Azt hiszem azokból lesz újságíró, akiket izgat a világ sorsa. Tévedhetek, de most ezt érzem: van véleményem a fociról, stadionokról, filmekről, színházról, versekről, könyvekről – és időnként birizgálja a csőröm, mi is történik valójában.
A fociról mindig az volt a véleményem, hogy jó-jó, de felesleges annyira rajongani érte, hogy infarktust kapj egy vesztett mérkőzés után pld. Karinthy Frigyessel értettem egyet, tizenegyen futnak a labda után, hogy amikor végre utolérik, elrúgják. Mióta nők is fociznak, valami érthetetlen exhibicionizmusból kifolyólag, már oda se figyelnék, ha nem lennék kénytelen tolerálni a környezetemben élőket, akik majd’ kivétel nélkül focibolondok. Mióta nemzeti státusszimbólumra és rangra is emelkedett, meg horribilis pénzeket ölnek grandiózus stadionok építésébe és mindenki a nemlétező magyar futballon gúnyolódik, kárörvend, miközben szakad bele a szíve, a lelátókon pedig verekednek, sokszor vér is folyik, a játékosok meccs közben sem lehetnek biztonságban – egyszerűen tömegeket delíriumban tartó kábítószernek érzem. Mint az ókorban Cézár, cirkuszt adott meg kenyeret a népnek, amitől az jóllakottan böfögött akkor, ma azonban már korántsem marad ebben a szelíden kérődző ebédutáni állapotban.
Ha nem ezt a párhuzamot vonom, marad az egészséges sport és a minden határon túlmenő pénzhajsza és divatdiktáló, nőbolondító és faló újgazdag focisták közti szakadék. Míg régen a labdát lábbal ügyesen cselező, okosan vezető fiúkból lelkes csapat verbuválódott, akik a játék szerelméért rúgták a bőrt és lettek verhetetlenek néhanapján, ma – olvastam – napi kétmillióért okoznak csalódást a szurkolóiknak. Ennyiért más se futna sokat a pályán, olvastam egy kommentet.
A filmekkel sem nagyon más a helyzet. Az átkos szocializmusban-kommunizmusban, ki-ki nevezheti a magáét, ahogy akarja, irigykedve és csodálva rugóztunk egy-egy amerikai vagy nyugati, western, művészfilm, vagy ne adjisten’ krimin, mert nekünk nem jutott általában csak hazai sima egyszerű építőkockás unalom. Na de a rendszerváltás felszabadított s végre egyre-másra születnek az izgalmasabbnál izgalmasabb (már) thrillerek is – mint épp a legfrissebb VALAN – Az Angyalok völgye c. Bagota Béla nagyjátékfilmje. A bemutató napján láttam, két napja s azzal a szándékkal ültem be, hogy írni fogok róla. De majdnem elment a kedvem. Pedig a film szerintem tökéletes. Nem tűnik elsőfilmesnek, sem a téma, sem a képsorok operatőri szemszöge-szerkesztése, igazán profi. Sejtettem, hogy Balánbánya a helyszín, ráismertem, a történet sem volt meglepő, csupán az, hogy ebbe a környezetbe helyezte. Még valószínűségét sem vonom kétségbe, bár a valósághoz nincs köze, csak áttételesen – mégis megrázott azzal, amit látnom adatott. Annyi minden forgott a fejemben, mialatt néztem. Örültem, hogy erdélyi színészeket láthatok kitűnően játszani, remekül alakított a főszereplő Krisztik Csaba, a történet lebilincselő a szó szoros (és negatív) értelmében, a végkifejletet sejteni lehet, mégis meglep, egyszóval végig fenntartja az érdeklődésed, nem engedi ellanyhulni a figyelmed, ami egy első nagyjátékfilmnél kiváló erény. A cselekmény valószínűsége miatt vagyok rosszul. Mit szabadít fel az emberben a felszabadulás, miért csak ennyire futja tőle, hogyan történhetik ilyen szörnyűség egyházi emberrel, miért lyukad az ember mindig oda, hogy a hit elvakít, elbutít, meghülyít, sorolhatnám. Már hosszan elemző kritikák sora jelent meg a filmről, nagy érdeklődést, sőt elismerést is váltott ki már az év eleje óta kész és külföldön már bemutatott alkotás, aminek hazai mozikban csak most volt a premiere. Nem csatlakozok hozzájuk, csak megállapítom: színészek tekintetében soha nem voltunk kevesebbek nyugati társainknál, egy jó operatőr és rendező a legjobbat képes megmutatni belőlünk, abban sem különbözünk, ahogyan a világot láttatjuk annak állapotáért felelősséget nem igazán vállalókkal együtt. Mert ha a végkicsengés mindig az egyház nyakába varrna mindent, ha a szabadsággal sehogyan sem tud élni az ember, akkor mire való az élet?
Tömjük a népet focival, thrillerrel, elvakult papokkal, prostituálódott emberekkel, gyilkos rendőrökkel, gyáva törvényszolgákkal, fiatal lányok véres áldozatával a szexkereskedelem oltárán…
Bár reménytelenül szomorú a vég, a rendező Bagota Béla előtt szép filmes karrier állhat.
A főszereplő Krisztik Csaba mellett, emlékezetes – a teljes felsorolás nélkül - Hatházi András, Tollas Gábor, Erdei Gábor, Mátray László, Szélyes Ferenc, Nyakó Júlia, Gajzágó Zsuzsa alakítása, vagy rövid jelenete is.
Több az alábbi linken:
https://mozipremierek.hu/movie/1956-valan-az-angyalok-volgye
2019-11-23
megjelent: https://ujkafe.website/?p=86926#more-86926
