Székelyföld
2019. június 10. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Székelyföld

szekely_zaszlo.jpg

Kitettük a francia zászlót képünk elé a francia Hebdo Charlie esetében, mert a szabadság mellett voksoltunk. Most pedig ki kell tennünk a székely zászlót is magunk elé, mert az emberi méltóságra kell szavaznunk. Senkit nem szabad meggyalázni, kiváltképp nem egy nemzetiséget, amely ősidőktől határvédelemre rendeltetett.  . 

Megrendülten néztem a rettenetes képsorokat, amivel a temetőt meggyalázták a román felbujtott tudatlanok. A madéfalvi veszedelemről olvasva is elborzadtam, mit tud produkáltatni az emberekkel a szemellenzős állapot. 

Nemzet nemzet ellen támad... ekkor jön el a vég... Mert eljön, és jaj lesz azoknak, akik még a szavuk sem emelik fel a kisebbek, a kevesek életéért..

Nem a halottakért, hanem az emlékükért kell kiállni. Az életet tisztelem, amikor emlékezem hősi halálukra. 

A tolvajnak semmi sem szent. Még a sírokat is kifosztja, a halottakat is ellopja. Halált eszik, halált böfög. 

De az ÉLET legyőzi őt. Majd meglátja minden szem, mikor igazságszolgáltatásra kerül sor. Mert sor kerül rá. És akkor, ott a Valóságos, Megvesztegethetetlen ítélni fog. Ez alól nem lehet kibújni senkinek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr9314886638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása