talán a keret, a játszható
mit nyújt neked a rendező kéz
talán a tér mit megszabott
a korlátok a fák a dombon
az idő szűke vagy bőven mértje
-mind biztosabb, hogy mérhetetlen-
talán a cáfolt gondolat
mi szembenézet megéltjeiddel
a fagy, ami képbe dermeszt
mikor a fotós vakuja villan
a kimerevült emlékek
az érzés, ami elfogott éppen
a suta mozdulat, hogy állj a képbe
talán ezek számítanak
a többi csendben úszik a mélyben
fenntartja a felvillantakat
amiknek nevet sem adhatsz
mihez mérjem magam, te mondd meg
s te kihez
kihez állhatna úgy az ember
hogy értéke ne fusson túl magán
de ki se hagyjon magából egy cseppet
-belerendülne a mindenség-
amit tökéletesre terveztek
a lepke szárnya rebben ott
itt megkondul a templom harangja
lábam mellett kinő a rózsa
fejemen megőszül egy tincs
madarak rebbennek fel a fáról
meztelen csigák híznak a kertben