Ez jutott eszembe, miután megint az életemen tűnődtem.
De melyik Isten gondolata, tanácsa? Nem érzés, nem szó – Isten Igéje?Igen.
Szeretem az Igét, mert ez Maga az Igazság. Mégis megfáradtam az olvasásában. Mást is olvastam. Írókat. És belegondoltam: mi írók, beleszerettünk a szép, szomorú szavakba, szép, szomorú gondolatokba, és ebből a mély reménytelenségből építettünk művészi fellegvárat, ahonnan viszonylagos védelemben mutogathatunk akár vádlón is Istenre aki „pácban” hagyott bennünket. Valami ilyesmit érzek, mikor olvasom a szép, fennkölt, de Isten „alatti” gondolatokat, elméleteket, és fáj a szívem magunkért. Mintha Isten követéséből ki lenne zárva a költészet, a fantázia, az alkotó kedv, csupán a fejbólintó követés van –
De ez így nem igaz! Az embernek szüksége van a szavakra. De akármilyen szó nem elégíti meg.Persze, könnyű azt mondani, olvasd Isten Igéjét, erre van szükséged.
De melyiket? És mikor melyiket? És hogy van az, hogy a Szent Szellem elvezet minden igazságra? Hogy van az, hogy sugall is dolgokat, hogy az értelmed kizárásával is tud vezetni téged, ugyanakkor kell tudnod használni az értelmedet is, mikor az Igét tanulmányozod? És át kell itatódj vele, és ez csak úgy lehetséges, ha beépíted az életedbe, azaz megteszed, amit mond.De mikor mit? Ez a nagy kérdés. És mikor lesz gyümölcsöző ez számodra az életedben? És mit jelent az, hogy gyümölcsöző lesz?
Engedelmeskedsz, megfogadod Isten szavát, nem ütsz vissza, mikor kővel dobálnak, és áldást mondasz a téged gyűlölőnek – de mikor a saját gyermekedet kell nevelned Isten parancsa szerint, és őt kell fenyítened, vagy neki kell megbocsátanod – ki és mikor mutatja meg neked azt a mércét, zsinórmértéket, minek mentén eldöntheted, jól cselekedtél? Vagy ezt nem nekem kell elbírálnom? És ha ennek semmi gyümölcse nincs, nem kell törődnöm a kárhoztató gondolatokkal? Ha semmi eredménye az „életed munkájának”, akkor lehetsz mégis víz mellé ültetett fa?Erről nekem mindig a szomorú fűz jut eszembe. A fák közül talán a legszelídebb. Ezt is egy költői lélek nevezte el így. És azt, hogy elnevezte, ki ültette a szívébe? Van egyáltalán valami, ami nem Istentől jön? Hiszen minden Általa lett, Őérte és az Ő dicsőségére. Még a gondolatainkat is megbünteti, ha azok nem Őt dicsőítik.
És mikor nem teszik ezt? Mikor tudatosan szembefordulsz Vele, és az ellenségével paktálsz.Viszont, ha keresed, kutatod, és nem nyugszol bele annyiba, amennyit megismertél Belőle – nem kárhoztat, ha éppen kérdőjelek sorakoznak a fejedben. És türelmesen kivár, amíg a választ fel tudod fogni. Mert csak akkor lesz békességed, mikor a megnyugtató és kielégítő felelet lehorgasztja ágaskodó kérdésed és pont lesz belőle, bizonyosság. Amit senki nem vehet el tőled.
Így épül ki, épül fel szívedben Isten országa, Isten kijelentett igazságköveiből, amit átszűrsz magadon, ami átvisz téged, belepecsétel ebbe a „kőbe”, és leszel ékes dísze, fontos, kimozdíthatatlan eleme Isten országának, házának, épületének. Így leszel tégla, de habarcs is, és maga a szemet, szívet gyönyörködtető látvány is.Mikor mindannyian Isten szemével látunk, érzünk, gondolkodunk, ha egyáltalán ezt ki lehet fejezni emberi szavakkal.
Mikor közli veled Isten a Lelkét – kinek-kinek tűrőképessége alapján – és ez nem ilyenné vagy olyanná minősítés, ami egymás rovására történik, és sebeket okoz, hanem Isten ajándékainak csodálatos együttese.---- ooo ----
Nem elég kívülről szépnek lenni.Fiatalabb koromban sok embert csúnyának láttam. Valamilyen torz mérleg alapján én döntöttem el, ki szép, ki nem.
Mire megöregedtem szinte minden embert szépnek látok. Mert a szépség nem csupán a forma, hanem a tartalom is, anélkül semmi értéke. A fiatalság azért szép, mert benne a jövő potenciálja, lehetősége, reménysége és ez lendületet ad, szívbeli örömet szerez. – Míg az idősebbeket az átélt dolgok, megismert, megtapasztalt események formázzák gazdagabbá, értékesebbé – és ebben az idő az ajándék, amit nem lehet kiérdemelni, megvalósítani, tenni érte – csupán élni vele.Egy versemben ezt írtam: „Nem az idő múlik, mi telünk. És beleöregedünk.”
Czegő Zoltánnal írt közös versünkből való – nem is tudom, mi lett a sorsa. Meg nem jelent, ezt a két sort én írtam, de talán kellett hozzá az Ő inspiráló jelenléte is. De ez a két sor Istentől ihletett gondolat, amit mintha azért kaptam volna, hogy ne hagyjon nyugodni. Igaz ez így, vagy nem? És az ezen való elmélkedés elvezet az örökkévalóság fogalmához, amiről aztán kiderül, hogy VALÓSÁG.
„Az igaznak minden a javára van” – mondja az Írás. És itt az igaz nem önmagától igaz, hanem a MEGIGAZÍTÓ ISTENTŐL, mert Ő VÁLASZT edényeket. És többszöri érintéssel mindenféle eseményen, emberen keresztül üzeni neki, hogy figyelj a belső hangra, hogy meghallhasd a rendelt időben a HANGOM, a SZAVAM – és megtérhess ÉNHOZZÁM.És ebben a FOLYAMATBAN benne van az EGÉSZ életed, történéseivel, embereivel, reagálásaiddal, döntéseiddel, sikereiddel és kudarcaiddal – míg eljutsz a teljes felismerésre:
Az, hogy vagy, létezel és élhetsz mind Isten dicsőségére, az Ő kegyelméből, akaratából történik. Ne aggódj tehát, mert mindenre van erőd a Krisztusban, aki belülről felövez erővel. Nem a magadé vagy, hanem Istené. Az Ő tulajdona, az Ő gondviselő szeretete megtart minden körülmények között, csak a szívedre vigyázz. Hogy legyen mindig tiszta, legyen mindig hely benne Isten számára, aki alkotott. Aki Megváltott. Aki benned lakik. Ne szorítsd ki, hanem ÉLJ VELE.És segítségedre lesz, hogy elvégezd azt a munkát, amit rád bízott. Az Ő dicsőségére, amiből majd te is részesülsz a rendelt időben. NÁLA. VELE. BENNE.
