Mondjon bárki bármit, a színház szórakoztatásra való. Ha nem azt teszi, ami a dolga, kontár. Jó kifejezés ez, fedi a lényeget. A színész, a rendező (mellérendelt funkció) csak a nézők szórakoztatására, kikapcsolódásának elősegítésére, felüdülésére való. Hogy milyen szinten, ez az ő dolga, ha ad magára nem engedi „lejjebb”. De elsődleges szerepe szórakoztatni a nagyérdeműt, aki a napi rutin, gyűrődés, munka után úgy érezheti, hogy kiszolgálják. Ellazulhat, megkönnyebbülhet. Átkerülhet egy más világba. Nézőpontot változtat stb. még ragozhatnám.

A színház ott tévesztett szerepet, mikor a világmegváltóiba ült. Arra a székre aspirál, ami nem az övé. Bitorolni kezdett. Nyilván hogy kinyírják. Az oktatás nem az ő dolga, a nevelés sem. Az az iskoláé meg a szülőké.

Egyszerű, mint a pofon. Ha odamerészkedik, ahol helye nincs – kitessékelik. A színházon lehet lemérni a társadalmat, amiben működik. Elnyomó rendszerekben ki akar törni, tanító lesz, példákat mutat, szájbarág, direktívákat szajkóz – persze, hogy üldözik, vagy „tolják/nyomatják”.

Demokráciában szórakoztat. Mindenki számára elérhető. De hab a tortán, nagyestélyi a köznapi ruhák közt. Ünnepeken az utolsó fogás, a desszert, a csemege. Ha megmarad ebben a funkciójában, nem bántják. Csak akkor kerül bajba, ha beleavatkozik abba, mi nem az ő dolga. Ha a saját dolgát végzi, akkor szórakoztat, művel a szereppel, a figurával, a történettel törődik, nem téveszti szem elől: ő ráadás, ünnep, esemény. De ha tömegesen, minden sarkon gyártani kezdik, akkor elveszíti értékét, amitől az, ami. Okvetetlenkedővé válik, kellemetlen lesz, ekkor visszaszorítják, nem kérnek belőle. A színház mindig ünnep. Főképp mióta kőszínházakban lakozhat. Ez a fellegvára, ahova közönséges embernek csak nézőként lehet bejutni. Rangja van, amit őriznie is kell. Kiváltságosak játszanak benne, erre predesztinálja őket a tehetségük. Ha a színház minden bokorban megteremhet, fel is veszi a bokrok kínálta „lehetőségeket”: oda lehet bújni, ott lehet illetlenkedni... stb. Szereptévesztésben van a magát színháznak tartó intézmény, csoport, aki egyebet gondol magáról.

A jó színház ismérve: van egy igazgató, remek szeme van, felfedezi a tehetséget, összeverbuválja a csapatot és úgy igazgatja, hogy jól működjön. A komikus, a tragika, az ajtónálló, a szubrett, az inas, a koordinátor (rendező) megkapja a maga feladatát és gázsiját. Nála lehet jelentkezni, neki kell megtalálnia színházához az embereit, ő válogat, ő fizet kinek-kinek aszerint milyen súlyú szerepe van a társulatban. Ő szervezi, vagy szervezteti meg az előadásokat, minden felelősség az ő vállán nyugszik, amit nem rá kirótt büntetésként él meg. Önszántából, jókedvében igazgat, ha bosszankodik is olykor ezért-azért. Megkeresi, keresteti  a mecénásokat, nem teszi ki színészeit az utcára, nem lesznek  kiszolgáltatva minden jöttmentnek. A társulatának rangja van, nem lép fel benne bárki és nem játszik bármit. Csakis ott, és olyat, ahol és amit megbecsülnek, és örömmel fizetnek a belépésre jogosító jegyekért. Mert ami ingyen van, annyit is ér. Ekkor rangja, értéke van a színháznak, a művészetnek, megbecsült szegmense a kultúrának. Ahol mindenki színész lehet és bárki feljogosítva érzi magát egy szerep eljátszására, ott megszűnik az érték is. Képzelt világ alakul ki,  amiben csak keringünk, mint a füsttel teli környéken és alig várjuk, hogy  kiszabadulhassunk friss levegőt szívni.

A színház nem a megvilágosodás helye. Ő csupán a szórakozásé. Minősíti az embert  az, ami szórakoztatja. Így lesznek a társulatok is különfélék, attól függően mit kínálnak. A világ megismerésére sok intézmény szakosodott. Ezek között a színház az emberi lélek feltérképezésére, a kapcsolatok, az élet drámáinak bemutatására vállalkozott, s ezt szórakoztató formában gyakorolja, amióta létrejött. Ha tragédia, ha bohózat, ha abszurd. Megrendíthet. Az ember lelkére, értelmére, szellemére hat, anélkül, hogy ezért bármit elvárna a belépő árán kívül. Utána a néző azzal amit kapott, azt kezd, amit tud, amire képes. Így gyakorol befolyást – indirekt – a közegre, a társadalomra, amiben létezik. Nem veszi át a hivatalok, iskolák, tudományok stb. szerepét. Más a rendeltetése. Nem kötelező, VÁLASZTHATÓ. Kínálata bőséges, minőségi. A lelkekre gyakorol hatást, ezért nem „befogható”,  kézivezérléssel nem hozható működésbe. Csak tehetséggel, ez a hajtóereje. Ezt pedig nem lehet sehol megvásárolni. Adatik. Némelyeknek. Sokak hasznára, örömére.

2023-07-03