Nászta Katalin: Az evangélium rövid története
2020. január 04. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Nászta Katalin: Az evangélium rövid története

 erjedesek-7_2.jpg 

„Aki zsidó, az állásfoglalásra kényszeríti a világot; talán ebben rejlik az antiszemitizmus gyökere.” Hans Habe: A küldetés.

 

a nép mindig elégedetlen volt

már a pusztában

ahol pedig manna volt

megunták

azt is, hogy mindig Mózes prédikál

adott hát nekik az úr ötvenedeseket*

legyenek közelebb hozzájuk a fejesek

így sem volt elég jó

akadt ellenlábas, ellenszóló -

aztán nagyon a vége felé

megelégelte az Úr a folytonos lázadást

s elhallgatott

kábé úgy négyszáz évig

nem vonult ki, szótlanul figyelte az egészet

majd mikor az idők beteltek

mert azok is megharagudtak

engedett a kérésnek s elküldte

a Fiút, aki megtörte-letörte a gonosz szarvát

kihúzta alóla hazug hatalmát

és szétosztotta mindenét, amit az Atya nekiadott

az ördög erre mondani semmit nem tudott

egyet tehetett, Isten háta mögé bújt

ostoba húzás volt

Isten csak azokkal törődik, akik előtte vannak

álljanak hát elő mind, akik elbújtak

szemsugarában védelmük

örökre biztosított

 

 

*Mózes 2. könyve 18. fejezet

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr8615392654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása