hogy azt is meg kellene írnom, ami jó. Pld. a gyülekezet nyitottsága, a sok vendég meghívása, ez mind jó. Csak nem helyettesíti az egyéni növekedést. Tetszik a pásztor kitartása, elkötelezettsége az Úr munkája mellett. Az is, ahogy igyekszik önuralmat gyakorolni az indulatai fölött. Tetszik a dicsőítő csapat odaadása. Az Úr mindig megáldja, s egyre többször száll le a Szent Szellem, és érint meg az éneklés alatt. Legutóbb, a "Látok sok új Dávidot" szorította össze a szívem. A saját fiaimra gondoltam, akik még nincsenek az Úrban. És ahányszor erővel dicsérjük az Urat, mindig ott van. Mert Ő a dicséretek között lakozik. És dicsérhetjük Őt énekkel is, tánccal is, hangszerekkel, kézzel, lábbal, dobolással, ugrándozással, vagy csendes áhitattal. Vagy cselekedetekkel. Ebben a gyülekezetben nagy tolerancia és elfogadás van az emberek felé. És sok bizonysága is van a frissen megtérteknek.
Bizonyságok fellege...
A naplómat nem mások tetszésére írom, hanem azt írom le benne, ami foglalkoztat, s amit nem tudok megbeszélni senkivel. Még gyermekkoromban tanított meg apám a naplóírásra. Nagyon hálás vagyok neki érte. Megtanított fogalmazni, összeszedni a gondolataimat, rendszerezni, formába önteni a mondanivalómat, ellenőrizni, ha valamit nem jól írtam. És most pont ez jutott eszembe,