Rajzoltam pár képet. Tulajdonképpen csak egyet, többféle árnyalatban.

Ahogy néztem a formákat, színeket, beszélni kezdtek hozzám.

Innen jött a gondolat, hogy egymásba fűzöm őket, így több mindent elmesélnek.

Mindig arra törekszem, hogy frappánsan fogalmazzak, ne menjek mások idegeire.

Mert a tűrőképességek nem egyformák.

De van, amit nem lehet egy mondattal kifejezni.

Ilyenkor jól jön egy kép, egy rajz.

Mindenkinek mást üzen, jelent – annyi a kép, ahányan látják.

Miért parancsolta vajon az Úr azt, hogy ne csináljunk faragott képet senki, semmi ábrázatára?

Ne akarjunk istenek lenni, azért?

Ha mélyebben belegondolok, az értelmünknek van szüksége arra, hogy elemezze, amit lát.

A bensőnk nem elemez, csak gyönyörködik, utálkozik, s így tovább.

Nem alacsonyabb rendű egy ösztönlény az embernél – csak értelmünk minősíti annak.

A maga nemében minden teremtmény tökéletes.

Ami ellen az ösztöneid tiltakoznak, az nem is jó neked.

Értelmünk csak megnehezíti a dolgunk tulajdonképpen.

2019-10-21