Nem akart menni. Bár az Úr küldte. De ellenállhatsz az Úrnak, ha Ő szól? Jónás esete is bizonyítja, hogy nem. És mi volt a problémája? Ami nekem most. Nem azt bánta, hogy megtértek a Ninivebeliek, hanem, hogy ő hiába hirdeti az Úr ítéletét, mégis könyörül rajtuk az Úr, ha megtérnek, s akkor az ő hirdetménye mintha igaztalanná válna, mintha ő hazudott volna... Pedig nem, hiszen azt hírdette, amit az Úr parancsolt neki: az Úr ítéletét. És mikor az Úr könyörült rajtuk, mert megtértek, megsértődött az Úrra. Nem, nekem nem ez a bajom. Én örülnék, ha megtérnének a testvéreim, nem sértődöm meg az Úrra. De ha nem térnek meg, nem tudok örülni, hiszen minek örüljek? Tudom, a szeretet mindent elvisel, eltűr, kivéve a hazugságot, képmutatást, igazságtalanságot. Majd húsz éve szárad rajtunk az Úr kegyelme felett érzett hamis "vigyor". Nem maradhatunk olyanok, mint voltunk! Nem varrhatunk mindent az Úr nyakába! Olvasok egy könyvet, ami az argentinai hatalmas ébredésről szól, és bizony sokan elhullanak menet közben. Nekünk nem szabad elhullani. Ha lenne testvér, aki nem rombolja bennem az igeismeretet és az Úrral való kapcsolatomat erősítené az igével és velem való közösségvállalással... Ha lenne olyan testvér, akit érdekelne az ige és örömmel, kíváncsian tanulmányozná azt, és megbeszélhetnénk, miközben imádkoznánk és az életünket az ige szerint alakítanánk át, nap mint nap, minden percben, és nem csak a heti egy alkalomra szólna az Istentisztelet... hanem részünkké válna... Ha lenne olyan testvér, aki nem sajnálná a szolgálatát és idejét, és eljönne bizonyságot tenni és megtérésre hívni a férjemet, családomat, mert nekem nem hisznek, mert nem lehetek próféta a saját családomban, ... hol vagy híres nagykenetű tesó?