1.

az igazi szókra ráharapnak

szomjasok mind

érzékeny membrán rezeg bennük

felfogja hullámaik

nem olthatják ki hatását annak

mi érte füleik, szíveik

adjatok egy fix pontot

s kimozdítom sarkából – mondta

a világ összecsapta kezét

csizmájával sarkantyúzva

e két mozdulat között

romlik azóta is

mutass utat e káoszból

szólja megmaradt hangján a pap

kinek hívei szétszóródtak

alatta sütött már a nap

anyukám, anyu, édesanyu

apukám, apu, édesapu

testvérem, drága oldalbordám

asszonyom, édes menyasszonykám

lányom, csillagom, fiam, te szent

Istenem, Teremtő Atyánk

idelent jártál, jársz közöttünk

nem menj túl messzi, hogy utolérjünk

álmodtam magam prédikátornak

evangélistának (örömhírmondónak)

sikeres igehirdetőnek

versnek, amivel énekellek

gyúrtam lelkem alázatosnak

fejet hajtottam minden szónak

örömöm forrása te voltál végig

belőled élek, hiába nézik

elesettségem vállvonogatva

sebeimet mind kitakartam

miket a világ, én ejtettem

magamon – önsebzett lettem

visszájára fordult a minden

mert nekimentem

nekem jött menten

csigavonalban gyűrűznek a szók

le-fel mászkálók, araszolók

szaggatott vonalban

egymás alá esve

majdnem nyaktörve

igyekeznek le

fentről

hogy aki nem hallotta

még meghallja

felkapja

belefogóddzon

Téged

az egyetlen Igaz Szót

el nem hagyva

Úr Jézus

minden versem érted

neked szólt