úgy leámul rólad a kép
tudom képtelenség
de idehallik
csendes szívverésed
ártatlan/boldog mitsemértése
csak szófogadóan
tetted, amit mondtak
néha többet is, mert vitt a hév
körülötted a lusták elhulltak
a kényelmet szerették
hitted a lehetetlent
lesz béke, van béke, máris itt
s amit kifacsartak másokra hagytad
hitted a hazát -
olyanok, mint te sokan voltak
ártatlanok
nem mosták kezeik
nem tettek hangosan nagyot
rábízták az időre, oldja meg
az meg is tette
igaz, emberek kezét festette
vele véresre
nem gondolkoztál olyan mélyen
hogy belefúlj
ezért ért az összeomlás
váratlanul
mi jobb van ennél
testvériség-egyenlőség-szabadság?
mikor a demokráciák hazudtak
alakot váltottak
szétfolytak, összecsomósodtak
tetted, mit kellett s miket hittél
rendesek voltak
nem csúnyák ezek az eszmék
az élet-halálról is azt vélted, amit más
jön, van, lesz feltámadás
csak mikor közelebb jöttek
és neked mentek
kezdett töredezni benned
az addigi rend
szerettelek úgy ahogy voltál
tudatlannak
barna medvének
lomha vénnek
nyurga kamasznak
bár csak akkor hozott össze a sors
amikor már semmi közünk
sem lehetett egymáshoz
a volna, a mintha
az elképzelés
hazai ágyat vetve szülőföldünk
magas- hegyes
szálkás-szeles göröngyös terepén
visszaszállított múltunkba
mi sosem volt
de értettük egymást
a szó is a régi volt
most árvult szívvel ülünk
kétfelén a világnak
letagadva még azt is
amit pórusaink kiáltanak
hogy egyazon sárból-porból-vízből
gyúrtak ilyennek-olyannak
ami fáj ugyanúgy fáj
vágyaink egyformán zuhannak
alá
s az ég, a föld és kettő közt, ami van
azzá tett, amivé lettünk
megjelölt madarak
2019-08-28
Nászta Katalin
http://www.ahetedik.hu/component/k2/item/4044.html
