e l ő s z ó a k r i t i k á h o z
Itt van most ez a háború. Úgy élünk árnyékában, mint vénasszonyok a kerítés melletti padokon – összeülünk, pletykálunk, ki mit olvasott megint, honnan szerezte a hírt, kinek ad a szavára… Nincs egyetértés. Már csak azért sem, mert híresen vitatkozó nemzet vagyunk. Mintha Attila ostora zavart volna egybe hajdanán, szedett-vedettségünk azóta is kilátszik. De egyben megegyezünk, még ha szidjuk magunkat a másikban: ahogy a magyar huszár járja, ahogy a magyar verbunkos szól, ahogy a magyar sírja el, ahogy a magyar szeretni tud – úgy egy nemzet se. Ezért aztán mikor felhangzik, elénekeljük, megnézzük, eltáncoljuk azt, ami a mienk.
A kőszívű ember fiai előadását ajánlom a fiatal nemzedéknek. Nem azért, hogy bölcsebb legyen az őseinél – nem tudna. De legalább magyar maradjon. Mert a magyar nóta, magyar virtus egész világon híressé tette nemzetünket. Nem azért, mert olyan nagy. Sem azért, mert olyan gazdag. Hanem mert olyan bátor, olyan erős, olyan vidám, olyan színes, olyan furfangos, hogy még a nála is agyafúrtabb székely is hozzá tartozik. S bizony háborúk idején jó, ha esze hajlékonyságát és acélos leleményességét megismeri, megtanulja. Életet, nemzetet, országot menthet vele. Nem bűn, ha valaki használni tudja értelmét és az életrevalóságot menti át halandóságra ítélt népek között, akikhez mi is tartozunk. De legalább Úgy ropja, úgy énekli, hogy élni csihol kedvet szomorúságunkban mindannyiunknak. Ahogy A k ő s z í v ű e m b e r f i a i - ban ropják, éneklik fiaink. (Hevesi Sándor Színház – Zalaegerszeg)
Közben azt is el lehet lesni, milyen egyenes tartás volt az, amivel őseink bírtak, akik szembe mertek menni, egyszál magukban, nő létükre a kor társadalmi elvárásaival, egy paranccsal, amit végakaratául hagyott rá meghalt férje. Aki mindannak ellenkezőjét fogadta meg Istenének, amit férje özvegyeként örökölt, annak hagyatékaként. Erős akarata, bátor következetes kitartása segítette abban, hogy fiait helyes irányba fordítsa életük fordulópontjain. Mondhatja erre a mára elanglizálódott fiatalság, kit érdekel ez. Bizony téged, drága fiatal. Értéked a nagyvilágban nem az adja, mennyire hasonulsz más nemzetekhez, hanem mennyire vagy képes megőrizni azt, ami a tied. Lehetsz attól barátja akár minden népnek, de ha nincs önismereted, sem öntudatod – kit tisztelhetnek benned? Ki vagy, ha nem vagy „csak” egy magyar a végeken? Csak egy angolul jól affektáló, magyarul beszélni már nem is tudó korcs csökevénye elődeidnek?
Még a rúdtáncosnak is kell egy rúd, amitől elhajol, de amit fognia kell. Hát akkor neked?
2022, március 12.
Pap Lujza - Domján Edit díjas színművész
„Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a modern nemzeti identitás egyik alapkövévé vált, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával tudott győzedelmeskedni. Az 1848–49-es szabadságharc a magyar nemzet történetének Magyarországon talán legismertebb háborús konfliktusa.” (Wikipédia)
Az 1848-49-es szabadságharcunk emléke mai napig nemzetünk nagy büszkesége. Hős anyák fiaikból hősöket nevelnek, értelme van a becsületnek. Tisztességes a hazáért küzdeni. Az ellenséggel szemben csak felemelt fő nyerhet tisztességet, a lehajtott csak Krisztus előtt bocsánatot. Az alázat és alázatoskodás közti különbség éles . Az anya szabadságra, egyedül Isten előtti alázatra tanítja őket.
Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét állította színpadra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata. Népünk hősi korának emléke a magyar történelem lapjaiból.
Pályája során minden színész szeretné eljátszani múltunk legalább egy-két emblematikus alakját. Jókai egy hős anyát állít a ’48-as időkből példaképnek, aki szembe megy kora elavult társadalmi beidegződéseivel, férje végrendeletét semmibe véve katonát, bátor hazafiakat nevelve fiaiból. Ő sem megy férjhez elhunyt férje végakarata szerint a számára rendelt emberhez – ki nemcsak a család eddigi státuszát lett volna hivatott erősíteni, de a császár fennhatósága alatt maradást is szavatolta volna. Az anya előbbre és magasabbra látott, haza- és népét szerető szív dobogott benne.
Ennek a nem könnyen véghezvihető ellenszegülésnek lehetünk nézői.
Pap Lujza, Helvaci Ersan Dávid
Özvegy Baradlaynét, a most elhunyt Baradlay Kázmér feleségét Pap Lujza alakítja. Törékeny termete acélos elszántságot tükröz. Elhatározását, mit esküvel fogad meg Isten előtt, véghez viszi. A színművész érzékenységét a női lélek finom rezdüléseinek ábrázolására már többször megcsodálhattuk. Most azt mutatja meg, mire képes egy elszánt asszony. Terve véghezviteléhez olyan lelkierőre van szüksége, mint egy harcedzett katonának. Szembeszáll a joggyakorlattal, a végrendelkezéssel, a hagyománnyal, a természetesen kibontakozó szerelem útját egyengeti fiai életében, önfeláldozó hőst nevel egyikükből. Saját fájdalmával nem terheli környezetét, így nyeri el együttérzésünket és tiszteletünket. Szerepformálásával túlmutat a szerep kor-idején, a jelennek állítva életmintát családvezetésből. Csak a kosztümök, a körülmények évszázadosak, a gondolkodásmód a mindenkori forradalmas-forró helyzetekre ad tanácsot. Szeretete nagyfokú diplomáciai érzékenységgel irányítja helyes irányba a történéseket. Pap Lujza, egyre nyilvánvalóbb: egyike azoknak a nagyformátumú művészegyéniségeknek, akik értenek a lélek rezdüléseit is a legfinomabb, de határozott vonalakkal megrajzolni, megmutatni a színpadon. Egy apró fejbiccentés, alig észrevehető átfókuszálása tekintetének, egy rebbenő kézmozdulat – érzékeny színpadi intelligenciáról árulkodik. Özvegy Baradlayné alakjának megformálásával pregnáns bizonyítékát adja egyedi színészi kvalitásainak. Reagálásai lelke rezdüléseit hajszálpontosan jelzik, minden tolakodó gesztus nélkül. Jó ízlése mértéktartóvá is teszi, alakítása mérföldkő művészi pályáján.
A színészi alakítások közül a másik kiemelkedő teljesítmény az Alphonsine szerepét játszó Dura Veronikáé. Nemrég került a színházhoz, túl nagy tapasztalattal nem rendelkezhet, ennek ellenére színes, lankadatlan lélekjelenléttel játssza el a kezdetben még alig, de később végzetesen megkeseredett és gonosszá váló fiatal nőt. Ő is ismeri az átélt érzelmek, gondolatok diszkrét arckifejezéseit, amivel rögtön a megjegyzendő színészek sorába kerül. Következő alakításaira is kíváncsiak vagyunk.
Dura Veronika
A dramaturgia nem nyújt mindenkinek egyforma lehetőséget a kibontakozásra, így óhatatlanul szűkebb szerepábrázolásokkal is találkozunk. Hogy kinek melyik szerep áll közel a szívéhez az is megszabja, milyen korú az illető. Kamaszkoromban Baradlay Jenőért dobbant meg a szívem s a fiatalság kegyetlen részvétlenségével szemléltem az anya intézkedéseit. Ma pedig az elhatározásához szilárdan ragaszkodó anyát csodálom bátorságáért, akaraterejéért. Azt hinnénk, a törékeny alkat törékeny lelket is takar – de tévedünk. Törhetetlen. Gyémántkemény. Szándékainak tisztasága, hazája iránti szeretete kötelezi a legnehezebb feladatra: saját gyermekeit kell megnyernie a magasztos eszmének, gyakorlatban is a haza védelmére kelni.
Bot Gábor
Legnagyobb fiát, Baradlay Ödönt Bot Gábor játssza. Sokszor élvezhettük a hősmagyar dalokat szenvedélyes előadásában, most is megteremti a szabadságharcos indulatot. Elmaradhatatlan a huszárok tánca, az énekelt indulók. A főúri báljelenetek keringői, a gyönyörű kosztümök, frakkok elénk varázsolják az 1848-as éveket. A díszlet komor feketesége nem sok jót vetít előre, nyomasztóak a harci jelenetek is, a rengeteg fáklyával, füsttel a helyszínt mindenképp megteremtik Palwitz Ottó haláltusájához, amit Mihály Péter tisztességgel el is játszik. Hagyatkozása gyermeke felől a fiatal, bohém Baradlay Richárdot mélyen megérinti – Ticz András szépen kimunkált folyamatos jellemábrázolása újfent igazolja: személyében a színház jó színésszel gazdagodott. Baradlay Jenő (Helvaci Ersan Dávid) és Lánghy Aranka (Támadi Anita) pozitív szerepeiben kevésbé hálás feladathoz jutottak a színészek. Utóbbi az Érettségiben már bizonyította drámai hősnői vénáját, itt kevesebb lehetősége volt rá. Helvaci Ersan Dávid hitelesen hozza a botladozó, kicsit gátlásos, önbizalomhiányos fiatalembert, ki a legbátrabb férfivá lesz a három testvér közül.
Farkas Ignác - Jászai díjas színművész, Dura Veronika
Haynau-t megkeseredett állapotában látjuk színpadon Farkas Ignác alakításában, utolsó kiszólásával a véreskezű történelmi alak emberi oldalát is megvillantva. Plankenhorst Antoinette szerepét, Alphonsine anyját Debrei Zsuzsa a tőle megszokott precizitással ábrázolja, hidegvérű és lelkű, számító asszony a színpadon, lányát is ilyennek nevelte. Kováts Dóra hihetően játssza a fiatal, kisemmizett rokont Liedenwall Edit szerepében. Rideghváry Bence negatív alakjában, mint már annyi ehhez hasonlóban, Kiss Ernőt láthatjuk. Nem okoz csalódást, megbízhatóan hozza a figurát. Ismeri őket kívül-belül. A rendezői szereposztás s a legkényelmesebb megoldáshoz nyúlt esetében.
Kiss Ernő - Jászai díjas színművész, Ticz András
Böhm György nem okoz nagy meglepetést ezzel a rendezésével. Teleregény-érzetem van, kicsit unalmas, nagyon füstös, friss levegőre vágyom a végén – s még amiatt is furdal a lelkiismeret, hogy nem tudok szót ejteni minden szereplőről, akik kevesebbet lehetnek jelen az előadásban, de fontosak: a kezdő dévaj táncjelenetben megcsodálom Mikita Zsuzsanna Lilla csinos, táncra termett alakját, a lányok izgalmas táncát, Baj László kaján kerítőjével a művész saját előadói palettáját színesíti, Besenczi Árpádot sokadik epizódfigurában látjuk viszont, Bálint Péter megint egyházi méltóságot kénytelen játszani, és a többi felvillanó epizódszereplők is a helyükön vannak – de hát ilyen a színház. Egyszer egyiknek, máskor másiknak ragyog a reflektorfény. És akik szerepét megjegyezzük, azokért hálásak vagyunk.
Pap Lujza - Özvegy Baradlayné szerepében
*
A kőszívű ember fiai – romantikus színmű két részben
Jókai Mór azonos című regénye alapján – Jókai Mór és Petőfi Sándor verseinek felhasználásával - írta:
Böhm György és Korcsmáros György
Zenéjét szerezte: Tolcsvay Béla és Tolcsvay László
Szereposztás:
Baradlayné - Pap Lujza Domján Edit-díjas
Ödön - Bot Gábor
Richárd - Ticz András
Jenő - Helvaci Ersan David
Rideghváry Bence - Kiss Ernő Jászai-díjas
Plankenhorst Alphonsine - Dura Veronika
Plankenhorst Antoinette - Debrei Zsuzsanna
Haynau - Farkas Ignác Jászai-díjas
Liedenwall Edit - Kováts Dóra
Palwitz Ottó - Mihály Péter
Lánghy Aranka - Támadi Anita
Lánghy tiszteletes - Bálint Péter
Remigia nővér - Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Goldner Fritz - D. Varga Ádám
Mausmann - Fritz Attila
Pál úr - Besenczi Árpád Jászai-díjas
Adjutáns - Farkas Gergő
Leonin - Baj László
Jeza, táncosnő - Mikita Zsuzsanna Lilla
Táncosok:
Bodorkós Marcell, Bödör Alexandra, Cseh Richárd, Góra Máté, Kovács Marcell, Ludmány Levente, Lugosi Krisztina, Megyeri Csanád, Molnár Lilla, Mrakovics Norbert, Sabján Ádám, Szakonyi Franciska, Tornyos Ervin, Tuboly Andrea, Tuboly Ádám
Díszlet-Jelmez: Túri Erzsébet
Koreográfus: Bakó Gábor
Világítás: Gibárti Tibor
Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy-díjas
Bemutató: 2022. március 11.
