Mert már mindent elmondtam? Ezért lenne? Mind kevésbé hoz lázba írnom bármit is. Ha Isten van - már pedig van - úgyis mindent számon tart, nem kell nekem  bizonyítanom szándékaim ilyen-olyan minőségét. Talán, amikor elé kerülünk, mindenki átlátszó lesz, és majd néma bénasággal hallgatja s szenvedi el minősítését, azokért, amiket gondolt, érzett vagy cselekedett. Ha bűnös hajlamai voltak, ezek elfojtására tett igyekezetek lesznek jutalmazva, ha vétkezett, a megbánás szavai mentik fel, ha újra elesett a bűnben, előlről kezdődik mindez, egészen addig, míg van levegő az orrában s nem távozott el minden buborék tüdejéből. Persze, biztos nem így lesz. Ha Tamási Áron Rendes feltámadására gondolok, bármi megtörténhet ott is. Ma már sok olyan hívő van, köztük én is, hisszük, hogy mindent megbocsátott, már üdvösségünk van Fia, Jézus Krisztus által, és csupán arra várunk, de nagyon türelmetlenül, hogy elragadjon innen magával a mennybe, amiről fogalmunk sincs, hogy milyen. De ha olyan ország, mint amilyennek bemutatta nekünk itt a földön, akkor nincs félnivalónk. Akkor viszont van, ha rettegünk a Vele való találkozástól, mert ki tudja, hátha maradt még valami bevallatlan, vagy titokban pátyolgatott szenvedélyünk. Mert ekkor nem hiszünk neki, nem hisszük el, hogy mindent, de mindent megbocsátott, és elszenvedte helyettünk bűneink bűntetését, emiatt halt meg a kereszten. Mert akkor nem hisszük azt sem, hogy járhatunk úgy, ahogy Ö, aki nem a maga üzenetét, hanem az Atya akaratát teljesítette itt a földön. Nem a filmek Jézusa a példa, hanem a Könyvében leírt, megőrzött. Persze, azt is emberek írták le, de azok, akik vele jártak végig és látták, hallották, érezték, tudták kicsoda Ő. Valamennyire. Mert amikor megjelent a hegyen Péternek, Jánosnak mennyei mivoltában, akkor meg se tudtak szólalni, csak körülírták azt, amit láttak.

Ma már annyi mindent felfedezett az ember a világűrben, amibe akkor még bepillantást se nyerhetett. Nem számolok most a Noé előtti időkkel. De kétségtelen, mind nagyobb ismeretre tesz szert az emberiség, ami nem erősíti a hitét, hanem gyöngíti. Pld. hogy óriások éltek a füldön, vagy hogy van víz a Holdon, a Marson - és lehet valamiféle létezési módra eshetőség az űrben is - amiről nem szól a fáma, s a biblia is szűkszavú e tekintetben. De azért ad támpontokat. Pld, amikor Noé ideje előtt az Isten angyalai lejöttek a földre, megtetszettek nekik a nők, és kapcsolatukból óriások születtek. Ezeknek tulajdonítható - talán - a sok piramis, meg óriási létesítmény a földön, amin elhűl az ész, hogyan voltak képesek megépíteni. Vagy az a tény, hogy a bolygók mélyén víz lehet, amint a föld belsejében is vannak vizek. Valamint az a Jelenések könyvbeli tudósítás, hogy amikor visszajön az Úr Jézus Krisztus az ő sokezer szentjével, megküzd az ellenségeivel, akik itt a földön a gonoszt szolgálták. Aki láncon raboskodik a föld mélyén, de el lesz engedve egy időre. A Jelenések könyve nagyon sok és fantasztikus kijelentést közöl - ebből inspirálódnak a tudományos-fantasztikus filmek is. Dániel könyve végén is jelzi az Írás, hogy még sok ismeret van, és sok tudás, amiből a vég idején az emberiség, mind többet fog megismerni, felfedezni. Sok csodálatos és szörnyűséges dolog.

Taszít az ájtatoskodó, szemforgató vallásosság, az önsajnálat, a siránkozás - nehezen tudom túltenni magam ezen. Nem tartozom közéjük, nincs közöm hozzájuk. Az én testvéreim szó szerint vették az igét, magukévá tették, és nem a cselekedetekkel kezdték, hanem a hittel. Elhitték az Úr Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételt, és megtértek Hozzá addigi hitetlen életmódjukból. Megvallották bűneiket, bemerítkeztek, újjászülettek víz és Szent Lélek által. Ahogy az Ige mutatta, mondja, ahogyan Jézus Krisztus tette és kérte, legyünk az Ő követői. Emiatt sok bántás ért mindannyiunkat. A mindig vallásosakat csak lenézték, vagy elnézték nekik, de ők nem zavartak sok vizet maguk körül. Viszont mikor mi annakidején megtértünk és nem cigiztünk többet, nem ittunk, a lopott holmit visszaadtuk, hűtlenkedéseinkből megtértünk, tiszteletlen és szennyes szavakat nem használtunk, hanem a Biblia beszédeivel tömtük tele a szívünk, fejünk - ami kitakarított belőlünk minden önző gondolatot pld. - az felbolygatta az állóvizet körülöttünk. Ha addig szerettek, többé  nem szerettek, ha addig tiszteltek, már nem tették, ha addig tartottak valamelyest tőled, most már belédrúgtak, mert tudták, hoy nem üthetsz vissza. És mi  elszenvedtük - hosszú ideig. De sokan kitartottak végig, halálukig e hit mellett, nem álltak bosszút magukért. Pedig ráment a házasságuk, otthagyták őket, vagy velük maradtak, és pokollá tették az életüket. Kibírták, kibírtuk. Nem álltunk bosszút magunkért. Nevetségessé tettek? Lelkük rajta. Túlbuzgók voltunk? Ébredést produkáltunk. Sokan megtértek, újjászülettek bizonyságtételünkre, és ha lassan is, de változott a világ is. Nem voltunk tökéletesek, kicsit többet gondoltunk a szolgálatunk felől, mint amire a hitünk felhatalmazott, de ez betudható a gyerek bátorságának. És sokan elmaradtunk a hosszú őrlődésben, a világi szemlélet malomőrlése miatt. De ezt nem lehet hullásnak tekinteni. Mert az ige azt mondja, hogy "a megrepedt nádszálat nem töri el, a pislákoló gyertya lángját nem oltja ki". Sőt: ott van minden megsebzett lelkű mellett, minden nyomorúságos helyzetben lévő mellett, aki segítségül hívhatja az Ő Nevét, és Ő megszabadítja, megvigasztalja. Nincs lehetetlen. Aki legyőzte a halált, hogy ne győzné le azt, ami arra fele vezet? Az időket pedig egyikünk se tudja, csakis az Atyánk. Jó olvasni, istenfélő, istentisztelő szívvel a Bibliát, ami az ő szerelmes levele nekünk. Nincs ennél szebb, se tökéletesebb, se csodálatosabb vallomás. Higgyünk Neki.