felkínálva az üdvösség, mégsem kellett
mélyen ivódott beléd az az almamag, ember
hazudik a toll is, hiszen azt írja, mit kezed diktál
mit szíved súg ide-oda csapongva, állhatatlan
felül az első jött-ment dallamra balogul
hogy elkárhozva Léthe vizein elhajózzon
már el is kárhozott
ott a történelem fenekén a sírja
hány ilyen festi színesre vizét annak a tengernek
minek felszínén haladást hazudva fodroz habokat a szél
megrökönyödtem, olvasva az ’immár elkárhozott’ kifejezést
még élőkre, kik jöttek-mentek, látszatra mintha éltek volna
szerettek, adtak-vettek, csináltak mindent, de már halottak voltak
nem ad sok időt neked az Úr, vacillálni
ne tedd mérlegre szavait túl sokáig
mert ott látod majd neved felfestve ama falra
te is: mene tekel ufarszin
ha fenyegetés, legyen, életmentő
nem hazudik neked életet ott, ahol nincs csak temető
sokunk füle tele már viasszal,
mit szirének édes-ragacsos dalaikkal teletömtek
most jött el ideje a zsákruhának
magamra öltve járom éterben, a valóságos utcákat
térj Uradhoz, halld meg, fordulj vissza
szavát, mint vízesés robaját, szélrohamot hallod
lúgozd ki beszédemből a pelyvát, mely simogatott
élesek mentő igéi neked, mind!
léted kíméli, nem földi tagjaid
ha ő elszenvedte, ő kibírta
azt az egy cseppet, amit neked kell kiinni
idd meg, ne tétovázz!
nincs már időd, lejárt
most van itt, ma, számodra a nyitja!
2020-09-19
