(http://www.divinity.szabadosadam.hu)

Érdemes elolvasni, a kommentekkel együtt.

Én inkább itt írom meg a véleményem.

Megtérésemkor felhívták a figyelmem arra, hogy hívőnek kell lenni, nem hiszékenynek. És a béreabeliek példáját olvastam erről, akik utánajártak, néztek annak, amit nekik hirdettek. 

Én is így voltam vele.

Mégis, ha nem maga az Ige győzött volna meg róla, nem is tapasztaltam volna meg.

Először is ott kezdődik, hogy értelmes,  vallástalan,  igazságkereső voltam lélekben mindig. Írtam, publikáltam, költő voltam, színész, színészinterjúkat készítettem, színművészeti főiskolát végeztem Marosvásárhelyen 1973-ban, és akkor komolyan vettek minden tantárgyat. Ezenkívül is sokat olvastam többet is szerettem volna megérteni a világból, egyszóval nyitott voltam, ami nem az ostobaság jele. Ma sem tartom magam annak. 

Mégis, amikor találkoztam a hit fejedelmével, Jézus Krisztus valóságosságával, minden a feje tetejére állt.  Szellemi földrengést éltem át, ami átrendezte bennem a dolgokat. És kár és szemétnek ítéltem mindazt, amiben addig bíztam, hittem. Semmi sem az volt már, mint előtte. Amit kívántam, szerettem - bűnnek minősült. Amire a testem  vágyott istentelennek minősült. Viszont megtaláltam magamban azt a részt, ami olyan nagyon vágyott a tisztaságra, szentségre, hogy ezért hajlandó voltam feladni mindent. Elkezdtem befogni gondolataim lovait Isten szekerébe. Hogy megismerhessem ŐT, AKI VOLT, VAN és LESZ. Az Örökkévalót. És ezen az úton eleinte a Biblián kívül azokra hagyatkoztam, hagyatkozhattam, akik nekem Róla beszéltek. Szomjasabb voltam talán náluk is. 

És bizony megtapasztaltam, hogy milyen hatalma van az Úr Jézus Nevének, hogy a Nevében a gyermekeimre tettem a kezem és mindkettő abban a pillanatban meggyógyult. Egyiknek a gennyes torokgyulladása, szempillantás alatt eltűntek a csomók-foltok a torkából, a másiknak a vádliján esett seb húzódott 6 cm-ről vissza 3-ra az imádság során. És ezt nem más tette, mint az az Isten, aki azt ígérte, hogy az Ő Nevében betegeket gyógyítunk, mert az Ő Nevére meghajol minden térd és elismeri minden nyelv, hogy Ő Az Úr!. És Ő AZ ÚR.

Nem tudom miért maradnak abba egy idő után a csodák, vagy fordulnak el egy idő után ettől a keresztények, vagy támadnak mindig hamis utánzók. Illetve sejtem. Jómagam is átéltem szabadulást a H.Gy.ben. Az Ige azt állítja, hogy az emberek sötétségben járnak, és Jézus e világ világossága. Az a szellemi sötétség, amiben élünk, akkor válik nyilvánvalóvá, amikor lehull szemünkről a lepel. Ezt, akinek a szemén még ott van, nem is értheti. Nem vádolok ezzel senkit, de ez a valóság.

Magyarázhatjuk az utánzókat sok mindennel, de ott van Simon mágus példája, hogy akkor is voltak olyanok, akik csak a sikert áhították az egész keresztyén-mozgalomból. Ma is vannak ilyenek, és van, amikor az ember elcsúszik efelé, mert... - és jöhetnének az idevágó értelmezések.

Szabados Ádám hozzáállása azért is szimpatikus számomra, mert nem söpri le az asztalról a karizmatikusságot, mint olyat. Megengedi Istennek, hogy úgy működjön, ahogy akar. Nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy akár csodák is történjenek.

Meglátásom szerint mindaz, amit Istenből, az Ő kegyelméből a kereszténység megtapasztalhatott egymást erősíti és kiegészíti. Vannak utálatos és undorító dolgok, amitől meg kell szabadulnunk, és vannak okos, értelmes dolgok, amiket meg kell ismernünk. Az az Isten, aki Nabukodonozor értelmét elvette, majd visszaadta, megmutatta nekünk, hogy mennyire nem vagyunk a saját hatalmunkban, mennyire Tőle függünk, legyen ez bármennyire is "kényelmetlen", holott csak nem ismertük fel a gondviselő kegyelmét.

Nekem se tetszik, mikor felkerülnek a világhálóra azok a videók, amikben a hívő a legkiszolgáltatottabb állapotban van, akár imádat, akár szabadulás, vagy gyógyulás közben látjuk őt. Mert érzem a testi emberem viszolygását attól, amit nem ismer, nem képes felfogni, mert szellemiek, nem testi-lelki dolgok ezek.

Viktor Barnabásnak szeretem a hozzáállását, ez a megfelelő, ha Istent közelebbről és teljesebben akarjuk megismerni. 

De - végezetül, az igaznak minden a javára van. Az is, ha nem érti, az is, ha utálkozik, ha viszolyog, vagy rajong. Mozgásba hozza, előre lendíti, vagy visszafogja - és mindez Isten tudtával történik, szerintem azért, hogy tisztábban lássunk. Magunkat, az állapotunkat, a helyzetünket. Hogy amikor lehull szemünkről az a fátyol is, ami eltakarta Istenből azt a bizonyos részt, amit addig nem ismertünk - ki tudjunk mozdulni, el tudjunk indulni, vagy tovább tudjunk menni.

Ami pedig a "bővölködés" evangéliumát illeti:

Pál azt írja: Tudok szűkölködni is, bővölködni is. Vannak gazdagok is, akik hívők. A lényeg - mi van a szívedben, mihez ragaszkodsz.

Jézus szegénnyé lett, hogy mi gazdagok legyünk Őbenne. Mindennel megajándékozott, ami az életre és a kegyességre való. Mindenre van erőnk Őbenne. Minden lehetséges annak aki hisz. A hit hegyeket mozdít.

Csak a helyes egyensúly, az arányérzék, az a keskeny út, az aranymetszés szabálya, a pont, ami a szívünkön, lelkiismeretünkön vezet át, ahol az Úr Jézusnak kell lakoznia - a fontos. Ő az ítélőbíró, Ő ítéli majd jónak vagy rossznak ezt vagy azt. Az indítékot fogja nézni. Miért, kiért tetted, amit tettél.