Ha árulás legyen árulás, de tudjunk róla mi is – híres mondat Az elveszett levélből. I.L.  Caragiale írta.

Ugyanezt mondhatjuk el a magyar állapotokról, de visszamenőleg is. A régi rendszerben is megvoltak a mi kutyánk kölykei, akik kaptak a zsíros falatokból, mint ma. Engem a régi baloldal nem bírt a „hitem” miatt, pedig nem tüntettem, de csíptem a szemüket. A gulyáskommunizmus uralkodott, nem tudod tisztára mosni őket. A kultúra erejében csak nagyjából lehetett bízni, oda is protekció kellett, hogy bejuss. Ám, amikor csigának bírja utálni a magyar miniszterelnököt egy messzire költözött magyar  – nem mondhatom, hogy hazánkfia, mert a csonkamagyarország határán kívül születtem, ahonnan kiutáltak a „bennszülöttek” – , akkor elborzadok, mire képes az ember. Légy bármilyen tehetséges ebben-abban, bármilyen csinos, munkabíró, ilyen vehemens gyűlölettel nagyon sokat tudsz rombolni messziről is. A stílus maga az ember – ezt nem szabad elfelejteni. Szint alá süllyedve szint alatti is leszel. Dehát, ami elromolhat  el is romlik, Murphy csak rájött az igazságra. Azért jobb, ha nem segítünk rá a romlására. Nálad sincs meg a bölcsek köve. S az igazság odaát van, de idáig hallszik.

Az egész világon ez az evangélium hirdettetik – szól – és akkor jön el a vég. Mert „a világ elmúlik, és annak minden kívánsága, de aki Isten akaratát cselekszi, az örökké megmarad.”(1 Ján. 2:17) Ha neked ez nem kell, csak a sírját ásod. Mi pedig hamarabb jutunk a mennybe.