Az Úr a Szellem
2009. január 05. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Az Úr a Szellem

Az Isten Szellem. És akik Őt imádják, szükséges, hogy szellemben és igazságban imádják. Ez a János 4: 24 igéje. Nagyon fontos üzenete volt ez az Úrnak. Az Úr Szellem. A Szellem az Igazság. Isten országa igazság, békesség és Szent Szellem által való öröm. Isten országa tibennetek van. Jézus azt mondja: Én vagyok az út, az igazság, és az élet. És hogy az Úr a testnek, a test az Úrnak rendeltetett. És nem a paráznaságnak.

Egy ige segített nekem az utóbbi napokban tisztábban látni. "Tudjuk, hogy aki Istentől született nem vétkezik." Ez az 1 János 5:18 Az, hogy nem vétkezik az eredeti görögben így szerepel: hamartino=nem vétkezik folyamatosan, nem gyakorolja a bűnt. Tehát NEM MARAD MEG ABBAN A BŰNBEN AMIT FELISMERT!

Ez nagy kegyelme az Úrnak!

És a másik: "Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." 1 Korinthus 6:18-20

Tehát a legborzalmasabb bűn a paráznaság, amivel együtt nem szolgálhatod az Urat. Mert az ellen vétkezel aki a testedet önmagának teremtette! A többi bűn nem olyan súlyos, de a szolgálatod megnehezíti.

Az Úr kegyelme, hogy folyamatosan tisztít.

Engem ez az ige szabadított meg a dohányzástól, hogy az én testem az Úr Temploma. És a templomban sem gyújtok rá. És az én testem az Úré, hát nem adom másnak, csak a férjemnek. Ehhez is hűség kapcsolódik. Másként nem megy.

És hát a próbák. Amik nélkül nem maradunk. És hát a reménység, ami nem szégyenít meg. És mindenekelőtt: "Uram kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van tenálad!"

Nincs más, aki megtarthatna, aki megőrizhetne, csak az Úr Jézus Krisztus, akié a dicsőség most és mindörökké! Hálás vagyok neki, hogy megszabadított e hiábavaló életből, és "általvitt az Ő szerelmes Fia országába". Kolossé 1:13/b.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr53858319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása