Isten igéjével bizony vissza is lehet élni. Ezt az igét prédikálva sok helyen tartanak vak engedelmességben hívőket, akik aztán félelemből, vagy kitudja miért nem mernek el nem menni istentiszteleti alkalmakra, miközben mások megvárakoztatják őket, vagy el sem mennek, vagy soha többet nem jönnek. Ez az ige - kellő ismeret hiányában - mindent elfogadtat az emberrel, aki kezdő hívő, hiszen a gyermek is mindent hisz.
Amikor azt hallod, és el is kell hinned, különben hitetlenné válsz, hogy gyere csak nyugodtan, ne törődj azzal, mit mond a családod, majd megtérnek, mert Isten megtéríti őket, hiszen imádkozol értük, és te felvállalod az Urat, miközben a családod épp emiatt utál meg téged, és határolódik el tőled, hiszen ettől kezdve olyan vagy számukra, mint egy éles kard, ami állandóan - szótlanul is - a bűnösségükre mutat, Isten szeretetét pedig nem tudják megismerni, mert te "gyakorolod" a hitedet, és elmész otthonról --------- hát olvasd és keresd az igazságot a magad életére nézve, különben sokat fogsz szenvedni, nem az Úr akaratából, hanem a saját butaságod miatt. Hány szabadító imát hallgattam végig, miközben nem "szabadult" meg az illető, nem gyógyult meg, s még ránk is lett sütve a bélyeg, hogy nem hiszünk eléggé. Hányszor éreztem bűntudatot, mikor együtt imádkoztunk baptista, pünkösdista testvérekkel, mert ők nem úgy hittek, mint mi. Milyen sokszor gondoltam a hagyományos egyházakról, hogy vallásosak az emberei, és nincs élő hitük. A legundorítóbb szavak egyike a vallásos szó volt a fülemben, mert egy szertartásra emlékeztetett, ami mögött nem volt élő hit, azaz hiányoztak a megtérés cselekedetei. És hogy mik ezek? A hit Jézus Krisztus megváltó kereszthalálában, a bűneink megszomorodása felett érzett fájdalom, a sírva megtérés, a bemerítkezés, a Szent Szellem általi újjászületés, azaz a nyelveken szólás ajándékával rendelkezés bizonyossága.Most is hiszem, hogy ennek így kell történnie, de az Úr úgy osztogatja ajándékait a benne hívőknek, ahogy Ő akarja, és nem kell mindenkinek tanítónak, evangélistának, gyógyítónak lennie, ha nincs hozzá elhívása. Az a fajta kárhoztatás, amit érzel, mikor egy-egy ostorozó prédikációkor azt hányják a szemedre, hogy nem hozol megtérőket, miközben te éppen a saját hitben maradásodért küzdesz, ami nem kis harc! - rettenetesen elkedvetlenít és elriaszt, hiszen teljesítményt követel tőled, amire képtelen vagy. Mert ki az aki térít? Az Úr. No akkor be kell teljesedni Szent Lélekkel. De hogyan? Mikor tele van a szíved vele, szereted az igét, tudod is, beépítetted az életedbe, de senkinek nem kell a környezetedből, mert ők csak annyit látnak belőle, hogy te már nem szereted ezt a világot, nem vágysz arra, amire ők, és nem akarsz bűnben élni. És ezért vállalod a nemtetszésüket, azaz nem törődsz azzal, mit gondolnak ők!
Ezt túlélni, kibírni hitben csak úgy lehet, ha megerősödsz abban, hogy az Úr nem fordult el tőled, mert nem hoztál neki "maradandó" gyümölcsöt, nem utált meg azért, hogy ilyen az életed, és néha még törvénykezőnek is tűnsz, mikor elvárod a testvéreidtől, hogy ha szenvednek, legalább azért történjen ez, mert szentségben élnek!Volt olyan, hogy azt gondoltam már én is, hogy könnyebb volt a kereszten, és három napig, mint huszonvalahány éven keresztül, eredménytelenül. De ez istentelen gondolat, tudom, és nem is akarom gondolni. Mégis átfut az ember agyán.
És mikor találkozom hagyományos egyházbeliekkel, akik ugyanúgy, sőt, szinte jobban szeretik az Igét, tusakodnak érte, mint én - hát nincs is már semmi szavam, elhallgatok, és nem is tudom, szólhatok-.e bármit is. Már nem tudok semmit.Csak azt hiszem, hogy van Isten, ki szeretett és értem is jött, megváltott és megtart, mert Hozzá kiáltok. Mert könyörülő, nagy kegyelmű, késedelmes a haragra és bánkódó a gonosz miatt.
