Korlátolt az elménk. De a szív, a lélek, az ember legbensőbb része, a szellem képes alkotni, pontosabban, élni azzal, amit felülről belehelyeztek. És csakis ez számít.
Isten ajándékai megbánhatatlanok - mondja az írás. Nem vonja vissza, amit adott. Derek Prince az élete végén jött rá, hogy az irgalmasság lelkületét kapta Istentől igazából, a tanítói inkább csak ráadás volt. És ez az, amit a leginkább kívánni kell: az irgalmas szív.A Viskó elnézőnek mutatja be Istent, mint akinek van ideje. És tényleg.
Én, és az emberek általában vagy nagyon törvényszeretők vagyunk, hogy legyen mihez tartani magunkat, vagy teljesen átesünk a ló túlsó oldalára. De ezen az oldalon nem lehet élni, mert nem tudunk teljesen szabadok lenni, mert más is él rajtunk kívül, és meghatároznak a dolgok, a körülmények minket is, őket is. A törvény szellemében lehet élni, létezni, mert az a határokon belül szabadságot is ad. Isten pedig az ő törvényét a mi szívünkbe helyezte. Ezért kell hívőnek lenni mindenkinek, ezért örök a törvény, ezért nem múlik el belőle egy iota sem; bennünk él általa Isten országa is. És azért, mert szeretjük Istent, aki előbb szeretett minket. Nincs más élhető létforma.Isten azt parancsolja nekünk, hogy minden kérésünket hálaadással tárjuk eléje.
Igazán hálásaknak kell lennünk.Hogy ez mennyire fontos, akkor ébredünk rá, mikor hiányzik a hálája azoknak, akik azok lehetnének. És az őszinte hálára, köszönetre vágyunk, ez tudja megelégíteni teljesen ez irányú kívánságunk. Hogy elismerjenek, hogy tiszteljenek azért, amit a másik érdekében tettünk, amit félretéve önző énünket, a másik javára cselekedtünk, önzetlenül. (Ön-zetlenül. Szép és kifejező nyelv a magyar. Érdemes szeretni és tudni. Mert a szó is annak kifejezője, ami a szívben, a lényünkben van)
Mindenünk, amink van, Istentől van. MINDEN. Mi magunk is. Hogy mire használjuk mindazt, amink van, ez a kérdés. Itt dől el, ki kinek a szolgája. Istennek, vagy az ördögnek. Ezért engednünk kell egymásnak, nem eltiporni egymást, önmagunkat állítva középpontba, vagy élre, hanem engedni kell kibontakozni, kiteljesedni egymást. Ezért nagyon egysíkú és veszélyes, mikor betömik a szád, korlátoznak, ellehetetlenítenek, és még a képességeid sem engedik felismerni. Ezért aztán olykor - szinte mindig - tiszta vesszőfutás, amíg egy tehetséges ember eléri, hogy elismerjék, használva a képességét, amit Istentől kapott. Amiért is Istené a dicsőség!Józannak kell lenni. Tábita varrónő volt. És ez az ajándéka Istentől volt. Fel is támasztotta őt Péteren keresztül az Úr. A varrás volt az ő képessége Istentől, amivel szolgált a többiek felé. Ebben a képességében, bölcsen, nem akadályozták őt a többiek. Ez a munka örömet jelentett számára, boldogan csinálta. Érthető, mire gondolok? Vannak ajándékaink, amiket sokszor azért nem tudunk használni, mert ellehetetlenítenek az emberek. Nem bátorítanak, nem segítenek, hanem akadályoznak, keresztbe tesznek nekünk. Sokszor a saját családunk, az apánk, anyánk, testvérünk, de a tágabb környezetünk, vagy a közösség, a gyülekezet, és ha hívők, ráadásul, még azt is hiszik, hogy Isten nevében teszik, tehetik ezt.
Felismerni, segíteni a gyermeket abban, hogy rájöjjön, mire született a világra, ehhez alázat kell. Később felismerni, kíváncsinak lenni, mit tud a másik, a testvérünk Krisztusban, ehhez is szeretet kell. És szeretet az alapja mindennek. A kötelesség, a muszály mindig megöli a csírázó kezdeményezést.Pld. Verset írna, gondolna valaki, ezért félrevonul, hogy megalkothassa, és ekkor jön a "törvény", a "szabály" a "szokás" - hogy nincs itt az ideje, most mosogatni, ásni, stb. kell. És elmúlik a pillanat. És nem születik meg a vers. Később pedig, mikor elfárad a lélek, nincs ami felüdítse, mert amikor lehetett volna, nem született meg a lelket erősítő vagy vigasztaló költemény.
Így fonódnak össze a dolgok. Aztán felnő a gyermek és megkeseredett szívű emberré válik, mert nem azzal él, amit adományként kapott, hanem a kívülről ráerőltetett dolgoknak akar megfelelni, üres szívvel, hiszen nincs muníció, lelkesedés a munkához. Mert csak Istentől, felülről, belülről jöhet minden, ami lényeges. Ahogyan a kis herceg is mondja: jól csak a szívével lát az ember. És bizony ez igaz mondat. Ez isteni mondat, ami eléri a hitetlen embert, behatol a lelkébe, és megmozdít benne valamit, ami elindítja Isten felé. Mert ezen a földön minden Tőle van. A vonzása így működik, mindenen keresztül, mindent és mindenkit használva, hogy elérje a szívünket és mi válaszoljunk a hívására.Mert a szív teljességéből szól a száj. A hálának szívből fakadónak kell lennie. És az Úr, a Mindenható, Mindentudó ezen munkálkodik a mai napig. Ezért nem szabad megakadályozni senkit, aki tehetséges valamiben.
Ezért várja Isten az őszinte hálánkat, tiszteletünket, mert mi is csak - az Ő hasonlatosságára teremtve - az őszinte köszönettel elégedünk meg igazán, ez nyugtat meg, ez tölt el örömmel. E miatt indul meg a bensőnk, mikor látjuk, halljuk gyermekeinket aszerint élni, ahogy neveltük őket, ezért örülünk és sírunk örömünkben, mikor a szívüket halljuk egy-egy szóban vagy tettben. Isten is EZT az őszinte hálát kívánja tőlünk. És ezt nagyon könnyű megadni nekünk, ha mi is a szívünk szerint élünk, cselekszünk, ha azzal foglalkozhatunk, amire elhívásunk és ajándékunk van. Ha - a körülmények ellenére - nem tántorítanak el minket attól, amit szeretünk, szeretnénk, amire tehetségünk van, hogy Istent, az Ő dicsőségére, szolgálhassuk itt a földön. Ki verssel, ki varrással, ki virágkötészettel, kézimunkával, vagy énekléssel. stb.Veca mondta, az X-faktor női hangja, hogy át kellett törni benne valaminek, mikor rájött arra, hogy nem az a tökéletes, ha tökéletesen akar énekelni, hanem elengedi magát és szívből énekel, azaz - teszem hozzá én - sebezhetővé lesz, mert kitárja a szívét, és így ő is boldog lesz, és így éri el mások szívét is. Így tud megérinteni minket is. Mert a tökéletlenségünk elismerése vezet az Igazság felé, ami mindannyiunknak vágya. Legbelül.
Isten is a szívét közölte velünk, amikor elküldte, elengedte egyetlen Fiát értünk...