Kérdezett Márkus Tamás református lelkész.
Jó lenne, ha végig tudnátok olvasni az egészet. Nagyon fontos információkat tartalmaz. Csak egy kis részt idézek belőle, hogy kedvet csináljak hozzá.
A végén bemásoltam a teljes linket.
"...A Niagara Fundamentumok azonban valóban olyan hitigazságokat fogalmaznak meg, amelyek nélkül nehéz lenne keresztény hitről beszélni. Ezek egyértelműen a modernizmusra adott válaszok, hiszen a modernizmus megkérdőjelezte a Szentírás megbízhatóságát, a csodákat, valamint Krisztus halálának engesztelő voltát. Az erre adott reakció nem a gondolkodással való szembenállás, hanem a hit védelme, amelyre Krisztus és az apostolok is felszólítottak. A fundamentalizmus ebben a kezdeti formájában aligha különbözött attól, amit régebben ortodoxnak vagy katolikusnak neveztek. Sőt, a Niagara Fundamentumok megegyeznek azzal, amit elvben minden ortodox és katolikus is hisz. Nincs benne semmi specifikus, ez a történelmi kereszténység hite.
M.T.A.: A Niagara Fundamentumok között (5 pont) szerepel az is, hogy Krisztus halála “helyettes bűnhődés a vétkeinkért.” Kijelenthetjük a lassan egy éve tartó “engesztelés vita” kontextusában, hogy a helyettes bűnhődés egy “evangelikál lakmuszpapír”? Ha igen, miért?
Sz.Á.: Abszolút kijelenthetjük! De ezt nem csak te és én jelentjük ki, hanem szinte minden felekezeti és felekezetközi evangéliumi hitvallás. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség hitvallása például kimondja: „A bűnből és a büntetés alól egyedül Jézus Krisztus válthat meg, aki egyszer és mindenkorra érvényes áldozati halálában minket képviselt és helyettesített.” Ez egy minimalista hitvallás, amelynek célja, hogy sokféle felekezetű evangéliumi keresztényt fogjon össze az egyetemisták felé végzett evangélizációra. Én még nem találkoztam olyan evangéliumi hitvallással, amely valamilyen formában ne mondaná ezt ki. J. I. Packer szerint a világméretű evangéliumi mozgalom egyik ismertetőjele a helyettes bűnhődésben való hit.
És hogy miért olyan fontos ez? Azért, mert az evangéliumi mozgalom összekötő kapcsa az evangélium. Márpedig az evangélium legegyszerűbb páli megfogalmazásában is benne van, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint. Az apostoli tanításban teljesen világos, hogy Krisztus helyettünk és értünk halt meg, magára véve a bűneinket, hogy bűnhordozó halála által igazakká válhassunk Isten előtt. De itt nem is csak az apostoli értelmezésről van szó, hanem az egész Szentírás mélystruktúrájáról és szimbólumrendszeréről. Krisztus halálát az Újszövetség abban a keretben értelmezi, amelyet Isten évezredeken keresztül épített, és amelynek meghatározó elemei a páska, a vétekáldozat, a nagy engesztelés napja, sőt, már az édeni bőrruha is, amelybe Ádámot és Évát maga Isten öltöztette a bűneset után. A helyettes bűnhődés tagadása az evangélium központi igazságának tagadása.
Van azonban ennek a kérdésnek egy lelkiségi dimenziója is, amelyre a teológiai vitákban ritkán irányul a figyelem, húsz éves pásztori szolgálat után számomra mégis nagyon feltűnő. Krisztus keresztje az a hely, ahol a bűntől roskadozó lelkiismeret egyedül meg tud nyugodni. „Nincs többé kárhoztatás azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” – mondja Pál. Akkor válunk szabaddá a kárhoztatástól, ha tudjuk, hogy Krisztussal együtt megfeszítettünk, vagyis hogy benne megkaptuk már a bűneink büntetését, és Krisztussal együtt feltámadtunk, vagyis átmentünk az ítéleten a halálból az életre. Erről szól a keresztség is. A keresztségben jelképesen Krisztus halálával azonosulunk, és vele megyünk át az életre. Bunyan a Zarándok útjában pásztori bölcsességgel ábrázolja, ahogy a zarándok hátáról a kereszt lábánál szakad le a hatalmas batyu, amit odáig cipelt.
Amikor egy ember tagadja a helyettes bűnhődést, mindig kigyullad bennem egy piros lámpa, és arra gyanakszom, hogy az illető hitét súlyos betegség támadta meg, vagy – hogy Jézus hasonlatát használjam – talán nem is ment át soha a szoros kapun. Akit ugyanis egyszer elítélt már a lelkiismerete, aki átélte már a bűnei feletti szomorúságot (ami a Szentlélek egyik legfontosabb munkája), az nem fog békét találni másban, csakis Krisztus keresztjében. És aki megalázta már magát Isten előtt, ami a megtérés egyik legfontosabb eleme, az nem a törvény követelését akarja megszüntetni, nem a tükröt akarja összetörni, hanem irgalomért kiált, mint a vámszedő Jézus példázatában, aki a tekintetét sem merte az égre emelni. A helyettes bűnhődés a bűnbánó bűnösnek a lehető legjobb hír. Pásztori megérzéseim azt sugallják, hogy amikor egy ember megbotránkozik a helyettes bűnhődés gondolatán, az az ember vagy nem érezte még meg a bűnei súlyát, vagy nem hajtott még térdet Isten előtt, vagy vészesen meggyengült a hite. Ezért vagy nem érti, miért is kellett volna bűnhődnie, vagy nem fogadja el Isten igazságos ítéletét a bűn felett.
Az evangéliumi hit nem csak teológia, hanem lelkiség is. John Stott írja Egy az Úr, egy a hit c. könyvében, hogy „az evangéliumi hit által létrehozott legfontosabb tulajdonság az alázatosság”. Ahogy az ének is mondja: „Jövök, semmit sem hozva / Keresztedbe fogódzva, / Meztelen, hogy felruházz, / Árván bízva, hogy megszánsz; / Nem hagy a bűn pihenést: / Mosd le, ó, mert megemészt!” Krisztus helyettes halála a bűnös ember egyetlen reménye. Aki ezt tagadja, az talán soha nem értette még meg, vagy elfelejtette már, hogy mennyire nagy a baj, és azt sem érti, mennyire mély az Isten szeretete, amikor az igazságosságát abban mutatta meg, hogy önmagát adta engesztelő áldozatul a bűneinkért. A Fiú helyettes bűnhődése tehát nem csak „evangelikál lakmuszpapír”, hanem a szívünk tesztje is."
A Niagara Fundamentumok azonban valóban olyan hitigazságokat fogalmaznak meg, amelyek nélkül nehéz lenne keresztény hitről beszélni. Ezek egyértelműen a modernizmusra adott válaszok, hiszen a modernizmus megkérdőjelezte a Szentírás megbízhatóságát, a csodákat, valamint Krisztus halálának engesztelő voltát. Az erre adott reakció nem a gondolkodással való szembenállás, hanem a hit védelme, amelyre Krisztus és az apostolok is felszólítottak. A fundamentalizmus ebben a kezdeti formájában aligha különbözött attól, amit régebben ortodoxnak vagy katolikusnak neveztek. Sőt, a Niagara Fundamentumok megegyeznek azzal, amit elvben minden ortodox és katolikus is hisz. Nincs benne semmi specifikus, ez a történelmi kereszténység hite.
M.T.A.: A Niagara Fundamentumok között (5 pont) szerepel az is, hogy Krisztus halála “helyettes bűnhődés a vétkeinkért.” Kijelenthetjük a lassan egy éve tartó “engesztelés vita” kontextusában, hogy a helyettes bűnhődés egy “evangelikál lakmuszpapír”? Ha igen, miért?
Sz.Á.: Abszolút kijelenthetjük! De ezt nem csak te és én jelentjük ki, hanem szinte minden felekezeti és felekezetközi evangéliumi hitvallás. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség hitvallása például kimondja: „A bűnből és a büntetés alól egyedül Jézus Krisztus válthat meg, aki egyszer és mindenkorra érvényes áldozati halálában minket képviselt és helyettesített.” Ez egy minimalista hitvallás, amelynek célja, hogy sokféle felekezetű evangéliumi keresztényt fogjon össze az egyetemisták felé végzett evangélizációra. Én még nem találkoztam olyan evangéliumi hitvallással, amely valamilyen formában ne mondaná ezt ki. J. I. Packer szerint a világméretű evangéliumi mozgalom egyik ismertetőjele a helyettes bűnhődésben való hit.
És hogy miért olyan fontos ez? Azért, mert az evangéliumi mozgalom összekötő kapcsa az evangélium. Márpedig az evangélium legegyszerűbb páli megfogalmazásában is benne van, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint. Az apostoli tanításban teljesen világos, hogy Krisztus helyettünk és értünk halt meg, magára véve a bűneinket, hogy bűnhordozó halála által igazakká válhassunk Isten előtt. De itt nem is csak az apostoli értelmezésről van szó, hanem az egész Szentírás mélystruktúrájáról és szimbólumrendszeréről. Krisztus halálát az Újszövetség abban a keretben értelmezi, amelyet Isten évezredeken keresztül épített, és amelynek meghatározó elemei a páska, a vétekáldozat, a nagy engesztelés napja, sőt, már az édeni bőrruha is, amelybe Ádámot és Évát maga Isten öltöztette a bűneset után. A helyettes bűnhődés tagadása az evangélium központi igazságának tagadása.
Van azonban ennek a kérdésnek egy lelkiségi dimenziója is, amelyre a teológiai vitákban ritkán irányul a figyelem, húsz éves pásztori szolgálat után számomra mégis nagyon feltűnő. Krisztus keresztje az a hely, ahol a bűntől roskadozó lelkiismeret egyedül meg tud nyugodni. „Nincs többé kárhoztatás azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” – mondja Pál. Akkor válunk szabaddá a kárhoztatástól, ha tudjuk, hogy Krisztussal együtt megfeszítettünk, vagyis hogy benne megkaptuk már a bűneink büntetését, és Krisztussal együtt feltámadtunk, vagyis átmentünk az ítéleten a halálból az életre. Erről szól a keresztség is. A keresztségben jelképesen Krisztus halálával azonosulunk, és vele megyünk át az életre. Bunyan a Zarándok útjában pásztori bölcsességgel ábrázolja, ahogy a zarándok hátáról a kereszt lábánál szakad le a hatalmas batyu, amit odáig cipelt.
Amikor egy ember tagadja a helyettes bűnhődést, mindig kigyullad bennem egy piros lámpa, és arra gyanakszom, hogy az illető hitét súlyos betegség támadta meg, vagy – hogy Jézus hasonlatát használjam – talán nem is ment át soha a szoros kapun. Akit ugyanis egyszer elítélt már a lelkiismerete, aki átélte már a bűnei feletti szomorúságot (ami a Szentlélek egyik legfontosabb munkája), az nem fog békét találni másban, csakis Krisztus keresztjében. És aki megalázta már magát Isten előtt, ami a megtérés egyik legfontosabb eleme, az nem a törvény követelését akarja megszüntetni, nem a tükröt akarja összetörni, hanem irgalomért kiált, mint a vámszedő Jézus példázatában, aki a tekintetét sem merte az égre emelni. A helyettes bűnhődés a bűnbánó bűnösnek a lehető legjobb hír. Pásztori megérzéseim azt sugallják, hogy amikor egy ember megbotránkozik a helyettes bűnhődés gondolatán, az az ember vagy nem érezte még meg a bűnei súlyát, vagy nem hajtott még térdet Isten előtt, vagy vészesen meggyengült a hite. Ezért vagy nem érti, miért is kellett volna bűnhődnie, vagy nem fogadja el Isten igazságos ítéletét a bűn felett.
Az evangéliumi hit nem csak teológia, hanem lelkiség is. John Stott írja Egy az Úr, egy a hit c. könyvében, hogy „az evangéliumi hit által létrehozott legfontosabb tulajdonság az alázatosság”. Ahogy az ének is mondja: „Jövök, semmit sem hozva / Keresztedbe fogódzva, / Meztelen, hogy felruházz, / Árván bízva, hogy megszánsz; / Nem hagy a bűn pihenést: / Mosd le, ó, mert megemészt!” Krisztus helyettes halála a bűnös ember egyetlen reménye. Aki ezt tagadja, az talán soha nem értette még meg, vagy elfelejtette már, hogy mennyire nagy a baj, és azt sem érti, mennyire mély az Isten szeretete, amikor az igazságosságát abban mutatta meg, hogy önmagát adta engesztelő áldozatul a bűneinkért. A Fiú helyettes bűnhődése tehát nem csak „evangelikál lakmuszpapír”, hanem a szívünk tesztje is."
http://www.evangelikalcsoport.hu/2019/05/09/az-evangeliumisag-mindenkor-jelen-volt-az-egyhazban-interju-szabados-adammal-az-evangeliumisag-lenyegerol-es-az-evangeliumievangelikal-mozgalom-eredeterol-multjarol-jelenerol-es-jovojerol/
