Ez annyira fontos!
2009. január 05. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Ez annyira fontos!

Kedves testvéreim! Van egy internetes oldal: igeforum.com címmel, ahol nagyon izgalmas beszélgetések zajlanak hívő testvéreink között. Javasolom mindenkinek, akit kicsit is érdekel a Biblia igazsága, olvasson bbele! Én kimásoltam egy részt, kedvcsinálónak. Íme:

tillab mondta: A szárdiszi gyülekezetnek szóló üzenet alapvetően gyülekezetnek szól és nem egyéneknek. Üdvössége egyéneknek lehet és nem helyi gyülekezeteknek. Kedves Tillab Ez tipikusan individualista gondolkodás. Az Ószövetség, és az Újszövetség elsősorban népben gondolkozik, és nem személyben. Ószövetségben Izráel Isten népe. Isten Izraellel kötött szövetséget. Akik ebben a szövetségben voltak, és aszerint éltek, azok üdvözültek. Az újszövetségben azok tartoznak Isten népéhez, akik Jézusban hisznek. Jézus a szövetséget a tanítványokkal köti meg az utolsó vacsorán. Krisztus a menyasszonyáért jön vissza. (Jel. 21,9; 2Kor. 11,2) A megtért egyén nem Krisztus testén kívül helyezkedik el, rá van szorulva a többi tagra. (1Kor. 12) A gyülekezet pedig Krisztus teste. Ezért nincsen élet gyülekezeten kívül. Nem lehet Isten annak az atyja, akinek az egyház nem az anyja, mondja az egyik őskeresztyén szólás kifejezve az, hogy nincsen élet Krisztus testén kívül. A kéz, a láb, stb tagok, test nélkül nem tud létezni. Test nélkül elhal. Nem egymagunkban külön cellákban hívott el bennünket az Úr, hanem testvéreket is adott, akikre rá vagyunk szorulva, közösen vagyunk Krisztus teste. És Krisztus minket el fog ragadni. A szárdiszi gyülekezet, Krisztus teste, lámpása ott világít a mennyben Jel. 1,10-20 Tehát a gyülekezet Krisztusban hívő, újjászületet tagokból áll. Egy gyülekezet meg mindig tagokból áll, mivel minden gyülekezet újjászületett, megtért hívő tagokból áll, így a téma szorosan kapcsolódik a témánkhoz. A gyülekezeti tagság nem tesz engem autómatikusan Krisztus testének tagjává, újjá kell születni, hogy tagja legyek Krisztus testének. Jel. 3,3"Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg!"“ Emlékezni csak valódi élményekre, megtapasztalásokra lehet. Krisztus mondja: „"hogyan kaptad és hallottad".Térj meg!“- Térj vissza hozzám! Vannak „akik "halófélben" vannak“-mondja Krisztus. Itt már többeszámot használ, egyének, akik nagyon közel vannak a halálhoz. Mások már elaludtak, vagy meghaltak: „halott vagy.“ (3,1) Fenyegető Ige, ha nem lesz megtérés: Szárdesznál: "Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád." (Ha készületlenül, alva talál Krisztus, amikor visszajön, nem visz magával, amikor Krisztus eljön a menyasszonyáért.) Pergamonnál: „"Térj meg tehát, különben elmegyek hozzád hamar, és harcolok ellenük számnak a kardjával."“ (Krisztus ellenségünk lesz) Efézusnál: Jel. 2,5 "Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.“"(Nem maradhatunk az ő gyülekezete) Laodiceánál már ajtón kívül áll Krisztus, Krisztus kivülről kopogtat: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek:“ (Ezt az Igét idézik a keresztyének is, amikor evangélizálnak, engedd be a szívedbe Krisztust) Thiatirai gyülekezet: Jel. 2,22-23 Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből;“gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint.“ Krisztus elmarasztalja a Szárdeszi gyülekezetet, és inti őket:"Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt." tillab mondta: Kérdés: ki győz? Az írás szerint a hívők:1Jn. 5,4 Ez így van, csak a 7 levélben pont arról van szó, aki nem engedelmeskedik Krisztusnak, az nem maradhat a gyülekezete. Aki meg nem engedelmeskedik, az meg már nem hisz, mert a bűn az, hogy nem hisznek bennem. (Jn. 16,9) Kimozdítja annak a gyertyatartóját. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ez így igaz, Krisztus Lelke által tudunk győzni. Feltéve ha hallgatunk, a bennünk lakó Krisztus szavára. Jn. 10,27 "Az én juhaim hallgatnak a hangomra,"” Ez a feltétel, az igéretre, megőrzésre, hogy odafigyelünk arra, amit Krisztus mond. tillab mondta: Zsolt. 69,29 Töröltessenek ki az élők könyvéből, az igazak közé ne írassanak be! ...ahol gonosz emberekről van szó. A kitörlés és a be nem írás párhuzamba van állítva. Aki nem akar Krisztusnak engedelmeskedni, aki nem akar felébredni, az nem gonosz ember? Jel. 3,2 „"Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt."” Az Izráel szövetséghez való tartozás magában nem biztosít örök életet. Zsolt. 69,9 "Idegenné lettem testvéreim számára, anyám fiai sem ismernek rám."” 29:„"Töröltessenek ki az élők könyvéből, az igazak közé ne írassanak be!"” Az élet könyvében igazak neve szerepel. Nagyon nagy igazság ez. Nem aludhatunk, nem alkudhatunk meg a világgal, nem tűrhetünk meg bűnöket. Zsid. 12,14 „"Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat."” 2Móz. 32,31 Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. 2Móz. 32,32 Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! 2Móz. 32,33 Az ÚR így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. Vagyis Isten itt is egyértelműen arról beszél: „Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem.” Izrael meg Isten népe, Isten szövetséget kötött velük, de ha nem élnek a szövetség szerint, Igen, akkor elveszítik az üdvösségüket az Ószövetségben is. tillab mondta: Fentiek segítenek helyesen értelmezni Jel 3-at is. Ámen. Vagyis kevés az, hogy Szárdesz múltban élt, Krisztushoz tartozott. A nem győzteseket Krisztus kitörli a könyvéből. Jel. 3,5 „"Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt." Jaj annak, akit alva talál az Úr amikor visszajön, olyanok lesznek mint a balga szüzek. Akkor kezdenek el készülődni kapkodni, amikor túl késő. A szeretet is elfogy majd sokaknál, mondja Jézus, kihűlnek a szívek. A lámpást táplálni kell, hogy világítson.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr86860320

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Perma Grease lubricators 2019.06.02. 06:14:13

Rhapsody Of Fire: fény derült az új énekes kilétére - MetalWorld

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása