majdnem maguk alá temettek a szavak

azt hinnéd uralod, de rakoncátlan lovak

istrángba fogni őket, kormányozni

isteni ígéret kell

ha szád kapuján kiszalad némelyük

a Lélek ostora hozzád hajtja vissza

vigyázz hát melyiket, mit engedsz rajta ki

*

az egész világ(om) szeme rám szegezve

hogy élek, mit mondok

lesnek minden botlást

„a te szádból ítéllek meg, gonosz szolga”

s akik megköveztek – követik az Urat

láttam Pál apostolt, csak film volt igaz

rájuk bízta, ki miként kövesse

pedig leveleiben nem így írt erről

egyértelműen: példám kövessétek

s mondta szeretettel

*

„mint aki számítgatja magában a falatot…”

egyesek élete s mindig falaznak

megpróbálja övéit az Úr

szemetese a gyalomból kihull

*

van, hogy tanításod fogságába esel

rabul ejtenek saját szavaid

de az ige a benned lévő(k)re világít

s magával kienged 

*

Szavak című versem

vallomás a Szóról általában

de velem személyesen szól, nem papol

mint elemlámpa a sötétben

világít a bennem levő bajra - bűnre

olvasd a Jelenések könyvében

„adtam neki időt … és nem tért meg”

ha a felismerést nem követi tett

milyen sorsod lesz?

*

szemérmességem leküzdve 

kiálltam a világ elé

s tanultam a lelki felöltözést 

amivel magam védhetem

rám kerültek az elhallgatások

nőtt a vasgyúró lélek, s összeomlott

ekkor tornyot rakott bennem az Úr

ehhez nőttem, gyakran elhasalva

néha fokokat csúsztam vissza

tudtam nem minden múlik rajtam

se így se úgy nem szerettek jobban

maradt a bizonyíthatatlan titok

sziklabiztos ígéret a földöntúliban 

*

szavaim súlyát cipelem

hátamon vállamon mellemen

utat szabnak térben időben

hogyant diktálnak húznak vonnak

tologatnak taszítnak toloncolnak

ritka jókedvek idején miből azért van

táncot járnak velem tünemény

ahogy körbe lejtenek ölelnek

röptetnek szárnyalni késztetnek készítenek

lelket öltve enyémbe loppal

azúrkék szivárványfinomra hangolnak

kifeszítenek zenélő húrnak

belémkap szellő szól a gyermek

kis keze úgy fog biztosan tudja

nem engedem el velem végig futja

*

a művészet ott kezdődik

amikor elrugaszkodsz attól

amit tanultál

megismert formákat központozást

alakok lüktetését a harmóniát

ahogyan egybesimulnak

belehasítasz kivágsz valamit

hozzáadsz deformálod a vonalat

elhagysz vesszőket pontokat

szabadon engeded teremtsenek újat

de rombolj vagy alkoss

a dolgok rendje fellázad ellened

*

mikor már csak ismétled magad

abba kell hagyni

magadra sem emlékszel

valahol elhagytad

ki ír fes(z)t énekel itt?

hasadt patájú körmű állatokat

már az ókorban sem volt szabad enni

az üzenet most esett le

nem a nyuszival van baj anyukám

a hasadt dolgokkal, eszmékkel

a meghasadt mindennel meghasonul

hány öngyilkos jött rá erre

s lépett ki a körforgásból ezért

*

húsz sor kábé, ennyi fér ide

jaj, mondta, az, feleltem - de

nem ugyanarra gondoltunk

eszement csodára ő, én a bajra

nem magyaráztam, hogy a pillanat

csak egy villanás volt

a többi gyötrelmes kudarc

de ez az egy kifeszült valószínűtlen ezüstszépen

/nem volt ehhez semmi köze annak

ki minket balogul oda felrakott/

ember nem képes belelátni

milyen az Úr szerelmes viszonya veled

és újabb érintéssel vont magához

ez van ezt őrizd meg

„senki nem tudja a férfiú útját a leányzóval”

mondja –

2020-május 25 – június 1