Debreczeny György: Három menetben, kollázs nélkül c. verskötete margójára
I.
Debreczeny György
a lila kabátos hölgy
a lila kabátos hölgy
ott állt a ház előtt
és cigarettázott
a lila kabátos hölgy
ott állt és cigarettázott
mögötte a ház
a lila kabátos hölgy
a ház előtt állt
és ott cigarettázott
a ház ott állt
a lila kabátos hölgy mögött
aki cigarettázott
a cigaretta a lila kabátos
hölgy szájában volt
ott a ház előtt
a lila kabátos cigaretta
ott házalt a hölgy előtt
aki állt
a házon nem volt lila kabát
és nem cigarettázott
mégis ott előtte állt a hölgy
Felvezető
Minden könyvre, olvasmányra rá kell hangolódni, ahhoz, hogy igazán értékelhesd.
Nekem az alábbi események segítettek megfelelő lelkiállapotba kerülni a verseskötethez.
Álmomban Nemes Leventével hahotáztam, olyan jóízűen, ahogy csak két kultúrember tud, akik éppen megint belecsömörlöttek a kisszerű, megoldhatatlan anomáliákba. Átjött hozzánk és a szétvert lakásomban helyretett valamit, nehéz kőművesmunkával. Én nevetve nyitottam rá. – Fizetni szeretnék! – mondtam. Látva reagálását, tátott szájjal, leesett állal nézett rám, szeme csillogott állításom képtelenségén a huncutságtól, hozzátettem: – De tudom, hogy nem fogadod eeel… – és kirobbant belőlünk az a nevetés, aminek csak brancsbeliek ismerhetik az okát s az ízét.
Elalvás előtt barátnőmmel beszéltünk telefonon. Elmesélte milyen hatások érték a közelmúltban, mindezt abban a hangnemben, amit színpadon használunk vígjátékban, felszínes allűrökkel, s nekem olyan jól esett nevetni a tényeken s az „előadásán” is, mint régen, színészkoromban, mikor a feszültségeket nagy nevetésekkel oldottuk fel, kellő öngúnnyal fűszerezve.
A tévé Sztárban sztár-banjában is így szabadult el mindig a vidám pokol a zsűrivel Till Attila műsorvezetésével, mert igazán ők a főszereplői a műsornak, a versenyzők gyakorlatilag csak az apropót adják, ami persze nagyon komoly felkészülést, tehetséget kíván, de épp ezért tud kirobbanóan mulatságos lenni a zsűritagok részéről egymás villára vétele. A nevetés úgy kell a léleknek, mint a levegő. Az élet egy nagy kabaré, aminek a vége tragédia és ezen csak sírni meg nevetni lehet – ez minden vígjáték alapja. Ott lapul minden elsütött poén alján a tragédia, másképp el sem sülne. Tudta és tudja ezt minden vérbeli művész. Ha nem kacsintana ki a holttest mögül, kibírhatatlan lenne.
Debreczeny György versei is ilyen irodalmi nevetések az élet és az irodalmi lét sűrűjéről annak peremén egyensúlyozva. Az életet a fonákjáról látni, ez a titka nevettető szatír-verseinek. Három menetben, kollázs nélkül c. kötetében ugyanazt az élményt nyújtotta, amiről fentebb írtam. Kínjában röhög az ember, ha kultúr. Ha kultúrröhögnöd kell, legyen kínod. Ami van, ki van fordítva, ami nincs, be van fordulva.
D.Gy. olyas a költészetnek, mint Hofi, Latabár, Karinthy Frigyes a magyar kultúrának. Só, bors. Nélküle ízetlen lenne az értelmetlenné fejlődött élet, hogy rám ragadt őrült hasonlatkényszerrel éljek.
Volt kollegám fanyar, ecetesuborka humorán, ami mindig úriemberes volt, öltönyös, elegáns, míg együtt utaztunk közös pályánkon irtózatosan jókat tudtam kacagni. Ezért is robbant visszafoghatatlanul, épp úgy, mint mikor temetésen nem tudod megállítani a feltörő oktalan nevetést. Nincs ennél erősebb és rövidebb gyönyöre az értelmiséginek, aki folyton ívbe feszülve szenvedi át ezt az életet. Mert Debreczeny annak minden területére reagál soraiban.
Nos, ezt a feelinget hozza új verskötete, ami stílusosan az Aj Téka Kiadó (Szeged) gondozásában jelent meg. Keresve sem találhatna ennél hozzáillőbb nevű kiadót. Ha nem ennek a kiadónak írt volna, csak így, Aj Téka! felsóhajjal írhatna bárki, aki Debreczeny György.
De belőle nincs több, ettől közismerten közkeletű költői berkekben. Komolyan ajánlom versolvasóknak: tessenek intellektuális és mindenféle társadalmi nyavalyáikra magukba olvasni ezeket a verspirulákat. És hát brancsbelinek lenni, legalább ízlésben, legalább egy versolvasásnyi időre, hogy sikerüljön is. A hatás garantáltan nem marad el.
Debreczeny György
egy tucat bagatell / részlet
jó az irány
jó irányba halad
a tolatás
kolbász
nálunk még a kolbász is
kerítésből van
hívás
rendőrt hívtak
mert migránsnak nézték
magukat a tükörben
kutya
kötelességnek
kötelességet szülni
kutyakötelesség
fedett
hullámpalával fedett ügynökök
nem tudják
az azbesztszálakat felköhögni
jó volt
jó volt hogy elkísértél
köszönet érte
innen már egyedül is
eltévedek
II.
Esetlegesség – ez jut eszembe verssorairól, ahogy folyton újrarendezett sorrendben illeszti egymás mellé a szavakat, egymás alá a sorokat, mindig más értelmet adva így a mondatnak, mint aki tudja, s tudja, a világban semmi sem az, aminek látszik. Villá(já)ra veszi, mielőtt be(nem)kapná, mint (nem) jó falatot. Nem vesz komolyan semmit, mert minden komolyan komolytalan. Nem kigúnyol, csak átgondolja, újragondolja és szervezi világát abban a közegben, amiben létezik – nem túloz azzal a szóval, hogy él – s én sem merészelem ezt. A pszichiátrián láthatta ilyetén működésben a létet.
A világ nem nyeri el tetszését, ezért újraírja, újraszervezi, átrakosgatja, újratervezi, ahogy gyerek kockákból, legókból épít várat, figurákat – csak az anyag mennyisége szab határt a változatoknak. Debreczeny György is játszik, rakosgat, nincs, amit ki ne fordítana. Átforgatja, újraértelmezi, eljátszik a lehetőségekkel. Rájött, hogy a világ darabokból áll, minden abból következik, ahogy egymásra van rakva „akár egy halom hasított fa”. Csakhogy ő nem fekszik alája, felülről nézi, kézbe veszi, szétszedi, mást épít ugyanabból. Kiderül, az egészet az határozza meg, ki olvassa, ki nézi, ki mit csinál vele. Amit jobb híján elneveztünk életnek. D. Gy. nem fél, milyen következménye lehet annak, amit tesz, mert a pszichiátriákon mindig üresedik ágy, honnan a pácienst visszalökik oda, ahonnan belökték.
Szarkazmus, cinizmus – gyermeteg bájjal leöntve.
Gyilkos szatíra – ártalmatlanná varázsolt derűvel.
Ártalmatlanított gyilok, aminek nincs többesszáma, nincs gyilokok, miközben állandóan gyil(o)kolnak a gyil(o)kok.
Mélyebben, bennebb, fönnebb van annál, ahonnan néz, ír, rakosgat, elemez, leleteket produkál, leszállítja a költészetet, felemeli a közönségest, a szellemtelent.
Debreczeny György
valami kiemelkedik
a szeretet nem nézheti
az összeomlást
sem a kiemelkedést
mert különben alkuvá
mérlegeléssé válik
a szeretet nem nézheti
a gyűrődéssel keletkezett
röghöz kötött röghegységeket
a törések mentén
a kőzettömbök elmozdulnak
az összegyűrődött
lánchegységeket is
átalakíthatja a szeretet
röghegységekké
néhány millió év alatt
hegytetők fennsíkok lesüllyednek
kiemelkedik egy-két kőzettömeg
ó drága hölgyek
így jönnek létre a völgyek
de égig ér a szeretet
a szeretet nem nézheti
a hullámhölgyeket
akarom mondani hullámvölgyeket
az összeomlást zűrzavart kudarcot
szétesést megsemmisülést
bukást fiaskót csődöt kudarcot
a szeretet nem szed hadisarcot
nem gyűri össze szép ruháját
ha a támadás eredménytelen
a szeretet behunyja szemét
a szeretet bennünk előrelapoz
az összeomlás
szétsugározza mondanivalóját
valami kiemelkedik
valami meggyűrődik
sok üvegnek sok az alja
megrémített
megnémított a messze stég
de a szeretet elkisért
a vécéajtóban díszőrséget állt
ha nem is nyitott senki rám
de a gyűlölet lángban áll
és lángban áll a vers szerzetesek
ti mit szereztetek?
szerzetesek
a toalett is lángban áll
és azok a parttalan beszélgetések
ott a parton
nem ér rá hátranézni
a sztahanovista asszony
mert ő is lángban áll
gonosz mókust szerzett
és annyit is ér
előfordul hogy hátrafordulok
sok üres üveget látok a parton
ahol heherészve heverészek
pedig az aljasság szerzetesek
hogy az üvegnek is van alja
és én azt látom is
és lángban áll az is
de sok üvegnek sok az alja
piknikező adóellenőrök a réten
vizsgálják a fűszálak növését
az üres üvegeket szétdobálják
adózó piknikellenőrök a fűben
s a fákon betépnek
mikor egy fűszálat
vagy egy feljelentőlevelet letépnek
de az adóellenőrnek
ki rendel szerenádot
mondjátok szerzetesek
ki ad számlát a szerenádról
ki ad számlát a szeretetről
2020-11-13
