„Zajos sikert aratott a három szereposztásban bemutatott Nine-Kilenc című musical, Fellini Nyolc és fél című filmjének színházi adaptációja, a világhírű Broadway-musical budapesti ősbemutatója. Az előadást minden alkalommal szűnni nem akaró állótapssal jutalmazta a közönség. Balázs Zoltán rendezése hatalmas előadói energiákat mozgat meg: a díszlet és a jelmezek speciális látványvilágot teremtenek, a művészek több nyelven is megszólalnak, a darab sokféle zenei műfajból táplálkozik, az Operettszínház Musical Együttese számára pedig rendkívüli lehetőségeket biztosít mind a klasszikus, mind a kortárs táncok által ihletett koreográfiák színpadi megjelenítése által.”
Forrás: http://www.operett.hu/index.php?inc=cikk&cikkId=547&menuId=24
*
Nem is tudom, láttam-e én valaha előadást a Budapesti Operett Színházban. Nem, nem láttam, csak szerepeltem a színpadán valamikor többtízévvel ezelőtt.
Az előcsarnok főúri. Ékszer. Uszályos ruhák illenek ide, frakk, legyezők, cilinderek. Az ország fővárosának csillogó ékszerdoboza.
Fotó: Kurta Áron
A hatodik sorba vettem jegyeket, hát kifogtam: előttem ült a nézőtér legmagasabb, legvastagabb nyakú verőlegénye, (testi adottságainál fogva ezt is kinézhette belőle az ember) így hol jobbra, hol balra tekerem a fejem... A nézőteret nem korszerűsítették, az emelkedést hátrafele nem oldották meg, erre nincs pénz, értem, hát szenvedek kicsit.
A színpadképet kezdésig függöny takarja, ráfestve egy egész színpadot betöltő emelvény – ami kezdéskor szemünk elé tárul.
Lépcsőznek a színészek, énekesek, szorongok, mikor botlik meg valaki, várom, hogy a következő színváltáskor eltűnjön, de nem. Végig ez van. Egyelőre nem értem miért, csak zavartalan odafigyelésem nehezíti.
A díszlethez kacifántos és folyton változó jelmezek társulnak, kórusban énekel, táncol, csillog-villog minden. Grandiózus. Hollywood-i. Mindent a szemnek. Elkápráztat. Egyensúlyoznak a kényelmetlen, szinte a zsinórpadlásig emelt monstrumon a kanyarokkal, korlátokkal, rudakkal, kis emelvényekkel cifrázott lépcső le- és feljárókon hol egy éneklésnyi szünetre meg lehet állni. Mintha minden a levegőben zajlana, repül, ideiglenes, átmeneti hatást kelt.
Olvasom, a darab felidézi a zenei korszakokat, de a különböző jelmezbe öltöztetett tánckar- és sűrű képváltásoktól egyelőre szédülök.
Fotó:Art&Lans Photography
Csak egyik szereposztásban láttam, benyomásaimat rögzítem.
Kezd derengeni miről szól az előadás. A filmrendező alkotói válságban van. A felesége társa is, de segítége nem elegendő, a színészek ostromolják, a producer sürgeti, a stáb, mindenki belőle él.
Filmvilág. Művészvilág. Felső tízezer.
A legjobb terápia minden lelki nyavalyára, ha elmész a színházba és megnézel egy vidám előadást.
Szegény színészek! Csoda, hogy le nem esnek azokon a keskeny lépcsőkön! Hogy el se tévednek labirintusukban külön bravúr.
Miért ő a férfi főszereplő? Hangja sincs. Vagy csak most nincs. Az előadás végére erőteljesebb. A számok se hoznak lázba, legalábbis engem.
Izgatottan várom az ismerős színész megjelenését.
Csak nem marad végig ilyen karót nyelt a producer?
Francia sanzonja hallatán kezd először borsódzni a bőröm, művészi produkciót látok, hallok. Nem akármilyent. És nemcsak azért, mert ismerem a dalt.
Szilágyi Enikő - Fotó:Art&Lans Photography
Másodszor a feleség utolsó dalkitörése alatt érzek hasonlót, de nem közelíti meg ezt. Talán, mert azt a dalt nem ismerem?
A szerető roppant csinos kis ördög, formás, ellenállhatatlan, bár egy hajszállal merészebb a már hétikszes ízlésemhez, de ma ez a trend, a sejtetés művészete kiment divatból. Tűzről pattant, gyors, a lehetetlennel incselkedik a rúdon, a rettenetes lépcsőkön, amit mintha azért talált volna ki a díszlettervező, hogy orra bukjanak rajta a szereplők. Gonosz terep, jól ábrázolja ezt a művilágot, felépítményt, ami csak arra jó, hogy látványosan tönkre menjen benne az ember. Mégsem esik le, nem botlik meg senki.
Szomor György, Dancs Annamari - Fotó:Art&Lans Photography
Gyermekkori traumákra derül fény, az öregedő prostituált már kisiskolás korukban megkörnyékezi a fiúkat, elindul a romlás. Megdermedtem, mit láttatnak velünk.
Papadimitriu Athina - Fotó:Art&Lans Photography
Drámai szakító dalt ad elő a feleség az előadás végén, átütő a produkciója.
Nádasi Veronika - Fotó:Art&Lans Photography
Grandiózus musical, de nem nálam éri el azt a hatást, amit szeretne. Bár lelkesen tapsolok, díjazom a színészek munkáját, kicsit bizonytalanul jövök ki a sok csillogó-villogó jelmez, hangos ária, csupa dal közül, amikből egy se mászott igazán a fülembe. De én vagyok idejét múlta.
Jól kitalált a tripla szereposztás.
Ha ír róla, a kritikusnak mindhármat látnia kell, ha ragaszkodik a tisztességhez.
Nekem nincs rá időm, pedig sokkal tisztábban állna előttem az egész dráma, amiből musical-t szabott nekünk az Operett. Ismerős színészek közül sokukat először látom élőben játszani színpadon. Szilágyi Enikő profizmusa lelkesít, tele van szívek-lelkek-zsigerekig ható játék-, és jókedvvel. Olyan könnyen ragad rám a hangulata, mintha rokonom lenne. Dancs Annamarit először látom-hallom élőben, azonnal a megkedvelem. De a feleséget alakító, éneklő Nádasi Veronikát is, és elismeréssel adózom Janza Kata Guido Múzsájában nyújtott teljesítményéért, Papadimitriu Athina prostituáltja is profi munka, bár emiatt nem hoznám el unokáimat az előadásra. Szomor Györgynek biztosan vannak jobb napjai, hangilag halványabb volt a többieknél, de emeli alakítása értékét szememben, hogy ő fordította magyarra a dalszövegeket.
Nagy sikernek örvend a Nine (Fellini 8 és 1/2 c. filmje nyomán) már eddig is a nagyvilágban, diadalútja itt is folytatódik. Talán ezért is a tripla szereposztás, bebiztosítandó az előadásokat, ha bármi közbejön. És jön, az előadáson Keresztes Ildikó helyett Papadimitriu Athina énekel.
Végül megfejtem miért e monstrumdíszlet, a kényelmetlen játékra biztosított terep: a művészélet fellegvár, bármikor összedőlhet. No meg hadd sajnálja a néző is irigyelt, imádott sztárjait kik az őt szórakoztatásban mehetnek tönkre, veszélyeztetik testi épségüket, egészségüket, lelki békéjüket. Színes ruhákba csomagolják, ájuldozzon a néző, vágyjon egész életében erre, lehessen ő is rajongott sztár.
Premier - Első bemutató. Fotó:Art&Lans Photography
És lőn: dívák dömpingje kábítja józan figyelmem a csili-vili, színes forgatag, hatásos dalok alatt, melyek szövegét nem értem jól mindig, bár mindenkin mikroport van.
Eszembe jut dermedt ijedelmem az Operett színpadán állva, mikor megláttam, addig ennél kisebb színpadokhoz és nézőterekhez szokva, mekkora teret kell átfognom hanggal, jelenléttel, erővel. Ma korszerű technika segíti az előadókat, a jelmezek, a látvány elviszik a showt… Tisztelet a kivételeknek kik a bőrünk alá tudnak hatolni látvány- és hangeffektusok nélkül is.
Hogy mi a mondanivalója, miért született meg így ez a mű, azon nem valószínű, hogy sokan elgondolkoznak. Elragadja a szemet, a fület s az észt is. Viszont a problémáinkra remek kikapcsolódás. Pár óráig részesei lehetünk egy művészien felépített világnak, ahol valódi emberi sorsok forognak kockán, tündökölnek és buknak, ám mi nézőként bennük gyönyörködve ezt megússzuk.
*
A három bemutatón készült fotók:
http://www.operett.hu/index.php?inc=galeria&menuId=18
*
„Nine - Kilenc
Arthur Kopit - Maury Yeston
Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is: a Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták, többek között a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is.”
(A színház honlapjáról)
*
A három bemutatón készült fotók:
http://www.operett.hu/index.php?inc=galeria&menuId=18
*
És egy rövid életrajzi adalék a végére Fellini életéből a Wikipédiából:
Az Édes élet után Fellini egészsége megromlott, orvosai javaslatára szanatóriumba vonult. Ott kezdett el körvonalazódni benne egy újabb film terve, amelybe a korábbiaknál is több személyes élményt és kínzó problémát dolgozott bele. Ezeknek köszönhetően vált a 8 és ½ (1963) a filmtörténet első önvallomásává. A cselekmény felszínén elvileg csupán arról van szó, hogy egy filmrendező válságba kerül, és nem képes arra, hogy új alkotását elkészítse. Valójában azonban a filmbeli rendező, Guido (Marcello Mastroianni) történetén keresztül Fellini egyrészt az olasz értelmiség válságáról tudósít, másrészt önvizsgálatra buzdítja a nézőt: azt sugallja, hogy külső tényezők helyett sorsunk jobbra fordulását belső tartalékainkból, önmagunkra támaszkodva kell megvalósítanunk. Szinte rendhagyónak mondható módon produceri óhajra ismét változtatnia kellett, ezúttal a befejezésen. A 8 és ½ volt az első a „fellinisen bonyolult” alkotások közül, annak idején sokan nem is értették szimbólumait és utalásait. Mindenesetre ettől kezdve Fellini munkáiban a látvány válik elsődlegessé, de egyáltalán nem öncélúvá.
8 és ½ (Marcello Mastroianni és Tito Masini)
