gyereküket. Ez volt az egyik legszebb élményem. Akikről azt hittem, hogy nincs közös bennünk, kiderült, hogy mennyi minden az! Még nagyon sok szép élményben volt részem. A versmondásnak mágikus ereje van… Nekem a versmondás, a szereplés a levegőm volt… ehhez nem kell nekem külön felkészülnöm, felvennem az ünneplőt, és úgy mondani a verset. Nem erről szól. Egy gondolatot küldök és továbbítok egy embernek vagy velem szemben ülő többszáznak. És ami visszajön, az a legcsodálatosabb, a szemek tükröződése az én szememben, és az az energia, ami áramlik az egy külön élmény… Három előadásom van, amit nem tudok, nem akarok elfelejteni, ami nagyon sokat jelentett nekem. Euripidész Élektrája, Gyurkó László Szerelmem Elektra és Kocsis István Árva Bethlen Katája. Ezzel a hárommal a csontomban, a velőmben is egy vagyok. Mikor az első Elektrát játsztam főiskolán, Sütő András, akivel nem barátságban, hanem haverságban voltunk, azt kérdezte tőlem egyszer, hogy: te Mari, valami bánt téged? Miért kérded? mert olyan, mintha valami bűnöd lenne… S akkor gondolkodtam el rajta, hogy Elektra szerepét annyira szerettem, hogy ez kivetült. Teljesen eggyé tudtam vele válni. Nekem minden színrelépés egy kis halál is volt, előtte belehaltam. Most mesélte el Szabó Ildi, hogy semmi nem látszott az arcomon, de hátul remegett a ruhám. Ők ott álltak hátul a kórusban. Igen, nagyon sokszor még a versmondás is ennyire megvisel, úgy remegek, mint egy nyárfalevél… Hát két évig mesélhetnék, nem szabad engem kérdezni, mert nincs vége… Mikor átjöttem Magyarországra - ez is egy fokmérő volt, hogy az ember hazajött, de mégsem volt otthon - még telefonálni sem tudtam. Az egyik barátnőm mondta, dobj be egy kettest a nyilvános telefonba. És én egyesével dobtam, fogalmam sem volt, hogy kell telefonálni. Hiába beszéltem a nyelvet, de nem egy nyelvet beszéltünk. Ez több mint öt évig tartott. Édesanyám hiába hívott, hogy menjek haza, mondtam én csak egyszer megyek haza, és soha többet nem jövök vissza. Nagyon nehezen szoktam bele az itteni életbe. És a színjátszás is… a két, három ország színjátszása óriási mérföldkövek. Míg Erdélyben a magyar szónak a kimondott szó, a népművelő és népnyelv óvása a célja, addig Magyarországon egy másfajta, könnyedebb stílus uralkodott. De azt a szintet, amit a román színjátszás képviselt… mert a román színházak előadásait megnézve Bukarestben, azt mondtuk, ettől mi még hosszú évtizedekre állunk. Sokkal jobbak, könnyedebbek voltak. Amikor láttunk egy Ciulei előadást, vagy amikor Brook színháza, a Royal Shakespeare ott szerepelt, azt mondtuk, hogy ötven év választ el minket attól, hogy mi is erre a szintre jussunk. Azért ezek mélyen elgondolkodtattak. Sőt, Párizsban egy író barátommal néztem az előadásokat, s egy Moliere előadás után ki voltam borulva, hogy milyen dilettáns, főleg, hogy a sajátjuk, miközben a románoktól zseniális Moliere előadást láthattam. A magyar barátom ki akart dobni a lakásából a véleményem miatt.

-Mi volt a fontos neked, ami meghatározó volt, nyomot hagyott? Pld. egy rendező segített vagy egy partner, volt ilyen?

-Gyönyörűséget Bujtorral éltem meg, pedig egy kicsi szerep volt. Ahogy ő rendezett az egy öröm volt. Tenessee A vágy villamosát rendezte, ő volt az orvos, én voltam a nővér. De az egész munkafolyamat. Engem mindig izgatott a rendezés, csak nem volt bennem annyi bátorság, hogy rendezzek. Ha nem játszottam, mindig bent ültem és néztem a többiek próbáját vagy az előadást. A folyamat minden pillanatában részt szerettem volna venni, látni hogyan épül fel. Nekem a folyamat, az alkotás, a szerep megszülése, az volt nagyon izgalmas. Az út, ahogyan oda eljut. … … Nem, nem tudok olyat mondani, aki úgy rendezett, hogy szárnyalni tudtam tőle. Kovács György volt a főiskolán az, akit imádtam.

-És mitől imádtad?

-Attól, hogy rettenetesen szigorú volt, és mégis adott egy-egy olyan mondatot, amivel el tudtam indulni. Igazságtalan vagyok, mert az osztályvezető tanárom, Csorba is ilyen volt. Ő összekacsintott velem, laza volt, nem volt merev. Valamivel mindig tovább segített. Keveset dolgoztunk együtt, mert állandóan játszott, nem ért rá az évfolyammal foglalkozni…

-És a színházban, kollegával színpadon, valamilyen felismerés?

-Békéscsabán a Szerelmem Elektrában Kárpáti Tibor volt a partnerem, és láttam, hogy előadás közben sír, potyogtak a könnyei. Megy a jelenet és neki potyognak a könnyei. Mondom neki szünetben, Tibor, mi a jó eget csinálsz, mi az, hogy sírsz? hát olyan gyönyörűen mondod, hogy nem tudom megállni. Mondtam, cseszd meg, ne sírj nekem a színpadon!

-Jó ez, amikor te hatottál másra, és amikor rád hatottak?

-Hát nagyon feledékeny vagyok…

-Kiderül, hogy nem hatott rád senki!

Nagyot kacagunk.

-De hatottak, csak most nem jut eszembe… kit imádtam…

-Nem muszáj imádni, csak hatott rád, megrázott, vagy hasonló…

-Hogyne, Török Fütyü, aki megrázott a Légy jó mindhaláligban, mert eltévesztette a szöveget, mondott valami mást, és valósággal szembe röhögtem, életemben először, a színpadon.  Az tényleg megrázó volt… majdnem le kellett ereszteni a függönyt. Bartis Ildikó, aki Nyilas Misit játszotta, ráborult az asztalra, úgy nevetett, Nyiredi Piroska kintről kiáltott, Mari fejezd be! s én nem bírtam abbahagyni… … Hogy ki hatott rám? Hát, hogy erre soha nem gondoltam! … pedig nyilván ez nagyon fontos volt számomra, a visszahatás, ahogy meséltem, mert Magyarországon aztán megtanultam, hogyha ki akarsz tolni a partnerrel, akkor tudod hova kell nézni? a szeme fölé a homlokára.

-Akkor azért nézte az egyik kollegám régen állandóan a homlokomat?

-Igen. Így lehet a legjobban kitolni a kollegával, aztán megdögölhetsz a kínlódástól…

-S azt mondta nekem az interjúban, hogy én mindig a szemét nézem a partnernek…

-Igen. Kivéve, mikor a homlokodra néz. Akkor ott halsz meg.

-Miért?

-Azért mert, ha a lélek és a lélek nem találkozik és nem viszi tovább a szerepet, akkor ott meghalsz és kész. Nem lehet anélkül. A színésznek az egyedüli támasza, hogy odaadja a lelkét arra a szerepre a másiknak, a lelke találkozik a másikéval. Ha ez nincs meg, akkor megette az egészet a … Tényleg nagyon nagy formátumú rendezővel nem adatott együtt dolgoznom. Találkoztam nagyon jókkal, de … elég kritikus voltam és kegyetlen. … Tanai Becu, a Macskajátékban. Őt nagyon szerettem. A színházi lét mindig nagy boldogságot jelentett, azt, hogy földön kívül vagyok, föld felett járok.

-Igazából ezért jó a színház… 

 

Lejegyezte: Nászta Katalin 

2019-január 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr3614678898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása