Mégis azokat kérik számon egy idő után, amikor "helyzet" van.
Tegnap választás előtt álltam.Mostanában elég gyakran.
Vagy csak most veszem észre?Az előzmények: egy kistelepülés utcáit jártuk a kolleganőmmel. Egyik ház udvarában csengettünk, kiáltottunk, valaki csak válaszol. Az udvar végéről hallottunk is egy hangot: Mindjárt jövök! Közben a házból is kijött egy férfi, nagy darab, vörös arcú ember volt, szájából kicsit mintha a nyál is kispriccelt volna. Mondtuk, mi járatban vagyunk. Nem érdekelte őket. Az volt az érzésünk (utólag megbeszéltük) mindkettőnknek, mintha most akarná megütni a guta. Elköszöntünk, kijöttünk. Az utcán voltunk már, amikor utánunk szólt: Nem jönnek be egy kávéra? Neeem, köszönjük.
A kolleganőm azt sem tudta, hogy hátráljon ki, lelkileg persze, olyan bumford volt a férfi. Már a harmadik házban voltunk, ahol szívesen fogadtak, és a lehetőségekről beszélgettünk, amikor ez a "mi" férfiúnk" (amúgy kissé alkoholos volt,)megjelenik az ajtóban a következő szöveggel: - Te, figyelj, két vén p...csa, bejött hozzánk, lelejmolt, elvitték minden pénzünket, hívd a rendőrséget! Felálltam, rólunk beszél? A kolleganőm kikérte magunknak, és elzavarta. A férfi állt, mint Bálám szamara, aztán elment. A házigazdánk pedig, miután megismerte a kolleganőm elbeszéléséből a történetet, alig tudta megállni nevetés nélkül. És még , mikor a tárgyalás után kikisért a kapun, akkor sem tudta visszafogni magát. Mi is nevettünk.De nekem elment a kedvem a munkától.
Később a másik kolleganőm hívott, hogy az esti tárgyalást lemondta az ügyfél.Választhattam. Vagy hazamegyek, vagy elmegyek imádkozni egyik testvérnőmmel, vagy megnézem az Utas és Holdvilág előadását, a férjemmel, aki épp ott volt a színházban. És ezt választottam.
Pfúj, gondoltam magamban, nem voltam a helyzet magaslatán. Hát nem inkább imádkozni kellett volna?Főként, miután a mostanában olvasott dolgok is arra írányítják újból a figyelmem, hogy nem elég megtérni egyszer. Nem elég behívni a szívedbe Jézust egyszer. Ki kell tartani. Minden nap a kereszten tartani az óemberedet. Mindennap szenvedni a világ tüskéitől, tőrvetéseitől, és halálban tartani azt, aki voltam.
Kettéhasadt körműeknek nevezi egyik tanítás azokat a disznó keresztényeket, akik kétszívűek, és kétfelé sántikálnak, és közben azt mondogatják, hogy keresztények.Nem is kérdés, hogy ha most jönne vissza az Úr, nem ismerne meg engem. Mert nem az Ő Szellemével vagyok tele, hanem valami más, azt hazudván, hogy ő az, eltérített a KESKENY ösvényről.
Igen. Talán úgy igaz, hogy azon a szoros ajtón csak az új teremtés fér be.
